Este volt, éjszaka. Nem tudtam aludni. Nem a bánattól, nem a félelemtől.
Egyedül csak én nem bírtam aludni, még a Hold is aludt csak én nem. Nem megy az alvás, nem megy az élet. Egyszer csak más világban találtam magamat, ahol minden tökéletes volt. Akár a paradicsomban. Abban a világban nem volt se számítógép, se ehhez hasonlók. Csak egy erdő volt ott, és én. Egy álomba csöppentem bele, és csak akkor ébredhettem fel, ha megtaláltam a kiutat. Egyedül voltam, akár az ujjam. A fák jelentették a barátságot, az egyetlen társaságot. Felnéztem a magasba, láttam a szikrázó napot, és az égig érő fákat. A fákon apró majmok ugrándoztak. Egymást segítették, nyaldosták. Lenéztem a földre. Láttam a füvet, és a virágokon lévő apró harmatcseppeket. Úgy csillogtak, akár a gyémánt. De mégsem voltak olyan értékesek, mint egy gyémánt. Pedig sokkal, de sokkal szebbek voltak. Elmerengtem a természetben és egyszer csak észbe kaptam: emberek, mi mit csinálunk a saját élőhelyünkkel?
Nem becsüljük meg eléggé! Nem becsüljük meg az éltető napot, a tápláló földet, és a föld felbecsülhetetlen kincsét, a vizet. Olyan világban jártam, ahol minden tiszta volt. De csak álom volt (sajnos). Az óriási erdő végén volt egy folyó, amiben csillogó aranyhalak ugrándoztak, ide-oda cikáztak. A folyó olyan tiszta volt, mint a reggeli harmat, és úgy csillogott, akár egy gyémánt. A fehér felhők hirtelen feketévé változtak. Elkezdett esni az eső. Minden állat menedéket keresett az eső elől. A nagy eső elmosta a szép álmomat és én felébredtem. Reggel 6:00 óra lehetett. Feltettem magamnak a kérdést, álmodtam vagy valóság volt?
Nem-nem álmodtál, de nem is a valóság volt. Egyik sem, ilyen világ nem létezik sehol sem. Felkeltem bepakoltam a cókmókomat, és elindultam kikapcsolódni a természetbe. Lefeküdtem egy fa alá, és úgy tettem, mint álmomban. Nem volt olyan az élmény, mint ott. Nem volt olyan szép és látványos. A fák csak sírtak a virágok pedig még könnyezni sem tudtak a bánattól, hogy ilyen világban élünk. Mindenki csak magára gondol, és vajon mért?
Mert másra nem számíthat, csak magára. Nincs lelki társa vagy hasonlók, ő csak magára számíthat. Vajon mért akart sírni a virág?
Mert fél, hogy senki sem fogja őt meglocsolni.
Nem fogják őt soha, mert senkire sem számíthat, csak saját magára.
Az élet szép, de csak akkor, ha boldog vagy és jól érzed magad a bőrödben. De lehet az ellenkezője is. Gondoljunk csak bele, hány ember cserélne épp most veled?
Sok ember elhiheted, de amiről nem tudsz az nem is fájhat.
Vajon az a afrikai törzsben élő emberek miért boldogabbak, mint az Amerikában élő gyerekek?
Nekik nincs számítógépük, se hasonlók, mégis boldogok. Az amerikai gyerek, vagy akár a többi, soha sem boldog, mert mindig mást akar, az elérhetetlent.
Minden emberi lénynek vannak érzései, gondolatai, olyan nincs, hogy nincs!
A világ nem lesz jobb attól, hogy én ilyeneket írók, tegyük együtt mi jobbá, ha más nem fogja!
"Vajon az a afrikai törzsben elő emberek vajon mért boldogabbak mint az Amerikában elő gyerekek?"
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy boldogabbak az afrikai törzsben élő emberek. 
Természetesen csak a magam nevében beszélek: én biztos, hogy nem lennék ott boldogabb. ![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
A fő mondanivalóddal viszont egyetértek, vagyis nem helyes az, hogyha az emberek önzők. 
[ Szerkesztve ]
IN GOD WE TRUST!
