Az előző bejegyzésemben már írtam arról, hogy szeretem kibontani az újonnan vásárolt dolgaimat. Most ezen a vonalon mennék tovább, kicsit mélyebbre hatolva.
Szeretek vásárolni, szeretek pénzt költeni, élvezni a munkám gyümölcsét. Néha azonban elbizonytalanodom, és nem tudom jó irányba megyek-e. Lássuk például az előző hónap beruházásait:
-új monitor - ez a legindokoltabb, a munkámban sokat segít - kalibrálással, minden hóbelevanccal 60 ezer ft
-új gépház - az előző egy tragédia volt, rezonált - 20 ezer ft
-új gépház, halk rendszer, kellett egy cpu hűtő - 14 ezer ft
-zavart, hogy morog a winchester, vettem egy ssd-t - 38.5 ezer ft
-a kétmagos processzor kevés már egy ssd mellé, vettem egy négymagosat - 24 ezer ft
-plusz még egy tápot, hogy a drága alkatrészeim ne szálljanak el, további 20 ezer ft-ért
Szigorúan nézve ebből csak a monitorra és a gépházra volt szükségem. A maradék bő 90 ezer forintnyi kiadás csak arra volt jó, hogy csak teljesen néma szobában lehessen egy pici szélzajt hallani, illetve az esetek 90%-ában irodai használatban lévő gépemen 1 perc helyett 25 másodperc alatt induljon be a windows, és a word megnyitása 3 másodperc helyett fél másodperc legyen.
Ez nem volt egy jó befektetés, de simogatja valahol a lelkem.
Hasonlóan vagyok a telefonokkal, bár mostanában kezdek lenyugodni. Egészen tavaly februárig nagyon gyakran cserélgettem őket, hol előre, hol visszaléptem, egy csomó pénzt kifizettem rájuk. Megvettem a mostani készülékem és valahogy lenyugodtam. Tud telefonálni, sms-t küldeni, navigálni, netezni, kihangosít az autómban. Persze időközben rájöttem, hogy szinte kizárólag telefonálok a készülékkel, de a tudat, hogy bármilyen helyzetben tud rajtam segíteni megnyugtató. De innentől kezdve már nem izgat, hogy akad-e egy picit a görgetés, vagy sem, meg hány pontot ér el linpackban. Amíg megy, addig nálam lesz, nem adom el. Ez pont fordítottja annak, amit az asztali számítógépemben az SSD, meg a 4 magos proci vásárlásával elértem. Érdekes.
A legújabb őrület nálam a fotózás. Ez már régóta izgatja a fantáziám, kb. 7-8 éve van digitális gépem is. Az első igazából a mai napig kielégítené az igényeim, mert volt teljesen manuális módja, és a képminősége is egész jó volt, persze a felbontása a mai szemmel röhejes 3 megapixel, de amíg egy full hd monitor ~2 megapixelt tud megjeleníteni, addig tulajdonképpen mi értelme a 12-14-16 megapixeles csodáknak? Na de egy kirándulás alkalmával leejtettem, és azután már nem volt a régi, elromlott az autofocusa. Utána került hozzám egy másik fényképezőgép, mely papíron mindenben jobb volt az elődnél, valójában mégis egy igazi hulladék volt: hamar lemerült, zajos képeket csinált, és eszméletlenül lassú volt. Alig egy évet húzott ki nálam, máris lecseréltem egy újabbra, ismételt 80 ezer forintos kiadással. Ezt használom jelenleg is. Tulajdonképpen point&shoot felhasználásra vettem, abban a pillanatban semmi nem érdekelt, legyen szép és nagy kijelzője. Aztán most vettem az Amazonon egy könyvet a digitális fényképezésről, ismét belelkesedtem. Elővettem a fényképezőt, és megrökönyödve vettem észre, hogy mennyivel butább mint a legelső, 8 éves gépem. Nincs manuális módja, még rekesz előválasztást sem tud. A képminősége viszont jó. De megint belelkesedtem, és elkezdtem nézni a komolyabb fényképezőket. Kilyukadtam egy G2-es Panasonicnál, ami kb. 140 ezer forintba kerül, tartozékokkal együtt 170, és még később kell egy teleobjektív mellé, további 80-100 ezer forint körüli áron. Hiába tudom, hogy az lesz a sorsa, hogy két hónapig lelkesen kattintgatok, utána pedig csak nyaranta fog előkerülni, mikor kirándulni megyek, már előre látom, hogy a jövő hét közepén leadom a rendelést rá. Nem tudom lebeszélni magam róla.
Konzumidióta lennék?
