Az első rácselem az ISS-en
Daniel Bursch a Pirsz modulban mosolyog a kamerába a január 23-i űrsétája előtt
Az űrállomáson közben Carl Walz és Jurij Onufrijenko egy űrsétára készült az új évbe lépve. Január 14-én a Pirsz zsilip-modulból indultak Orlan-M űrruhákba öltözve, hogy áthelyezzék a Sztrela robotkart és egy tartót a PMA-1 modulról a Pirszre, és elhelyezzenek egy amatőr rádió-antennát a Zvezdán. A hat órás űrséta teljes sikerrel zárult, minden tervezett feladatot sikerült végrehajtani. Több mint egy hetes beltéri feladat-végrehajtás következett, majd Onufrijenko ezúttal Daniel Bursch-sal együtt indult újra űrsétára, ismét a Pirsz modulból és orosz űrruhákban, hogy a Zvezda modul végénél hat védőpanelt rögzítsenek, amelyek a hajtóművek hőjétől és gázaitól védi majd a modul burkolatát. Ezen kívül még kicseréltek egy sor anyagtechnikai panelt, amelyek az világűr hatásainak következményeit vizsgálták, illetve egy új antennát és annak kábeleit rögzítettek. Ez az űrséta is csaknem hat óráig tartott. A harmadik űrséta immár az amerikai Quest zsilipmodulból indult, a két NASA űrhajós, Walz és Bursch amerikai űrruhákban az elkövetkezendő bővítési feladatokhoz felkészülve helyeztek ki felszereléseket és szerszámokat az amerikai modulok burkolatán és a tartórácson. Menet közben viszont a múlt kísérteni kezdett: a Zvezda fedélzeti számítógépe leállt, márpedig ez felelt az űrállomás pozíciótartásáért, így a napelemszárnyak egyre kevesebb energiát nyújtottak. Szerencsére két és fél óra alatt az űrhajósok a Földi irányítás segítségével újraindították a számítógépet, majd hat órán belül az akkumulátorokat is sikerült nagyjából visszatölteniük.
Onufrijenko a Zvezda modulban a futópadon, 2002 januárjában
Az űrhajósok az elkövetkezendő majdnem két hónapban alapvetően egy karbantartási és tudományos megfigyeléseket tartalmazó ciklust ismételtek, miközben a Progressz M1-7 rakterét hulladékkal pakolták meg. A teherhajó március 19-én vált le, hogy helyet adjon utódjának, de előtte még kibocsátott egy 20 kg-os mini-műholdat, amelyet orosz és ausztrál diákok fejlesztettek ki. A Kolibri-2000 elnevezésű műhold 45 napig keringet a Föld körül, eközben a Föld mágneses mezejét és a napkitörések hatásait vizsgálta. A Progressz M1-8 március 21-én indult el, majd három nappal később kötött ki az űrállomáson, hajtóanyagot, a személyzet számára különféle ellátmányokat és tudományos felszereléseket hozva.
Az STS-110 személyzete, első sor: Frick, Ochoa és Bloomfield,
hátsó sor: Smith, Walheim, Ross és Morin
A következő nagy építkezési fázis a rácsos tartó kiépítése volt, amely a 12,2 tonnás S0 egységgel kezdődött, amit az S1 és a P1 fog majd követni, hogy végül az összesen 11 modulból álló rácsszerkezet kiteljesedhessen. Az S0 az STS-110 úton kerül felszerelésre, amely keretében az Atlantis viszi fel az űrállomásra a modult. A személyzet Michael John Bloomfield parancsnok, Stephen Frick pilóta valamint Jerry Lynn Ross, Steven Lee Smith, Ellen Lauri Ochoa, Lee Miller Emile Morin és Rex Joseph Walheim NASA űrhajósok. Az indítás eredetileg április 4-ére volt tervezve, ám egy hidrogénszivárgás miatt el kellett halasztani négy nappal, és a második kísérletnél már semmi probléma nem lépett fel, az Atlantis pedig elindult az űrállomáshoz.
Az STS-110 személyzete és az ISS 4 alapszemélyzete közös képen a Destiny modulban
A munka nem állhat meg: Onufrijenko a Zarjában végez karbantartási feladatot
Az űrrepülőgép kevesebb, mint két nap múlva már ki is kötött az ISS-nél, majd egy két órás felkészülés és nyomáskiegyenlítési fázis után a zsilipajtókat is kinyithatták, amit Bursch úgy kommentált, hogy nagyon örül, hogy végre új arcokat lát. Az üdvözlések és közös fotózkodás után az Atlantis által hozott felszerelés és ellátmány kipakolására került sor, többek között két kristálynövesztő egység is. Ellen Ochoa és Daniel Bursch eközben pedig gyakorolni kezdtek az űrállomás CanadaArm2 robotkarjával a másnapi műveletekhez, amelynek a végén már az S0 modul kiemeléséhez szükséges pozícióban hagyták.
Az S0 rácselem az Atlantis rakteréből való kiemelése után
Ross és Morin az S0 rácselemen dolgozik
Másnap Steven Smith és Rex Walheim űrsétára indult, de az első fő feladat a modul kiemelése az Atlantis rakteréből és a Destiny modul tetejéhez mozgatása volt. Ehhez Ochoa és Bursch az űrállomás, míg Frick az űrrepülőgép robotkarjával fogta a modult, majd finoman a helyére mozgatták. Ekkor jött Smith és Walheim, hogy lenyissák a kábeleket és csővezetékeket tároló rész ajtaját, valamint a munkavégzéshez szükséges lábrögzítő platformokat. A csaknem nyolc órás űrséta után a két amerikai űrhajós visszatért az Atlantisra. Másnap pihenésként újabb logisztikai feladat következett, ismét az űrállomás és az űrrepülőgép között mozgattak víztároló zsákokat és különféle tudományos berendezéseket, illetve kísérletek eredményeit vitték az űrrepülőgépre, hogy visszahozzák a Földre. A logisztika érintette a Quest légzsilip oxigén és nitrogéntartályainak feltöltését is, majd a személyzet az elkövetkezendő két űrsétát beszélte át, végül a nap végén néhány órás szabadidőt kaptak, hogy kicsit kikapcsolódhassanak.
Onufrijenko és Smith pózol a kamerának a Zvezdában
Egy kis kikapcsolódásként Carl Walz szintetizátoron játszik a vendégeknek
Április 13-án Ross és Morin indult útnak, hogy az S0 és a Destiny között két, egyenként három lábból álló merevítőrudat nyissanak le, majd rögzítsenek. A rudak végeit hat-hat csavar rögzítette az állomáshoz, amelyeket egyenként kellett a helyükre illeszteni és meghúzni. A súlytalanságban nem könnyű az ilyen feladatot végrehajtani, így ez el is húzódott, ám végül gond nélkül sikerült a feladatot véghezvinni. Ezután rögzítették az S0-át borító hővédő paplant. Másnap került sor a harmadik űrsétára, amelyre ezúttal Smith és Walheim indult. Feladatuk a rácsos tartón végig vezető sínrendszer első elemének elhelyezése, amelyen a Mobile Transporter elnevezésű „vonat” fut majd, és nyújt a CanadArm2 számára mozgó platformot, hogy az űrállomás távoli részeit is elérhessék. A munka részeként új konnektorokat és csatlakozókat is rögzítettek, amelyek az elektromos és adatkapcsolatot biztosítják majd a robotkar és a platform számára. A platformot ezután letesztelték, és úgy tűnt, tökéletesen működik. Az űrséta végeztével a személyzet majdnem fél napnyi szabadidőt kapott a pihenésre.
Bloomfield egy vízszállító zsákkal pózol
A negyedik űrsétán Ross és Morin
A negyedik, és az STS-110 út kapcsán az utolsó űrsétára Ross és Morin indul április 16-án, létrákat helyeztek ki, valamint az elkövetkezendő S1 és P1 rácselemhez kapcsolódó elektromos rendszereket ellenőrizték le. Ezután eltávolították az S0 elemet fedő védőpaplanokat, illetve félig összeszereltek egy mozgatható szerviz-platformot, amit majd a későbbi űrsétáknál fognak használni. Sor került még a Mobile Transporter számára ütközők felhelyezésére, egy későbbi, az űrhajósok által a sínrendszert használó „kocsi” érkezését biztosító rendszer felszerelésére, illetve kihelyeztek egy új fényforrást a Destiny külsejére, valamint egy spektrométert és egy gázanalizáló érzékelőt. Ezzel az STS-110 befejezte azt a feladatot, amiért érkezett. Április 17-én elbúcsúztak a negyedik alapszemélyzettől, majd lekapcsolódtak, és a szokásos, mintegy másfél órán át tartó körberepülés után eltávolodtak tőle, és két nap múlva leszálltak Floridában.
A ISS kiépítettsége az STS-110 útja után, kiemelve az S0 modult
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
