Hirdetés
Mint minap írtam elszakadt a papucsom. És idén már nem ez az első lábbeli, amely szétmegy a lábamon.
Viszont amit vettem bőrcipőst. Elég kényelmes és tetszetős , mindezek mellett pedig olyan tildyncses, ahogyan Esm mondaná. Szeretem is.
Viszont ügyes voltam, emrt mikor vettem, -sietősen kellet ugyebár, hiszen a szandál szétszakadt rajtam - sikerült a jobboldalit nem felpróbálni. Mint utólag kiderült bánatomra.
Nem fogom soha megérteni szerintem a számozást. Múltkor a Hervisben vettem egy 42-es pumát, az volt jó rám, node használat közben derült ki, hogy éppen csak.
Ez 41-es. Próbáltam 40est is, az is jó lett volna, de ez kényelmesebbnek tűnt. Használat közben derült azonban ki, hogy picit kijár belőle a jobb lábam. Utcai szaladgálós, hasonlít a balerinacipőhöz de mégsem.
Úgyhogy most gondolkodhatok , hogyan tudom szűkíttetni, vagy valamit kezdeni vele, mert ez így nem lesz jó. Ötleteket várok
Megoldottam
Anyukám felpróbálta, tetszik is neki, mert elegáns is kicsit, de szaladgálós is, bőrcipő, szóval az övé lesz. Neki kicsit szélesebb a lábfeje, de szintén 40-41-es.
Magamnak pedig vegyek egy 40est. Megvettem