2024. május 24., péntek

Gyorskeresés

Moppy2 – Musical flOPPY controller

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Pár éve láttam valamelyik facebook bejegyzésen, vagy már ki tudja hol jött velem szembe, hogy rengeteg floppy lemez játszik egy kis zenét. Ez a Floppotron, első változata 2011-ben készült, azóta igencsak kinőtte magát. Floppotron

Gondoltam, milyen jó lenne egy ilyet kirakni BRSZK-ra, de elhívni, költöztetni az egészet, nem kis macera lenne, majd feledésbe merült az egész. Illetve nem egészen, hiszen ezt a fejmozgatós zenét én már kis gyerekként átéltem, amikor egy c64-es program művelte ugyanezt a méregdrága floppy meghajtónkkal. Egyszer persze lejátszottuk, de nehogy tönkre tegye, többet nem futott nálunk. Ez az elfeledett emlék akkor tört elő, amikor a c64-hez már SD kártyáról, illetve most már egy kung-fu-flash cartról mennek a játékok. Ugyan fixen itt figyel egy floppy meghajtó is, de inkább csak a port gyűjti és kedves régi emlék, hogy milyen tetű lassú volt, csak a hangja hiányzik. Ez csalta elő a floppy zene emlékét is, google pedig nagyon jó fej volt a találatok listázásakor. Ilyen floppy zenét egy Arduinoval simán össze lehet rakni. Nem én leszek az első a világon, de csak egy kisebb házi feladatnak tűnt az egész. Van egy github project, lépésről lépésre követni kell az egészet:
Ez volt a Moppy. Illetve most már a 2. változata.

Minden adott volt itthon. Csak egy Arduinot kellett vennem és egy floppy meghajtót beáldozni, már fel is csendült az első "zene". A Floppotron után szabadon, én is SW Imperial zenéjével indítottam, felismerve hogy a több csatornás midi zene elég foghíjasan szól egy floppy meghajtón:

Valamelyik csatorna a sokból

majd előkerült egy régi 5.25" floppy is:

Tetris

Innen kezdve a Tetris zenéje lett a teszt midi. Ugyan csak 3 csatornát használ, mindegyik elég aktív, hogy ellenőrizni tudjam a bekötéseket és floppy meghajtókat. Több kedvenc játék midijét is előkerestem, de a 9-16 csatornák nálam nem fognak szólni, mert egy Arduino csak 8 floppyt tud meghajtani. Elsőre elég lesz ennyi. Persze egy darabig jó volt mindegyik ahogy volt, de csak nekiestem és átalakítottam őket. Egy ingyenes Speedy Midi szerkesztővel a 3-4 csatornás midiket 6-8 sávra dupláztam. Nagyjából sorba szedtem mindegyiket, hogy az első 4 csatorna legyen a legaktívabb, ahol pedig több volt, ott a pár hangot használó sávokat töröltem, így max 8 sávos lett mindegyik.

Pár videót átküldtem Bacsisnak, hogy ilyen agymenésem van, szerinte nagyon beteg, így jöhet a kiállításra, csak kellene több floppy, ami neki nem jelentett gondot. Egy Settlers III party után fel is szerelkeztem még 8 floppyval. Elég porosak voltak, ezért a nyolc meghajtó a fürdőben kezdte a zenész pályafutását, majd a radiátoron töltött száradás után hiba nélkül megugrották az első tesztet. Olvasni lehet már nem olvasnak, de nekik új munkakörük van zenészként.

A tervem az volt, hogy egy retro PC házba teszem őket, ami csak két floppy magas, hogy ne foglaljon itthon sok helyet, végül új házat vettem. Ez ugyan már ATX-es, volt benne táp is és bár a külseje elég vihar vert, a belseje teljesen új. Nem akartam nagyon átalakítani, de pár fűrészelésen átesett, hogy a beépített floppyk fejét is látni lehessen. Két floppynak van hely, kettő bekerül a hdd-k helyére, négy pedig az alaplap helyét foglalja majd el. Egy ATX táp csatlakozóval tudom a tápegységet indítani és a floppyk is innen kapták volna az áramot, de végül molex csatikat vettem hozzá. Elsőre befért mindenki. Na jó. Másodjára.

Kisebb káosz, de még nincs bekötve semmi.

Ez még csak a főpróba. A hdd-ket sínnel lehet berakni a házba, ezeket még rá kell fogatni a floppykra, csak fúrni kell, mert nem ott van a floppy és hdd rögzítő menete. Négy floppy is csak lóg a levegőben, ők egy polikarbonát lapra kerülnek majd és az Arduinonak kell még egy jó hely, valahol középen, mert nincs elég hosszú tűcsatlakozóm. Toldani tudom, de lesz itt elég vezeték.

Az egészhez kell még egy PC is. Illetve hogy a kiállításon ne fogyasszak túl sok áramot, egy kisebb laptop is elég lesz, amiről a midi megy és az Arduinot tudom vezérelni. Erre pont jó lesz a kis Sony VAIO-VGN P11Z. Bacsis már tesztelte, szerinte semmire sem jó, de ugye azt is tudjuk, hogy nincs lassú hardver, csak nem rá való szoftver. Viszont ezen a java alapú floppy lejátszó nem működött. Még 15-ös java verzióval készült, de a laptopon 8-as volt. Frissíteni pedig nem lehetett, mert 32bites winre nincs újabb. Más megoldás kellett, így 45 éves fejjel megtanultam java programot fordítani. Ráment egy délután, de elkészült a moppy2 java8-as fordítása. Kisebb hiányoságokkal, de működik (nem jó a play gomb grafikája). Ezer hála Sammy1Am-nek, hogy nyílt forráskódú az egész. Ezután már csak az USB drivert kellett pótolni és a kis Sony már lelkesen pörgette a floppy lemezeket. Nem hiszem hogy a Sonynál bárki gondolt arra, hogy egy ilyen netbookon floppy meghajtók hada fog majd lógni.

Jöhetett a barkácsolás, amire a családi háznál minden adott, csak munkapad meg satu nincs, így egy fél raklapon tudtam alkotni az udvaron. A távtartók a floppyk levetett fedőlapjából készültek, két NEC adta érte az öltözékét. Egy fém fűrész és egy akkus fúróval (ami 3 lukkal a vége előtt lemerült) megoldottam mindent. Persze nem lett egy szépségdíjas alkotás, fűrészelés közben kicsit irigyeltem azokat, akik 3D nyomtatnak magunknak távtartókat. Mindegy, funkcióját betölti és most a kezem se vágtam el.

Élőben jobban néz ki, pláne hogy beépítve nem is látszik

Ezután készült egy plexi lap amolyan alaplapként a maradék négy floppy alá. A beépítés, a rácsodálkozás hogy tök jól elfér minden, majd a döbbenet, hogy fél cm-t belelóg a nagy floppy az Arduino tüskesorába. Így kisebb távtartó került alá és kimaradt a csatlakozókat fogadó project board. Ezen volt egy dugaszoló panel is, itt hoztam volna közös földre a floppykat és az Arduinot, de valójában erre nincs szükség. A floppyk csatlakozóján ott a föld, majd őket sorba kötve kész is. Illetve mivel közös tápról kapják az áramot, alapból közös a földelés, csak egyiket kell az Arduinoval összekötni (meg a nagy floppyt, mert ő valamiért különc) de végül így hagytam az egészet. Jöhet az élesztés, egyelőre hat drive figyel a gépben, mert hdd helyére nincs még meg a beépítő sín.

Az élesztés kisebb meglepetéssel indult, ugyanis 6 floppy csatlakozója csak összehozott 24 mA kóbor áramot, ami bekapcsolta az Arduinot és két floppy is ütemesen kattogott. Szétszed, tápcsere, kezdjük az elejéről. Már egy nagy floppy, vagy két 3,5-ös is elég hogy felrántsa az Arduinot, ezt sikeresen megismételtem az asztalon. Nem fogok ezzel küzdeni, így marad. Kattog, hát kattog. Majd összekötöttem Arduinot a laptoppal és helyreállt a rend. A floppyk szépen csendben, online várták a jelet. Indulhatott is a móka, ami hamar véget ért. A midi fileokat újra átvariáltam, mert ugye én csak a trackek nevét írtam át, az hogy melyik csatornán szóljon azt nem. A megduplázott 3-4 sávos midiket pedig vissza alakítottam, az alsó szinten lévő floppyk úgyse látszanak, csak túl hangos lett az egész. Jó sok midit kivettem a gyűjteményből, iszonyat rosszul szóltak. A nagy floppy egyelőre marad, de túl hangos a többi mellett. Vagy hátrébb sorolom, ne legyen olyan aktív. Vagy rá kellene osztani a BassGuitar hangszert mindegyik midiben.

Félkész

Eltelt pár hét és megérkeztek a távoli Kínából a hdd sinek. Vehettem volna itthon is, de csak a posta drágább volt mint amibe Kínából eljött idáig. Hogy ez miért van így? Majd megkérem Yodát, meditáljon már ezen is egy kicsit.

Fúr-farag, szépen becsúsztak a hdd helyére

Végül kábel rendezés, szétjött csatlakozók bogarászása majd közben másik vezetékek kirántása és a gondolat megszületése, hogy miért nem forrasztottam az egészet össze... Fogok én még ezzel szívni Fülén.

Kábelek a helyükön

6 kimenet, 8 floppy, szóval két analóg bemenet is kimenet szerepet kapott. Ez nem az én érdemem, csak követtem mások építéseit. Balra a "nagy" piros gomb pedig az ATX tápegységet kapcsolja be. Ezt ki akartam vezetni az előlapra, de jövőre is kell hagyni egy kis munkát. Az előlapi ledek sem világítanak, majd egyszer olyan is lesz.

Kész állapot, de lehetne még fokozni

Kinézetre egész pofás, nyolcan szépen elférnek egy kisebb ATX házban. Közben persze befutott egy kicsit szélesebb, hasonlóan lapos AT ház is, sokkal korhűbb lenne BRSZK-ra, de azt pláne sajnáltam átalakítani. Majd kap egy 386-os lapot, de az már egy másik történet lesz.

Jó-jó, de hogy szól?

SW most már 8 floppy meghajtóval

Aztec Challenge, már már felismerhető

Végül pedig mibe fájt ez az egész?
Eleinte írogattam, majd valahol elkeveredett, de a legdrágább tétel a 7000Ft-os ATX kapcsoló panel volt. Van rajta egy halom sorkapocs, amiről le akartam venni a floppyknak a tápot, végülis ketten ezen keresztül csatlakoznak Pakshoz. Ezt kihagyhattam volna. A többi floppy tápellátását megoldottam molex átalakítókkal: Sata táp->4pin molex->4pin molex elosztó->floppy mini molex. Igazán büszke vagyok magamra, erre is elszórtam 4000Ft-t. Arduinot vateráztam, meglepően olcsó volt. Floppy volt itthon, meg kunyeráltam Bacsistól még egy halommal. Illetve vagy két hónap várakozás, mire minden szépen megjött Kínából. Plexit meg találtam a konyhában. Ez egy gépház oldala akart lenni, erre már hét éve vár, most kapott másik küldetést. Kellett még egy halom csavar, végre elfogyott a 20 éven át gyűjtögetett floppy tartó csavarok nagy része. Így az egész megállt kb 20e-ből. Költségeken faraghattam volna (ATX panel, Molex átalakítók kihagyása), de nem volt kedvem kábeleket és csatlakozókat forrasztgatni. Ház is volt itthon elég, mégis vettem egyet, amit nem sajnáltam szétvágni, aztán mégis, hiszen vadi új volt a belseje, de végül így járt.

Ha minden jól megy, a 8. BRSZK-n ott lesz ez is.

Hozzászólások

(#1) joghurt


joghurt
addikt

Ez nagyon király, az elszántság is!

A nagy floppy tényleg hangos, meg rezonál. ((Van a a kerek földön, aki az akadémia szerint helyes módon "flopi"-nak írja?))

A tej élet, erő, egészség.

(#2) UnA válasza joghurt (#1) üzenetére


UnA
Korrektor

A helyesírási kérdés okafogyottá vált, mivel már szinte senki sem használja ;)

(#3) csepelball


csepelball
tag

Szuper! A floppytront ismertem és örülök, hogy itt is látok hasonlókat!

(#4) siti válasza UnA (#2) üzenetére


siti
senior tag

a szóismétlés jobban zavar :DDD

Füle -> 9. BRSZK -> 2024. Június 22-23. (hamarosan beérjük a Fast and furious sorozatot)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.