Első rész itt olvasható.

Második rész itt olvasható.

Harmadik rész itt olvashtó.

Tizenegyedik fejezet

Ahogy Phil tervezte a felszállás gond nélkül zajlott. Szinte vakon kellett repülniük, radar nélkül. Ha bekapcsolják, akkor az idegenek azonnal lecsapnak rájuk és kudarcba fulladt a küldetés. Útjuk egy aszteroida övezet mellett haladt el. Biztonságosabb lett volna az aszteroidák között haladni, de Phil a sebességet részesítette előnyben és bízott a hajóban. A célpont még messze volt, hosszú út állt előttük és számíthattak ellenséges hajókra is. A legénység nyugodt volt, a 2-esek hideg tekintettel bámultak előre, az emberek pedig a múlt eseményein merengtek. A csöndes utat a hajó rázkódása törte meg, találatot kaptak. Figyelmeztető lövés volt, nem okozott komoly kárt a hajóban. Phil azonnal bekapcsolta a radart. Egy kisebb idegen hajó vette őket célba, a sebessége azonos, de a fegyverzete és a páncélja sokkal erősebb. Lehagyni nem lehetett és visszafordulni sem. Harcba nem szállhatott vele, mert célba kellett érniük. Épségben. Egy hirtelen mozdulattal az aszteroidák felé kormányozta a hajót. A kerülővel időt veszítenek, de egyben egérutat is nyernek, mert az ellenséges hajó mérete túl nagy a könnyű manőverekhez. A hajó rázkódni kezdett ahogy kisebb törmelékeken haladtak keresztül, kisebb sérüléseket ejtve a hajó testén. Az ellenséges hajó az övezet szélénél állva próbálta célba venni és eltalálni az emberek hajóját, de csak aszteroidákat talált el. Megmenekültek. A hajó állapota azonban elkezdett romlani és Phil lelassított a legkisebb sebességre. Az övezet jóval a célpont előtt érne véget, ahol várhatóan idegen hajók várnák őket. Más választása nem volt, beállította a rendszert az új útvonalra. Végig az övezeten és egy kis kerülővel egy közeli bolygó felől érkeznének a célponthoz. Ha szerencséjük lesz, akkor már több ellenállásba nem ütköznek az út során. A bolygó felszínén már nehezebb dolguk lesz. Távol fognak leszállni és az út meglehetősen veszélyes. Ismeretlen terepen, az ellenséges világ szívéhez közel. Phil nem akart még erre gondolni, tudta, hogy most bőven van ideje máson töprengeni. Mi lehetett az a Szúnyog a felszállópályán? Fegyverek nélkül, de felszállásra készen. A parancsnok más küldetést kapott, talán az ő gépe lehetett. De miért nem volt fegyverzet? Milyen küldetést kaphatott, aki meghatározta az életét a bázison? A hajó törzsében lévők semmit sem vettek észre az eseményekből, csak a rázkódást. Az 1-esek lázadása óta előírás volt, hogy szállításnál a 2-esek szemben foglalnak helyet az emberekkel és nem lehet élesítve a fegyverük. Mick2 kissé máshogy viselkedett a többi 2-eshez képest, de ez megszokott jelenség volt. Vidámnak, emberinek tűnt társaihoz képest. Elindult a vezérlőfülke felé, de lépteit az emberek élesített fegyverekkel figyelték. A fülkébe belépve a gondolataiba mélyedt Phil fogadta. Becsukta a fülkét és a navigátori székbe ült. Phil csöndben méregette a 2-est. Az 1-esek lázadása óta nem bízott meg bennük, de ő valamiért más volt. Valahogy emberi. Talán csak a sok tünete miatt, a többi 2-es hibátlan volt, orvos sosem látta őket, nem volt rá szükség. Ez a halandósága valahogy emberivé tette Phil szemében és a parancsnokéban is.
- Nem lesz gond a sérülés a hajó bal oldalán? Mélynek tűnik a diagnosztika szerint - kérdezte Mick2 aggódó hangon.
- Kis karcolás - felelte Phil nevetve.
A hajón több sérülés is látható volt, de egyik sem volt veszélyes az úton. A földet érésnél lehetnek problémák, de erre még nem akart gondolni. Az út felénél járhattak, több sérülés már nem keletkezett a hajón és ellenséggel sem találkoztak. Senki sem mert erre a területre merészkedni.
- Segítsek valamiben? - kérdezte Mick2 most már nyugodt hangon.
- Igen, tartsd készen a fegyvered a küldetésre - felelte Phil nevetve, majd figyelte ahogy Mick2 mosolyogva távozik a fülkéből. Újra egyedül maradt és gondolatai visszatértek a parancsnokra. Mick2 könnyed mosollyal az arcán visszasétált a helyére, miközben az emberek gyanakvó tekintete fürkészte. A hajó csöndes volt, de a békének bármikor vége lehetett. Közeledett az övezet vége és nem volt visszaút. Ha az idegenek várják őket, akkor nincs remény. Ha el is érnék a bolygót akkor sem lenne megoldás a hajó célpontba irányítása, az idegen pajzsok gond nélkül felfognák a becsapódást. Phil éberen figyelte a radart, amit ki kell kapcsolnia az övezet elhagyása után. Ismét vakon fognak repülni. Az idő gyorsan telt és kint voltak az övezetből. A radar kikapcsolva és a hajón teljes sötétség volt, feltűnés nélkül lopódzkodtak a célponthoz. Ez alkalommal szerencséjük volt, az út ugyan egy örökkévalóságnak tűnt, de ellenséges támadás nélkül elérték a célt és leszállhattak a bolygó egy sivatagos részén. Phil parancsot adott a hajó elhagyására és álcázására. Bár nem lesz már rá szükségük, de nem akarta, hogy kóbor idegen hajók véletlenül észrevegyék. Landolás közben megkapta hajótól a bolygó természeti képét a célpontig. Változatos és veszélyes volt. Egy sivatagban landoltak, nem messze az erdős területtől. Itt csak attól kellett tartaniuk, hogy meglátják őket mielőtt elérnék az erdőt. Phil a hajó elrejtése után azonnal parancsot adott az indulásra, ha már elérik a fák árnyékát akkor eligazítást tarthat. A menetelés a sivatagban gyors és rövid volt, útjukat nem akadályozták, más életforma nyomát sem látták rajtuk kívül. Az erdőbe érve Phil magához hívta embereit és felvázolta a tervet, valamint a várható akadályokat. A küldetés legkönnyebb részén voltak túl. Az erdő több veszélyt és csapdát is rejthet számukra, bár az idegenekre nem volt jellemző a csapdaállítás. Lassan kell haladniuk, nem siethetnek. Az erdő után egy hegyvidék következik, tele barlangokkal, nyílt terepen. A hegy másik oldala lesz a legveszélyesebb, mert azt a célpontból is lehet látni. Ha figyelik a hegy oldalát, akkor az könnyen az út végét jelentheti. Azután ismét erdős rész jön egészen a célpontig, ismételt lassú menet. Phil az eligazítás végével parancsot adott az indulásra. Elől haladtak a 2-esek, mögöttük az emberek. Hátranézve még láthatták a sivatagot, de nem néztek vissza, nem volt visszaút. Csöndben, lassan haladva mentek előre a fák között. Egy elég magasnak tűnő fánál Phil megálljt parancsolt és embereit várakozásra intette. Mászó felszerelést vett elő és elindult a fán felfelé. Remélte, hogy a tetejéről jobban beláthatja a terepet. Az idegen bolygón lévő fák lombozata sűrű volt és alacsonyan kezdődött, ágai összenőttek a többi fa ágával, ezzel átjárhatóságot biztosítva. Az út felénél járhatott, amikor neszre lett figyelmes. Az egyik ág remegni kezdett és a levelek suhogtak. Valami gyorsan közeledett felé. Tőrjéhez nyúlt és a fán várt. A feje fölötti ágról egy macskaszerű élőlény vetette rá magát, fejét éles, mérgező tüskék borították, agyaraival bármit keresztül tudott harapni. A támadó pontos volt és többnyire halálos, de ez alkalommal nem volt szerencséje. Phil nem hibázott és a szörny holtan hullott a mélybe. Megtörölte tőrét majd folytatta útját. Több hasonló támadásra is számíthatott. Az út lassú volt, de beesteledéstől nem kellett tartania. A bolygón sosem volt éjszaka. A fa tetejét elérve csalódottan tekintett körbe. Az ég tiszta volt, ellenséges hajók nem köröztek. A hegy oldalán kivehette a barlangokat, de még nem tudta, hogy melyiket fogja tudni használni a cél eléréséhez. Az erdőt nem látta be a fa tetejéről, több magasabb fa is eltakarta a kilátást. Csalódottan indult vissza a fa tövében várakozó társaihoz, útja gyors és akadálymentes volt. Továbbindultak a hegy felé. Útjuk azonban nem tartott sokáig. A talaj rohamosan változott és egyre mocsarasabb lett, lassan haladtak. Phil nem látott semmi átjárót vagy lehetőséget a kerülésre, de már túl sok időt vesztegettek el az út elején. Eszébe jutott az összenőtt fák ága, amin keresztül a magasban haladhatnának. A 2-eseket előre küldte és emberekkel zárta a menetoszlopot, még jól emlékezett a támadójára a magasban, óvatos akart lenni. Ismét gyorsabban haladhattak és a lábnyomaikra sem kellett már vigyázniuk, ellenség nem érte őket. Phil ismét mérlegelt. A 2-eseknek nem volt szükségük a pihenésre, de az embereknek igen. Ha most nem tartanak rövid pihenőt, akkor már csak valamelyik barlangban lesz rá lehetőség, de még nem tudják, hogy ott mi várhat rájuk. Végignézett a gárda tagjain, erős, tettrekész embereket látott. Folytatták útjukat. A hegy egyre közelibbnek tűnt, Phil megállította a menetet és leküldött egy 2-est, hogy ellenőrizze a talaj állapotát odalent. Nem kellett sokat várniuk, elhagyták a mocsaras területet. Phil előbb az emberek felét, majd a 2-eseket és végül a maradék embereket küldte le. Folytatták útjukat és Phil gondolatai már a hegyen jártak. Mindenre felkészültek, ezért mászófelszerelés is volt a gárda minden tagjánál. A hegy lábát elérve csalódottan kellett elkönyvelniük, hogy nem tudják használni ezen a vidéken. A szikla túl kemény volt, hogy bármilyen emberi szerszámmal megmunkálható lehessen, ösvényt kellett keresniük. Phil két-két 2-est választott ki a feladatra, hogy próbáljanak meg a közelben járható ösvényt találni. Kevés időt adott számukra, nem maradhattak sokáig a nyílt terepen. Miközben várták a felderítők visszaérkezését, Mick2 a távoli barlangokat vizsgálta. Phil is hasonlóan cselekedett, de bizakodott a felderítőkben. Mick2 hozzálépett és az egyik közeli barlangnyílásra mutatott.
- Megpróbálom - mondta nyugodt hangon.
Phil tudta, hogy nem lesz más választásuk.
- Rendben, de csak ha a felderítők nem találnak semmi járhatót.
A barlangnyíláshoz vezető út meredek és nehezen mászható volt, ha el is érik a célt nem tudhatják, hogy mi vár ott rájuk. Talán nem is barlang csak egy kisebb hasadék a hegy oldalában. Talán valami halálos vár rájuk, mint a macskaszerű élőlény a fán, vagy még rosszabb. A felderítőknek kiszabott idő a végéhez közeledett és Phil egyre nyugtalanabb lett. Mit tenne most a parancsnok, ha itt lenne és ő vezetné a küldetést? Nem tudhatta, csak remélte, hogy az ő küldetése rendben halad, akármi is legyen az. A felderítők sietve érkeztek vissza, végig futva tették meg a távolságot, hogy időt nyerjenek. Phil aggodalma helyén való volt, nincs ösvény. Mick2 csak a parancsra várt, Phil bólintott és el is indult. Felszerelését maga mögött hagyta, csak kötelet és egy könnyebb fegyvert vitt magával. A terv szerint Mick2 megközelíti a barlangot, felderít és leengedi a kötelet a gárda többi tagjának. Mick2 volt Phil utolsó reménye. A barlang elérése embert próbáló feladat volt, Mick2 számtalanszor veszítette el egyensúlyát és nem egyszer csúszott vissza, de nem adta fel. A lent várakozóknak örökkévalóságnak tűnt az eltelt idő, de Mick2 végül elérte a célt. Szerencséje volt, valóban egy barlang nyílása fogadta. Óvatosan benézett a barlangba, de csak sötétség és csípős levegő fogadta. Rögzítette a kötelet társai számára, majd fegyverét megragadva elindult felderíteni a barlangban. Lámpáját nem merte bekapcsolni, nehogy magára terelje az ellenség figyelmét, éjjellátóját pedig hátrahagyta az induláskor. A fal mentén tapogatózva haladt előre, közben memorizálta az utat, hogy könnyen visszatalálhasson. Egyre beljebb haladt és a barlang kezdett zegzugossá válni. Hátranézve már csak a sötétséget látta, az egyetlen nesz a saját léptei voltak. Egy ponton a fal végetért, tapogatózása nem ért talajt. Mick2 lassan visszafordult társaihoz. A gárda többsége már a barlang nyílásánál várakozott, Phil elégedetten bólintott a sötétből előmászó önkéntesre. Nem sokkal később mindannyian felértek, Phil ismét előre küldte a 2-eseket, felkapcsolt lámpákkal. Ugyanazt az útvonalat járták be, mint amit Mick2 korábban. Útjuk hasonlóan véget ért egy ponton, szakadékhoz érkeztek. Több lehetőségük is volt a továbbjutásra, egy szakadékkal szemközti járat a távolban és több kisebb a mélyben. Phil később szerette volna használni, de úgy döntött, hogy ideje használni egy hídgenerátort. Kettőt hoztak magukkal az útra és mindegyik csak egyszer volt felhasználható, jól meg kellett gondolnia. A generátor telepítése percek alatt megtörtént és sietve a túloldalra futottak, majd folytatták útjukat. Jó döntésnek tűnt a generátor felhasználása, zavartalanul folytatták útjukat. Már egyre közelebb lehettek a hegy másik oldalához, amikor ismét akadályba ütköztek. A járatnak nem volt folytatása. Phil ismét döntéskényszerben volt, robbanószer használatát fontolgatta. A hegy külseje nem lehetett messze, talán utat tudnak robbantani maguknak és leereszkedni a hegy lábához. Az előttük lévő falat is berobbanthatták volna, de nem tudták, mi vár rájuk mögötte. Phil elrendelte a töltetek elhelyezését a torlaszhoz közel, megpróbálnak utat törni a szabadba. Hátrébb húzódtak és időzítővel robbantották a tölteteket. A barlang fala enyhén rázkódott, de a járat stabil maradt. Friss levegő csapta meg őket, megvárták a füst eloszlását és visszaindultak a robbanás helyszínéhez. A torlaszt nem sikerült áttörniük, további szikla volt mögötte, de az utat a hegy oldalához szabaddá tették, néhány lépésnyire voltak a peremtől. Phil jól sejtette, közel voltak a hegy túloldalához, alattuk ismét az erdő fogadta őket. Kötelet eresztettek a mélybe és elindultak lefelé. A robbanással azonban nem várt látogatókat csaltak magukhoz, több tucat macskaszerű lény várta őket a hegy lábánál. Több a fák lombkoronájából támadott rájuk, egyikük sikerrel el is tudott ragadni egy 2-est. A szerencsétlenül járt kettes mire földet ért már cafatokban volt, a támadója azonnal fordult és támadott következő áldozatára. A harc gyors volt, mindenhol véres tetemek hevertek. A gárda győzött, de három 2-essel és egy emberrel kevesebben folytatták útjukat a fák között.

Tizenkettedik fejezet

A gárdák az emberiség legütőképesebb részét képezték. Mindig, mindenhol bevethetőek voltak. Amikor létrejött az első gárda, akkor még csak békefenntartó szerepet kaptak. Majd ahogy az emberiség terjeszkedni kezdett, úgy kapott a gárda is egyre fontosabb szerepet. Feladatuk már a terjeszkedés elősegítése volt és az idegen fajok kiszorítása a kiszemelt bolygókról. Több generáción keresztül mészáros feladatot láttak el, nyomukban a pusztulás járt. A terjeszkedés gyors volt, már több tucat bolygón voltak emberi kolóniák és látszólag semmi sem tudta megállítani őket. Az idő telt, és a különböző fajok az emberek áldozatai lettek. Ám a terjeszkedés egy ponton lassulni kezdett. A kiszemelt bolygón élő idegen faj technológiája kicsivel ugyan, de fejlettebb volt az emberinél, legalábbis ami a fegyvereket illeti. A gárda tagjainak száma rohamosan csökkenni kezdett és új gárdát kellett felállítani. Már három gárdának kellett elpusztulnia a kietlen vidékért, de lassan az emberek javára billent a mérleg és az idegenek elkezdtek visszaszorulni. A Földön sokan intő jelként fogták fel az eseményeket és szorgalmazták a terjeszkedés megállítását. A Tanács azonban hajthatatlan volt és diadalittas. A frissen győzedelmeskedő gárdát azonnal egy közeli bolygóra irányította, ahol belefutottak végzetükbe. Az idegenekbe, akik ugyanazt tették velük, mint amit ők tettek a többi fajjal.
A 17-es gárda az utolsó küldetésén vett részt, mégsem ez volt a legveszélyesebb, hanem a legelső. Az emberek fejében még tiszta emlék volt az 1-esek lázadása, bizalmatlanok voltak a 2-esekkel szemben. A 2-esek nem érzékelték ezt a feszültséget, katonának tervezték őket, parancsokat teljesítettek. Mindig elől kellett menniük, ez számukra csak egy parancs volt a sok közül, sosem értették meg, hogy ez valójában egy biztonsági előírás volt. A háború egyre jobban kezdett kicsúszni az emberek keze közül, hiába töltötték fel ismét a gárda létszámát, minden küldetésen ottmaradt valaki. Az eligazítást csak az embereknek tartották meg. Sokan nem értették, hogy mit nyerhetnek a küldetés sikerével, de a Tanács döntéseiben mindig is voltak kételkedők. A feladat első fele volt a legnehezebb. El kellett jutniuk egy távoli idegen bázisra, ahol ellenségeik egy másik fajjal éltek szövetségben. A feladat a másik faj megtizedelése, majd az idegen bázis elpusztítása volt. A Tanács be akarta mutatni az idegeneknek, hogy képesek egyszerre két fajjal is felvenni a harcot, de ugyanakkor el akarta terelni az idegeneket a bázis környékéről is. Keveset tudtak a másik fajról. Annyi bizonyos volt, hogy nem annyira erősek, mint az idegenek, de számuk jelentős volt. Az emberek nehézfegyverekkel készültek a harcra, meglepetésszerűen akartak nagy tűzerővel támadni, amíg az ellenség nem rendezi sorait. Juliette parancsnok Phil segítségét kérte a felszerelés összeállításában, éjszakákat töltöttek együtt, többnyire a haditerv összeállításával. Kettejük kapcsolatát sosem mutatták a bázis lakói felé, megtartották maguknak a titkot. Két hajó használata mellett döntöttek, a gárdát pedig két csapatra osztották. Juliette vezette az embereket, míg Phil a 2-eseket. Mindkét hajó jelentős túlsúllyal indult, annyi löveget és nehézfegyverzetű tankot pakoltak fel, amennyi csak elfért. A célpont messze volt és nagy kerülővel tették meg az utat, de zavartalanul elérték és leszálltak az idegen bolygó felszínén. Erdős terepen értek földet, a hajókat gyorsan kipakolták és indulásra készen álltak a küldetésre. Elővigyázatosságból két embert hátrahagytak a hajók vezetésére arra az esetre, ha ki kell őket menteni egy szorult helyzetből. A terep számukra ismeretlen volt, de bíztak az erejükben. Juliette felderítőket küldött előre, akik hamar vissza is érkeztek útjukról. Az idegenek megláthatták az érkező hajókat és egy kisebb csoport indult feléjük. A gárda és az idegen bázis között nem volt nagy a távolság, Juliette előre küldte a tankokat, hogy okozzanak némi meglepetést az ellenség soraiban, a többiek a tankok mögött haladtak. A terv bevált, a felderítőknek esélyt sem adtak a felkészülésre és már folytatták is útjukat. Az erdőből kiérve meglátták célpontjukat, a bázist és körülötte a másik faj kunyhóit, ahol hemzsegtek a gyanútlan lények. A lövegeket a kunyhókra irányították és össztüzet zúdítottak. Ami ezután következett az volt a gárda legrosszabb pillanata. A kunyhók elpusztításával a föld alól megindultak feléjük az idegen hordák. Többségük puszta kézzel, könnyű páncélban. A gárda hátrálni kényszerült vissza az erdőbe. A bázis és a köztük lévő út tele volt halottakkal, zömmel idegen tetemek borították, de több ember is a halottak között hevert. Mintha egy ellenséget sem öltek volna meg, zavartalanul, megállás nélkül törtek feléjük. A lövegeket és a 2-esek felét már elvesztették. Juliette ekkor vakmerő döntést hozott. Előre küldte a tankokat, egyenesen az idegen bázisig, miközben a megmaradt gárda követi őket az idegen rohammal szemben. A 2-esek közül már alig maradtak és az emberek száma is egyre fogyott, pedig még csak éppen hogy elérték a szétlőtt kunyhókat és a járatokat, ahonnan özönlöttek az idegenek. Phil utat tört az egyik járathoz, kezében élesített töltettel. Fegyverei már felmondták a szolgálatot, közelharcban kellett védeni az életét. Sikerült elég közel érni a járathoz, a töltetet eldobva hátrálni kezdett a még működő tankok felé. A robbanás átrendezte a hadteret. A felrobbantott járat mélyülni kezdett, Juliette és egy marék katona elvesztették lábuk alól a talajt, az idegenek többségével a járatba hullott. Az idegen földalatti rendszert sikerült félig romokba dönteni, ezzel megállították a horda támadását és a bázis is enyhén megdőlt. Phil nem hagyott időt az idegeneknek, megmaradt embereivel utat tört a bázishoz. Beesteledett, mire sikerült megpihenniük és újra rendezniük soraikat. A veszteségük jelentős volt, egy tank és egy tucat ember valamint 2-es maradt. Phil a mély járatot és a tetemeket figyelte. Furcsa megérzése lett a halottakat végignézve. A bázisból látszólag senki nem jött, csak a másik faj egyedeivel küzdöttek. A bázis ajtaja még azután is zárva maradt, hogy a robbanás után enyhén az oldalára dőlt. Zavarta a csönd és hogy nem tudott semmit azokról, akik eltűntek a mélyben. Emberei fáradtak voltak, a környék pedig csöndes. Az éjszakát megvárják a falak tövében, hajnalban pedig megpróbálnak bejutni a bázisra.
Miközben a felszínen lassan beesteledett, lent a mélyben még dúlt a harc a gárda tagjainak életéért. Több földalatti járat is beomlott, de a nyitottak felől továbbra is özönlöttek az idegenek. Többen meghaltak még mielőtt a földre estek volna, Juliette a beomlásnál eszméletlenül feküdt, miközben Mick2 néhány társával próbálta tartani magát. Az idegenek száma nem csökkent, de a gárda tagjainak reménye és létszáma egyre csak csökkent. Mick2 folyamatosan veszítette el társait és ő is több sebből vérzett. Mire a felszínen véget ért a harc, lent már csak Mick2 maradt az eszméletlen parancsnokkal. Mick2 az idegenek nyelvén elüvöltötte magát, majd a megtorpant horda előtt letette a fegyverét. Hosszú percek teltek el várakozással, majd az egyik járat felől szétnyílt az idegenek sora egy érkező kisebb csoport számára.
- Ki vagy te és honnan tudod a nyelvünket? - kérdezte egyikük ingerülten.
- Én vagyok az őrző - felelte Mick2 nyugodt hangon az idegenek nyelvén, miközben a földön heverő Juliette-re mutatott.
Ezután egy kódot mondott, mire az idegenek leeresztették fegyvereiket.
- Hogy jutok vissza a felszínre?
- Nem messze, ahol űrhajóitokkal landoltatok, van egy rejtett járat. Később odavezetlek.
- Mi lesz vele?
Az érkező idegen csoportból néhányan a parancsnokhoz léptek és vizsgálni kezdték.
- Életben van, de sérült. Nem fog magához térni még legalább egy napig.
- Az elég idő, pihennénk néhány órát, majd visszatérnénk a felszínre. Nem tudhatja meg ezt a beszélgetést.
Az idegen bólintott, majd a járat belsejébe terelte őket. Mick2 karjában a parancsnokkal követte őket egy tágas terembe, ahol lepihenhettek a visszaindulás előtt. Juliette állapota látszólag nem javult, de nem is romlott. Eszméletlenül feküdt Mick2 mellett.
Az egyik idegen leült Mick2-vel szemben.
- Mit tegyünk a felszínen maradtakkal?
- Él még a másik ember?
Miután Mick2 részletes leírást adott Phil-ről, az idegen bólintott.
- Ne bántsátok őket, életben kell maradniuk.
- Ahogy az Őrzők kívánják. A felszínen már beesteledett, az emberek vélhetően megpróbálnak majd bejutni az üres bázisba.
- Üres bázis? - kérdezte Mick2 meglepődve.
- Már korábban elmentek és figyelmeztettek minket a várható érkezésetekre. De arról nem tudtunk, hogy a soraik között lesz egy küldött is. Sokunk esett áldozatul a fegyvereiteknek.
- Nem lesz több halott, ha hallgattok rám.
Az idegen nem válaszolt, csöndben ült és várt, miközben már csak ők voltak a teremben.
- Messze van a felszín?
- Nem, ha most indulunk, akkor hajnalban már a felszínen vagytok.
- Mi a tanácsod?
- Az emberek délnél előbb nem fognak visszajutni a hajóikhoz, pihenhettek egy keveset. A népem visszahúzódott a mélyebb járatokba, nem fognak gondot okozni.
- Itt maradunk egy kis ideig, utána útnak indulunk.
- Mi lesz, ha közben felébred? - az idegen Juliette-re mutatott.
- Elválnak útjaink és egyedül próbálok kijutni a felszínre. Itt nem lesz több áldozat.
Hosszas hallgatás következett, majd ismét Mick2 szólalt meg.
- Szükségem lesz kevés élelemre és a fegyvereimre.
- Hamarosan visszatérek velük, addig pihenj. Ha visszajöttem, indulhatunk.
Mick2 bólintott és a távolodó idegent figyelte.
Közben a felszínen virradni kezdett, Phil kicsiny csapata fáradt volt, de harcra kész. Egyikük sem aludt az éjjel, ami nyugodtan telt el. Éberen figyeltek minden neszre. Phil gondolatai Juliette körül keringtek, remélte, hogy még életben találja, miután felderítették a bázist. Az órák lassan teltek, ellenségnek nyoma sem volt. Phil hátrébb rendelte a megmaradt tankot, célba vették az idegen bázis bejáratát és tűzparancsot adott. Nehezen adta meg magát az idegen ötvözet, de néhány lövés után utat nyitottak a bázis belsejébe. Kihalt szobák fogadták őket, teljesen üres volt a létesítmény. Energiaforrást sem találtak, amivel elpusztíthatták volna, ezért csalódottan elhagyták a kihalt épületet. Odakint megálltak a beomlott nyílásnál, de semmit sem láttak a mélyben. Visszaindultak az erdőn át a hajókhoz, hogy ott újragondolják a helyzetet. Phil nem akart elmenni a parancsnok nélkül. Gond nélkül visszaérkeztek a hajókhoz, ahol a hátrahagyott pilóták várták őket Mick2 és az ébredező Juliette társaságában. Phil elsők között ért hozzájuk, szavai elakadtak. A gárda tagjai lepihentek a hajókban, miközben Phil és Mick2 a fák árnyékában beszélgetett.
- A többiek? - kérdezte Phil.
Mick2 válasza egyértelmű volt, csak ők maradtak. Phil visszaindult a hajókhoz, miközben elhaladt Mick2 mellett halkan csak ennyit mondott.
- Köszönöm.
Mick2 arcán finom mosoly jelent meg és követte vissza a társaihoz.
Juliette már mindent tudott és tervezni kezdte a küldetés folytatását.
- A járat idefelé teljesen üres volt? - kérdezte Mick2-től.
- Igen, miután túléltük a rohamot és beomlott a többi járat is már nem találkoztam senkivel sem - felelte nyugodt hangon.
Nem nyugtatta meg a válasz. A bázis üres volt, senkit sem talált Phil csapata, a bolygó talán már elhagyatottá is vált, de az idegen bázis a helyén volt, látszólag sértetlenül, üresen.
- Rendben, elvégeztük a küldetést, visszatérünk a bázisra és jelentjük a Tanácsnak.
A gárda tagjai elégedetten bólintottak, majd visszasétáltak az űrhajókba, hogy megkezdjék a felszállást. Juliette feje még nem volt tiszta, gondolatai még zavarosak voltak, de a parancsnokságot nem adta át. Ugyanazon az útvonalon indultak vissza, mint amelyen a bolygóra jöttek. Egy hajóban utazott azzal, akit szeretett és azzal, akinek az életét köszönhette. Mellettük szorosan haladt a másik űrhajó, fedélzetén a megmaradt felszereléssel. Nyugodt volt az út és gyorsan haladhattak, nem kellett már a túlsúllyal küzdeniük, bár a felszerelés elvesztése később még sokat jelenthet. A bázis tartalékai szűkösek voltak és nem volt lehetőség újabb tankok gyártására. Be kellett érniük azzal, ami megmaradt. Nyugodt útjuk hamarosan fordulóponthoz ért. A felszerelést szállító hajó a semmiből kapott találatot és hullott atomjaira. A radar nem segítette őket, semmit sem jelzett. Az első lövést egy második követte. Figyelmeztető lövés volt. Phil egy közeli bolygónál pályára állította a hajót és várták az ismeretlen támadó felbukkanását. Nem kellett sokáig várniuk, előttük több hajó jelent meg álcázásukat felfedve.
- Kalózok - mondta Juliette amint meglátta az ellenséget. Őrjárata során többször is találkozott már kisebb csapataikkal.
A kalózok szétszóródva jártak, mindig űrhajókra vadásztak. Bolygóra sosem szálltak le, otthonuk sem volt. Előnyüket az álcázott hajóik képezték, amivel a legtöbb faj elől el tudtak rejtőzni. Túlerőben voltak, a harcnak nem volt értelme, a fegyvereiket továbbra is készen tartották a gárda tagjai. A kalózok sok fajnak okoztak bosszúságot, időnként még az emberek ellenségeinek is. Átkérték a fedélzeten található eszközök listáját, amiért cserébe szabad utat kaphattak. Nem voltak megbízhatóak, több hajót azután semmisítettek meg, miután kifosztották őket. A hajó felszerelése csekély volt, amilyen egy egyszerű szállítójármű, kevés hasznosítható alkatrésszel. Az átküldött lista rövid volt és többnyire a kalózok számára haszontalan elemekből állt. Juliette biztos volt benne, hogy nem akarnak üres kézzel távozni, embereit készenlétben tartotta arra az esetre, ha megpróbálnak a hajóra jönni. Sokáig nem jött válasz, de nem tehettek semmit. Az egyetlen menekülés az lett volna, ha leszállnak az ismeretlen bolygó felszínén, de fogalmuk sem volt, hogy egyáltalán el tudják-e érni a légkört épségben és azt sem tudták, hogy mi várja őket odalent. A válasz megérkezett, a kalózok át akarták venni az irányítást a hajó felett. Ez annyit jelentett volna, hogy egy csapat kalóz átmegy a gárda hajójára és a legénységet az űrbe dobják, a szerencsésebbeket már holtan. Juliette ezt jól tudta, beleegyezett az alkuba, de közben utasítást adott embereinek, hogy a jelére irányítsák a hajót a bolygó felszínére. Remélte, hogy miközben a kalózok csoportja a hajójuk közelében tartózkodik, addig nem mernek tüzet nyitni. Türelmesen várta az érkező hajót amíg melléjük ért, majd kiadta a jelet az indulásra. A terv részben bevált, csak az egyik kalózhajó kezdett el tüzelni rájuk, de szerencséjükre lövés nem érte a hajót. Ahogy közeledtek a felszín felé meglepődve vették észre, hogy egy lakott bolygóra érkeztek. Az alattuk elterülő várost figyelve biztosak voltak benne, hogy nem az ellenségük várja őket, hanem egy másik, ismeretlen faj. Egy épület tetején szálltak le és várták a kapcsolatfelvételt. Az idegen faj ingerülten hívta őket, de a találkozás mindkét fél számára meglepő volt. A bolygó lakói emberek voltak.
Miután Juliette elmesélte kalandjukat a kalózokkal, a bolygó lakói is elmesélték saját történetüket.
- Miklós vagyok, a néhai 572-es földi csatahajó parancsnokának leszármazottja és ennek a kolóniának a vezetője. A hajó pusztulása nem sokkal a Föld pusztulása után történt. Egy idegen hajó túl erősnek bizonyult, a legénység mentőhajókkal menekült el és talált új otthont ezen a bolygón. Mindent újból kellett kezdeni.
- Csak ez az egy telep van a bolygón? - kérdezte Juliette.
- Nem találtunk más élőlényt, egyedül vagyunk, de nekünk is vannak ellenségeink.
- Az idegenek?
- Nem, az idegeneket sosem láttuk errefelé. A kalózok. Nem tudtuk elhagyni a bolygót miattuk, aztán a készleteink szűkössége miatt nem is próbáltuk többet.
Miklós szállással és némi élelemmel kínálta a gárdát. Néhány napot a bolygón töltenek, mielőtt megpróbálnak visszajutni a bázisra. A hajó állapota nem volt súlyos, ha nem ütköznek ellenállásba, akkor haza tudnak jutni. Juliette felajánlotta, hogy magukkal viszik azt, aki kéri. Senki sem jelentkezett, itt békében, háborítatlanul élhettek. Nem akartak sokáig a bolygón maradni, minél előbb vissza akartak indulni, de nem tudhatták, hogy mi várja őket az űrben. Mick2 azonban egy váratlan ötlettel állt elő. A hajó radarja kis hatósugarú volt, de talán a bolygólakók segítségével megoldható, hogy átmenetileg nagyobb területet is lefedjen. Legalábbis elég nagyot ahhoz, hogy észrevegyék az esetlegesen várakozó ellenséges hajókat. Minden segítséget megkaptak és másnapra készen álltak, hogy kipróbálják. Ha bármit jelez, akkor tovább kell várniuk, de ha nincs jelzés, akkor indulniuk kell és csak reménykedhetnek abban, hogy a kalózok nem használják az álcázást. Feszülten figyelték a radar kijelzőjét, a berendezés látszólag működött. A percek lassan teltek, de a kijelző képe nem változott. Nem volt hajó a közelben. Juliette kiadta a parancsot a felszállásra és sietve maguk mögött hagyták a kis emberi kolóniát. Az űrbe kiérve nem várakoztak, hanem azonnal a bázis felé vették az irányt. Késlekedésre nem volt idő, bár ellenséges hajót nem láttak, de bármikor ismét lecsaphattak rájuk a kalózok. Nem jutottak messzire és félelmük beigazolódott, mögöttük egy kalózhajó bújt elő rejtekéből és követni kezdte őket. Már késő volt, hogy visszaforduljanak, csak a menekülés maradt. A két hajó sebessége azonos volt, de a gárda hajójának nem volt semmilyen használható fegyvere. Csak egy kalózhajó követte őket, látszólag épségben akarták megszerezni a hajót, mert nem nyitottak tüzet. A távolság a két hajó között elkezdett csökkenni, majd egy újabb probléma jelent meg a radaron, közvetlenül a gárda előtt. Egy érkező idegen flotta. Juliette kockáztatott és az idegenek közé irányította a hajót, remélve, hogy a sokkal nagyobb kalózhajót veszik célba és egérutat nyerhetnek. A kalózok azonnal visszakapcsolták az álcázásukat, de nem menekülhettek az idegenek elől. Gond nélkül darabokra lőtték az álcázott hajót, majd folytatták útjukat. A gárda sérülés nélkül úszta meg a találkozást és folytathatták útjukat. Az irányon nem változtattak, bár ha követték volna őket, akkor felfedték volna a bázis helyzetét, de tudták, hogy az idegenek nem használnak álcázást, kalózok pedig már nem követik őket. Az út hátralévő része nyugodtan telt, Juliette parancsnoknak már csak egy feladata maradt. Részletesen beszámolni a Tanács előtt. Érkezés után a 2-esek a regenerációs kamrákhoz indultak, ahol ismét feltöltődhettek, míg az emberek saját kabinjaik felé. Nehéz küldetés állt mögöttük, ahogy a parancsnok léptei is nehezek voltak a tanácsteremhez közeledve. A Tanács tagjai már várták és ismerték az előzetes jelentést a küldetésről, de részletesen akarták tudni. Különösen a találkozást az idegenekkel és az emberi kolóniát. A fáradt parancsnok lassan, de minden kérdésükre válaszolt, majd végre visszatérhetett az embereihez. A Tanács a küldetést sikeresként zárta le és elrendelte a hátrahagyott emberi kolónia ismételt felkeresését. A feladatot ismét Juliette kapta meg, aki két embert választhatott maga mellé az útra. A Tanács kapcsolatban akart maradni az emberi kolóniával, amely később a hasznukra is válhat. A parancsnok számára nem volt kérdéses a két útitárs személye, Phil és Mick2 társaságában másnap visszaindultak a kolóniához, a fedélzeten némi hasznosítható radarkomponenssel és lőfegyverrel, amire már nem volt szükségük. Útjuk során nem találkoztak senkivel, de a bolygóra leszállva siralmas kép fogadta őket. A kolónia romokban hevert. Ugyanott szálltak le, ahol az első alkalommal és elkezdtek túlélők után kutatni. A házak ajtajai nyitva voltak, de volt hogy a házból csak az ajtó maradt. A központi épület felé vették útjukat, remélték, hogy oda menekültek a túlélők. Az épület még állt, bár látszólag több találatot is kapott. Útjuk során Mick2 a romokat tanulmányozta és aggódva tekintett parancsnokára.
- Mit találtál?
- Nem tudom megállapítani, hogy milyen fegyvert használhattak a szemközti két épületen, de a hátunk mögött lévő épületre idegen technológiájú fegyverrel lőttek.
- Lehet, hogy egy új idegen fegyvert használtak?
- Biztosan nem. Az idegen fegyverek jellegzetesek, azok a nyomok viszont teljesen eltérőek, szabálytalanok.
Beszélgetésüket egy feléjük rohanó alak szakította félbe.
- Gyilkosok! Gyilkosok! - üvöltötte, kezében vascsövet szorongatva. Phil gondolkodás nélkül rávetette magát és döbbenten ismerte fel a támadót. Miklós volt az.
Miután sikerült lenyugtatniuk Miklós elmesélte, hogy mi történt miután ők elhagyták a kolóniát.
- Nem sokkal azután, hogy felszálltatok több űrhajó jelent meg a légtérben. Kalózhajók.
- Kalózok? Az nem lehet, sosem szállnak le egy bolygóra - felelte Juliette kétkedve.
- Nem maguktól jöttek, üldözték őket. A nyomukban idegen hajók voltak, a csatát a kolónia fölött vívták meg, ezért áll romokban. Több találat ért minket mint amennyit a kalózok hajói kaptak!
Kis szünet után Miklós folytatta történetét és a távolba mutatott.
- Az egyik kalózhajó ott zuhant le, egy másikat darabokra lőttek az idegenek miközben megpróbált visszamenekülni az űrbe.
- Mi történt azután? Az idegenek vitték el az embereket? - kérdezte Phil.
- Nem, nem! Miután a csata végetért az idegenek elmentek, nem háborgattak minket.
Miklós ismét a távolba mutatott.
- A lezuhant kalózhajó túlélői bosszút álltak rajtunk, sokakat megöltek, a többieket pedig elvitték. Csak néhányan menekültünk meg.
- Hol vannak a többiek?
Miklós felállt és intett, hogy kövessék. Egy kis épülethez vezette őket, amely még épségben állt. Az ajtón belépve rémült emberek fogadták őket.
- Ennyien menekültünk meg.
- A többi túlélő a kalózok hajójánál van?
- Igen, ha még élnek.
- Hány kalózt számoltak?
- Talán két tucatot. Néhányukkal el tudtunk bánni, de erősebbek voltak és járművekkel jöttek.
Juliette félrehívta embereit, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
- Segítenünk kell - mondta Mick2
- Én is tudom, de csak hárman vagyunk és kevés a fegyverünk.
- Derítsük fel a lezuhant hajót és utána döntsünk - javasolta Phil.
- Rendben, de hárman nem fogjuk megtámadni őket.
- Négyen - szakította félbe őket az ajtóban álló Miklós.
- Ha még élnek az emberek, akkor rám is számíthatnak.
Átadták a nekik szánt csomagokat, majd megvárták az estét és elindultak. Miklós nem tudta a kalózhajó pontos helyét megadni, de nem téveszthették el. A leírás alapján egy vezérhajó zuhant le, ezért élhették túl a becsapódást. Ha nem álcázzák magukat, akkor könnyedén megtalálják őket. Nem is kellett sokáig keresniük. A hajó két részre szakadt, egyik része az oldalára borulva, másik része körülötte szétszórva. A biztos távolból figyelték az űrhajó környékét.
- Hány embert számoltál, Mick2?
- Eddig huszonhármat, ebből tizennyolc fegyveres, parancsnok.
- Reménytelen. Nappal még többen lehetnek. Menjünk vissza és mondjuk el a rossz hírt.
- Várjatok! - suttogta Mick2, tekintete továbbra is a kalózokon maradt.
- Lövések - mondta Phil, miközben készenlétbe helyezte fegyverét.
- Kire lőhetnek? Belviszály? Lázadás?
Ekkor Mick2 odaadta a távcsövet a parancsnoknak és mutatta az irányt. Világossá váltak az események. Idegenek támadták meg őket, de a másik irányból.
- Most vagy soha - és Phil már indult is feléjük.
- Várj! Az idegenek el fognak bukni, túlerőben vannak a kalózok.
- Pontosan, és mi most felborítjuk az erőviszonyokat, mielőtt észbe kapnának.
Mick2 csak Juliette indulására várt, majd hármasban mentek tovább. A harc a kalózoknak kedvezett, túlerőben voltak az idegenekkel szemben, de látszólag az utolsókig harcoltak. Fedezék mögül avatkoztak bele a harcba és csak a kalózokat lőtték, az idegenekkel most nem tudtak foglalkozni. Két tűz közé szorulva kezdtek el morzsolódni, majd a hajóroncs felől még többen érkeztek.
- Kifogytam, fedezzetek - dobta el fegyverét Phil és kezébe vette tőrét, majd a legközelebbi fegyveresre vetette magát.
A csata hevében az idegenek elkezdték elhagyni a helyszínt, majd mire az utolsó kalóz is holtan terült el, eltűntek az idegenek is.
- Bemegyünk? - mutatott Phil a roncs felé.
- Rendben, Mick2, te előttem, Phil, te fedezel.
Nem tudhatták, hogy mi várja őket odabent, ezért csak óvatosan és lassan haladhattak. Az egyik szobában két emberre bukkantak, akik elmondták, hogy merre lehetnek a többiek. Kevés ember érte el élve a roncsot, mégkevesebb maradt életben. Útjuk során elértek a hajó egykori parancsnoki hídjára.
A félhomályos teremben egy alak lépett feléjük.
- Már vártalak titeket, bár nem így képzeltem el.
- Ki vagy te? - kérdezte Phil miközben fegyverét az idegenre szegezte.
- Én vagyok a kalózok feje. Illetve már csak voltam. Nemrég öltétek meg az utolsó emberemet is.
- Most hatódjunk meg? Ti sem hagytatok volna életben minket fent az űrben.
- Oh, dehogynem. Bár nem mindenkit, de néhányotokra szép vérdíj volt kitűzve, amit csak akkor kaphattunk meg, ha élve kapunk el benneteket.
- Kinek kellettünk volna? Nem voltak ellenségeink, akik vadásztak volna ránk - felelte Juliette.
- És még minket tartottak naivnak - felelte nevetve.
- Ezért vártatok ránk a bolygó körül?
- Pontosan. A hajótok számunkra értéktelen volt, de a fizetség jól jött volna.
- Ki volt a megbízó?
- Sosem fedi fel magát az, aki vérdíjat tűz ki valakinek a fejére, mi pedig nem kérdezünk, amíg a megbízó fizet.
- Lelőhetem - kérdezte Phil miközben ujja a ravaszon volt.
- Még nem fejeztem be. Egyezséget ajánlok.
- Milyen egyezséget? - kérdezte Juliette.
- A hajón lévő információk a közös ellenségünkről, cserébe szabadon elmehetek - felelte arcán széles vigyorral.
Lövés szakította félbe a kínos csöndet, majd a kalózok feje holtan terült el, kezében fegyverével.
- Szép lövés volt - fordult Phil Mick2-höz, aki meglátta amikor a fegyveréért nyúl.
Juliette a működő számítógépekből próbált információhoz jutni, talán valóban tudtak valamit az idegenekről, amit még felhasználhatnak.
- Mick2? Neked talán sikerül bejutnod a rendszerükbe.
Hosszas próbálkozás után sikertelenül kellett feladniuk, nem tudtak bejutni a kalózok rendszerébe.
- Vigyük el az adattárolót, a bázison talán sikerül hozzáférnünk az adatokhoz.
- Rendben, de most induljunk vissza.
Odakint már lassan virradni kezdett, a telepen várakozók örömmel fogadták a visszatérőket.
- Visszatérünk a bázisunkra. Ha valaki velünk akar tartani...
- Kevesen maradtunk, kérünk egy kis időt, hogy megbeszélhessük.
- Rendben, a hajón van hely mindannyiunknak.
Juliette társaival visszavonult a hajójukra és csendben várták a többiek döntését.
- Felelősnek érzem magam értük.
- Miért? Azért mert útközben kalózokba botlottunk, akikkel leszámoltak az idegenek? Butaság - felelte Phil.
- Mi történt az idegenekkel, akikkel a harc során találkoztunk?
- Nekünk hagyták, hogy fejezzük be amit ők kezdtek el.
- Legalább nem kellett velük is harcolnunk.
A parancsnok Mick2-re nézett, aki továbbra is próbált bejutni a kalózok rendszerébe.
- Sikerül?
- Itt nem fog. Csak a haszontalan információkhoz férek hozzá, a fontosabb adatokat nagyon féltik.
- Mit találtál eddig?
- Jelentések a kalózhajó műszaki állapotáról, javítási naplók, útvonalak...
- Mutasd az útvonalakat.
Mick2 kirajzoltatta a kalózok bejárt útvonalait fedélzeti kijelzőre.
- Ahogy sejtettem. Főleg ebben a szektorban mozogtak. Az egyik határvonal ott volt, ahol mi is járőröztünk. Ennél a pontnál pedig idegen bázis van.
- Ez a bejárt útvonal az elmúlt hónapokban. Látszólag ez a legrégebbi.
Beszélgetésüket az érkező Miklós szakította félbe.
- Visszatérnénk a mieinkhez.
Juliette összeszedette velük, amire csak szükségük lehet vagy még felhasználható és maguk mögött hagyták a bolygót, örökre.
A bázison örömmel fogadták az új lakókat, de a Tanács véleménye megosztott volt. A zsákmányolt adattárolót továbbra sem tudták feltörni és a távoli kolónia is elveszett, viszont kiiktatták az egyik ellenségüket és néhányan csatlakoztak hozzájuk, akik közül páran a gárda tagjaivá váltak. A gárda létszáma időközben újra teljes lett, sikerült kipótolniuk az elesett 2-eseket és az emberek létszáma is megfelelő volt.
A 17-es gárda ezzel túl volt a legnehezebb küldetésén, azonban volt még egy küldetés, ami ugyan kevésbé volt veszélyes, de később tudtukon kívül meghatározta a fennmaradt emberiség sorsát. Ekkor már Phil2 javában folytatta titkos kutatásait, amit Phil próbált kinyomozni. A Tanács utasítására a gárda azt a feladatot kapta, hogy gyűjtsön be egy-egy élőlényt az idegenek kijelölt szövetségesei közül, akár holtan is. Három fajt kellett felkutatniuk, három, egymástól távoli bolygón. Juliette csak annyit tudott, hogy az idegenek jobb megismeréséhez van rá szükségük. Ismét két hajóval vágtak az útnak és probléma nélkül begyűjtöttek két tetemet, de hátravolt a harmadik. A bolygó távoli és félreeső volt, de az idegenek hajói ritkán jártak arra és már a kalózoktól sem kellett tartaniuk többé. Az idegenekre jellemző volt, hogy a megszállt bolygókon azonnal terraformálásba kezdtek és a földihez hasonló állapotokat alakítottak ki, ez a bolygó azonban kivétel volt, vélhetően az itt élő faj miatt. A felszín sziklás volt, néhol hegyekkel és forró tavakkal törve meg az unalmas tájt. Az itt élő faj egyedei veszélyesebbek voltak még az idegeneknél is. Fő előnyük puszta erejük és szívósságuk volt, közelharcban szinte legyőzhetetlenek voltak. Nehezítette a küldetést, hogy mindig csoportban jártak, de ez nem tántorította vissza a gárdát. Juliette két csapatra osztotta a gárdát és egy kis csoportot vettek célba. Tudták, hogy minél távolabbról tüzet kell nyitniuk, a sebességük félelmetes volt és közelről már a saját életükért küzdöttek volna. A szerencse velük volt, egyik sem tudta elérni őket. Kiválasztották a legkevésbé szétroncsolt tetemet, majd visszatértek a bázisra. A küldetést elvégezték és biztosították a génmintákat Phil2 őrült kutatásaihoz. Már a végső céljuk felé tartottak, amikor az új veszedelem Phil2 vezetésével kiszabadult és megpecsételte a bázison maradtak sorsát.

*folytatása következik*