2024. május 25., szombat

Gyorskeresés

Super Mario "Újratöltve"?!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Első Super Mario-s emlékeim pont egy "klónjához" kötődnek (amely azonban sokkal több volt annál), méghozzá a 90' évek Giana Sisters-éhez még C64-en.

Aztán jött a PC-s, DOS-os (nemhivatalos) Super Mario, amely már jobban hajazott a SNES-es, újabb kiadásra, de ennek csak a demo-jáig jutottam. (Kétségeim vannak, hogy volt e valaha is belőle teljes verzió).

Aztán még volt szerencsém az N64-es 3D-s Mario-hoz is, ami egy ideig lekötött, de egy idő után elég monotonnak tűnt, főleg az olyan N64-es címek után, mint a Zelda. De nem mondom azt, hogy rossz játék lett volna.

Aztán ott volt a Galaxy és a Sunshine 1-2, amik engem ránézésre elkaptak, az újfajta mechanikájukkal és az egyedi grafikájukkal (mint hangulati elem). Sajnos ezek kipróbálását is hanyagolnom kellett.

Persze sok minden kimaradt, pl. az eredeti NES-es és a SNES-es verziók úgy ámblokk, de ami játékmenet videót sasoltam eddig róla, az alapján még mindig marad a Giana Sisters az etalon. Meg persze volt a Paper Mario is, valami kaland/RPG keverék, aminek nagyon jók a kritikái, lehet ezzel majd azért teszek később egy próbát. És ami még megkapott, azok a Mario Party részek (Ripoff-ok) és a Sportjátékok (ide számítva az autóversenyzős és a teniszezős és legfőképpen (személyes preferencia :D ) a golfozós részeket is). Kár, hogy PC-re nagyon kevés efféle Local Multi Player-s "Party" vagy "Family" játék készül, mert szerintem nem csak nekem lenne rá igényem. (Gyak. az egy kezem is sok, hogy összeszámoljam az ilyen stílusú játékokat PC-re).

Aztán, ami miatt konkrétan aktualizálódott ez a bejegyzés: Super Mario Odyssey. Nos érdekesnek talán kicsit az, de a grafika és a világ és a hangulat egyediségében, konzisztenciájában a látottak alapján alul marad a Galaxy/Sunshine érának. Kicsit tényleg olyan, mintha túl sokat és túl "mindenfélét" akarnának markolni egyszerre, amivel pont az egyediség varázsa veszik ki valahol. Persze ez még nagyon kevés infó, tehát még egy igen jó játék is lehet belőle, de nekem ez az első impresszióm a látottak alapján.

(És végül: nem vagyok sem Mario fanatic, sem valami elmélyült tudós a Mario téma kapcsán (sőt :D ), csak úgy kilőttem ezt az üzenetet a galaxisba, hátha pont ezt kapja el véletlen egy távoli UFO szonda érzékelője). :) :D

Hozzászólások

(#1) planbmokus


planbmokus
senior tag

Nekem anno sárgakazissal indult a Mario-kapcsolatom, majd NES/SNES következett.
Super Mario Bros 1-2-3 majd utána a Super Mario 64 következett Nintendo 64-en...
Innen egy elég hosszú szakadás után tavaly bevállaltam egy 3DS-t, New Super Mario Bros 2-vel, azóta úgy visszaszippantott a Nintendo világ, hogy két polcot kell fenntartanom a gyűjteményemnek :D

"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél." (George Orwell - Állatfarm)

(#2) SunMount3r válasza planbmokus (#1) üzenetére


SunMount3r
nagyúr

SNES-en volt egy rakat játék ami tényleg elég jó a mai napig. N64-en pedig a Mario/Zelda/Banjo hármas ragadt meg bennem, a többi nem annyira.

Én a Party játékokat hiányolom PC-ről, ezek tetszenek főleg az újkori Nintendo-s érából is. Persze hamarabb vennék egy PS4-et, mint mondjuk egy Switch-t az egyéb felhozatal miatt.

[ Szerkesztve ]

(#3) dabadab


dabadab
titán

Igen, a Gian(n)a azzal együtt, hogy mennyire megvolt az igyekezet, hogy lenyúlják az SMB-t olyan pontosan, ami még nem szégyen, mégis sok szempontból sokkal jobb lett az eredetinél.

(Egyébként meg pont a hetekben futottam bele a Who Dares Wins sztorijába: első nekifutásra tulajdonképpen a Commandót nyúlták le, de annyira, hogy még az ellenség elrendezése is pont ugyanolyan volt - és ez már annyira sok volt, hogy az első verzió boltokba se került, áttervezték a pályákat és így lett egy olyan játék, ami egyébként simán egy szinten volt a Commandoval, aztán jött a WDW II, abba pedig már annyi egyediség szorult, hogy tényleg jobb lett az eredetinél.

DRM is theft

(#4) adalbert1 válasza SunMount3r (#2) üzenetére


adalbert1
veterán

N64-gyel nekem az a gondom, mint a PS1-el is, ezek a kezdetleges 3D grafikák nagyon rosszul öregedtek, még a SNES/Mega Drive szebb 2D játékai elé még néha most is leülök (pl. pc-n is a Warcraft 2 a mai napig jobban tetszik, mint a 3D-be átültetett 3. rész).
Van még 3D-s Mario a Sunshine és Galaxy-k után is, a Super Mario 3D Land és a Super Mario 3D World - először ódzkodtam kicsit tőlük, de nagyon jók lettek. 2D-s részekből is vannak újabbak, New Super Mario Bros. 1-2.
Ha esetleg van kedved SNES-en játszani (akár emulátorral), akkor arra kiadták a NES-es SMB 1-2-3-at felújított változatban, szerintem nagyon jól sikerült, én a SMB3-at szerintem még csak ott játszottam végig.
Egyelőre nekem is kicsit furcsa ez az új játék, de szerintem Mario platformerrel még nem fogtak mellé (persze vannak olyan játékok, amik nem mindenkinek tetszenek de a nagy átlag elvárásait/ízlését általában eltalálják), biztos odafigyelnek, hogy minőségi címet adjanak ki majd a kezük közül - remélem nem fogok csalódni benne. :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.