A történet folytatása innen

..késésben vagyok, irány az iskola. Miközben pakolok a táskámba, valami eszembe jut. A szekrényemből kiszórok mindent, és legalul van egy doboz, benne az apám fegyverével, amit megfogok és beteszek a táskámba...
Beérek a suliba, egyszer csak a „barátaim” állnak elém. Tomi kettőt előre lép, szemtől szemben állunk.
Nyújtja a kezét felém:
„Haver… Ássuk el a csatabárdot, ne haragudj…” Gyanús vagy nekem, nem csak te, a többiek is. Vajon tényleg észhez térítették őket? Véget ér a hányadtatásom? Vége lesz ennek az egésznek, és újra Barbimmal lehetek? Az angyalommal, aki életet hozott szívem kopár világába?
Nyújtom a kezemet.
Megránt és kinyitja gyors a szekrényem ajtaját, amit lefejelek, újra a röhögés és szitkozódás hallatszik.
Ekkor eszembe jut, hogy mit álmodtam. A táskámat beteszem a szekrénybe, ügyelve arra, hogy ne lássa meg senki a dobozt és ahogy előveszem a fegyvert. A tárat teszem éppen a fegyverbe, amikor a szekrényajtó izomból a kezemnek csapódik. A fegyver kiesik a kezemből a földre, ahogyan a kezemhez kapok, ami valószínűleg eltörhetett a nagy erejű ütéstől. Istókot látom meg az ajtó mögött, aki kéjesen röhög a látottakon, majd közelebb jön, megfogja a fejemet és hozzávágja a szekrényhez. Elvesztem az eszméletemet és leesek a földre. Alig tudok megmozdulni, a fejem is fáj és csak azt látom, hogy a körénk csoportosult tömeg nem érti, hogy mi is történik.
„Te féreg, azt hitted, hogy elintézhetsz engem?!? Korábban kellett volna ahhoz kelned!!” - majd gyomron rug egyszer. Még egyszer. Egészen addig, amíg megérkeznek a tanárok is.
A tanárok közénk állnak és kérdezik a többieket, hogy mi történt. Istók elkezd kiabálni - "Meg akart ölni ez a köcsög, ott a fegyvere!! Meg akart ölni mindenkit!!!". A tanárok hívják a mentőket és a rendőröket. Az utolsó amit látok, az Barbi arca és ahogy azt suttogja felém sírva - "Ne haragudj.."
A tárgyalás kimenetele egyértelmű. A fegyveren ott az ujjlenyomatom, ráadásul meg van töltve, legalább 20-an látták, ahogy kiesett a kezemből a szekrényeknél. Bűnös vagyok. El fognak ítélni. A cellámban várom az ítéletet, hamarosan értem fognak jönni.
"Ezt elbasztam. Nagyon." - elmélkedek magamban, miközben a kötelet tekerem a nyakam köré. "Szia Barbi." - és kilököm a széket magam alól..
VÉGEm.