2024. május 12., vasárnap

Gyorskeresés

Éljen a buszozás! :DDD ;]

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Volt egyszer pár évvel ezelőtt egy téli éjszaka, midőn Pesten voltam néhány ismerőssel és haza szerettünk volna menni. Persze a buszozást választottuk, hiszen már így is késő volt, hát még, ha vonattal mentünk volna! Szóval irány a buszpályaudvar. Ott várakoztunk egy kicsit, aztán elérkezett az idő, mikor indulnia kellett a buszunknak. Igen ám, csakhogy már ott Pesten be kellett húzatni a buszt, ami nem kecsegtetett túl sok jóval. S bizony útközben meg is történt a baj, Borsodnádasdnál a szerpentin elején lerobbant a busz. Hideg volt, esett a hó, mi pedig ott dekkoltunk a semmi közepén. Aztán elindultak a telefonálgatások, végül kocsival értünk jöttek az "ősök" és hazavittek minket. Hamarabb hazaértünk, mintha megvártuk volna, hogy bevontassák a buszt valahova. :DDD Örök élmény marad ez az utazás, az is biztos! :D

Hogy miért pont most írtam ezt le? Pusztán azért, mert nem is olyan régen ismét történt velem egy-két buszos kaland.

Előző héten délutános voltam péntek, szombat, vasárnap. Pénteken hazafelé vártam a buszt, ácsorogtam a megállóban(persze nem egyedül, mások is várták), de a busz nem jött. Eltelt 5 perc, eltelt 10 perc, semmi. Eltelt negyed óra, a busz még mindig nem jött. Az egyik srác felhívta a Volánt, hogy mi történt a busszal, hát kiderült, hogy Kazincbarcikára is épphogy csak be tudott érni, lerobbant életet kell bele lehelni. Ennek a hírnek aztán örültünk, mint hátunkon a púpnak. :((( Még egy negyed órával később egy másik srác is telefonálgatni kezdett. Végül maradtunk hárman a buszra és a Volán telephelyhez kellett mennünk, onnan indult el végül 20:40 helyett 22:20 körül a busz. Éjfél körül érkezett meg a célhoz. én pedig negyed egy környékén értem haza és dőltem be az ágyba. :O

A harmadik eset a héten történt. Kedden éjszakára mentem volna dolgozni és apa kivitt az autóbusz állomásra. Ott vártunk, de nem jött a busz. :( Negyed óra, fél óra, még mindig sehol sem volt. Kiderült, hogy volt egy nagy baleset, ami miatt nem engedték a forgalmat és a busz ottragadt. :(( Azért vártunk még, hátha mégis befut valamikor, még időben, de végül betelefonáltam a munkahelyemre, hogy nem jön a busz, mi legyen. Végül, másfél óra várakozás után hazamentünk, és be lett írva nekem egy szabadnap.

A lényeg persze az egészben az, hogy elég szégyen, hogy nem tudnak ilyesmit rugalmasan kezelni. :((( Mert az való s igaz, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet, de akkor legalább egy mentesítő járatot küldhetnének, ami elviszi azokat, akik a buszra várnak és más buszuk már nincs is.

Hozzászólások

(#1) moonlight115


moonlight115
tag

Nahát, jó kis szabadnap! Vagy inkább szabad éjszaka. :U

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.