...amit manapság ritkán képes elérni egy játék. Túlzottan sem kedv, sem idő nem jut a gamerkedésre. Nincs is ami úgy elszórakoztasson, hogy na ez most az. Talán említésre méltó maximum az utóbbi időben a Resident Evil VIII és annak Shadow of Rose DLC-je, ami már egy kerek éve várt arra, hogy végig vigyem, aztán most nem régiben erre sor is került. Abszolút nem csalódtam.

De jelen írásom egy másik játékról szól. Ami az egyike annak, amit kb. gyerek korom óta vágyszerűen szeretnék, és most február 10.-én valóra is vált. Ez pedig egy nyílt világú móka volt a Harry Potter köré építve, vagy abban a világban, akár azon szereplőkkel. Varázslatokkal, fejlődési rendszerrel, seprűn utazással meg persze rengeteg sok Avade Kedavra-val. Nos az Avalanche Software néhány év készítés után idén elhozta nekünk ezt amibe én kritikusi teszteket elolvasva azonnal bele is vetettem magamat.

A Hogwarts Legacy pont azt hozza amit a második bekezdésben leírtam. Kapunk egy hatalmas bejárható világot Roxfort és környékét magában foglalva, olyan helyekkel mint Roxmorts vagy éppenséggel a Tiltott Rengeteg. Mellé létrehozhatunk egy varázsló vagy boszorkány tanoncot a saját képünkre vagy képzeletünkre formálva, végig ülve ahogy a Teszlek süveg besorol minket néhány válaszunk alapján a megfelelő házba. Eltanulhatjuk a híres varázsigék apraját és nagyját, olyanokat, mint a Vingardium Leviosa, az Alohomora és, nem lövök le nagy poént, a főbenjáró átkok mindegyikét is ellőhetjük a varázspálcánk segítségével. Ezt az egészet nyakon önti a játék igazi RPG elemekkel, mint a szintrendszerrel, temérdek loot-al, talent fával és persze a cuccaink fejlesztési lehetőségével valamint a különféle craftolás lehetőségével. És ez eddig csak nagy vonalakban.

A döntése nem fix, megváltoztathatjuk...

Essen pár szó a történetről. Amennyiben Harry Potter-re és Voldemort-ra számítanánk ezt el is lehet engedni, a Hogwarts Legacy története jóval a regények és filmek előtti időkben játszódik egész pontosan az 1890-es években, ahol egy korosabb, ötöd évesként kezdő diák szerepébe ugrunk bele. Ő neki kell felzárkózni kortársaihoz mind varázstudás, mind bájitaltanban vagy akármelyik másik tantárgyban. Eközben bontakozik ki egy erősebb konfliktus közte és legfőképp egy Ranrok nevű koboldmágus között, mivel ifjú tanoncunk birtokában van egy bizonyos ősi mágiának, ami bizony erősen érdekli a már említett koboldunkat is. Ez a fő történet szál dióhéjban, viszont a játék ezt megfejeli rengeteg - tényleg rengeteg - mellék szállal is, és úton útfélen belebotlunk valakibe aki felkínál egy újabb mellékküldetést. Hol egy kis állatot kell megkeresni, összegyűjteni ezt és azt, és nem ritka, hogy bizony megkell küzdenünk ellenfelekkel is. Ötletes, változatos mellékquestekel van dolgunk amik folyton fenttartják az érdeklődést a varázsvilágban.
A történettel kapcsolatban talán egy nagy negatívumot tudok mondani, hogy sajnos a szereplők, köztük a mi karakterünk is eléggé súlytalanok, személytelenek. Sajnos hallani, érteni az indíttatást bizonyos cselekményekben viszont nem látni, sem érzelmeket, sem motivációt a karaktereken. Ha szomorú, ha boldog, ha elszánt, ha fél akkor is ugyanazt látjuk, és ez miatt a történet maga nem is tud 100%-osan berántani a világba. Összességében ugyanakkor egy szép és kerek történetet kapunk, csak az actingen sok múlik, ez pedig lefele rántja a mérleg nyelvét a negatív oldalon. A másik, hogy sajnos van lehetőségünk válaszainkat megválogatni, de ez semmilyen hatással nincs sem a megítélésünkben, sem a történet végkifejletében. Illetve, az elején sajnos kicsit monotonnak tűnik, hisz vélhetően mindenki beakar száguldani a nagy rengetegbe durrogtatva a varázsigéket, viszont ahhoz rögösebb út vezet.

Gyalogosan is bejárhatjuk...

Akkor ugyan mégis mi olyan magával ragadó ebben a játékban? Hát, a legjava; a világ és ahogy a teendőket adagolja a játék. A világ szimplán elképesztő. Olyan részletességgel kapjuk arcba azt amit annak idején a filmekben láttunk és a könyvekből olvastunk, ahogy azt kell. A Roxfort maga és a környező világ is szintén töviről hegyire bejárható és minden részletre figyeltek a készítők. Legyen az egy mozgó festmény, vagy két katonai felszerelés amik néha, összevesznek - igen -, a részletek lenyűgözőek. A táj is eszméletlen jól ki van dolgozva és akármerre járunk ott van egy bizonyos deja vu érzés, hogy mintha, ezt már láttuk volna. Láttuk is, csak most mi magunk mozgunk benne. Mellette ott vannak a varázslódiák teendői, eleinte ugyanis ezt éljük. Órákra kell járni, varázslatokat, bájital készítést tanulni. Kviddicsezni sajna nem kell. Ám nem kapunk meg mindent az elejétől és ezt olyan remekül adagolja a játék, hogy 10-15-20 óra múlva is kapunk vagy találunk valami újat. Legyen szó a seprűn való utazásról, vagy a játék későbbi óráiban feloldható Szükség szobájáról egészen a varázsigék megtanulásának folytonosságáról. Lehetőség van rá, hogy elgrindeljünk 40-es szintig - ez a lvl cap -, de ettől még nem kapunk meg azonnal mindent.

Vagy magasba szállhatunk...

Ha már varázslatok álljon itt pár szó a játék harcrendszeréről. Klasszikus RPG harcrendszert kapunk, keverve a kornak megfelelő és trendi dodge+perry használattal. No, azért nem kell vért izzadni a harcok folyamán, a játék még jelzi is nekünk mikor kell egy támadás elől mindenképp kitérni, vagy mikor lehet azt könnyedén kivédeni. Közben gombokra osztva lőhetjük el a különféle támadó, védő, kizökkentő varázslatainkat. Megfelelő ritmussal és kombinációk használatával elég látványos csatákat vívhatunk ellenfeleinkkel. A harcrendszer egyik negatívuma talán az, hogy képernyőn egyszerre az alapvarázslatunk mellett csak 4 varázsigét tarthatunk, ám feloldhatunk további 12 slot-ot - 3x4 -, amik között gombnyomásra válthatunk. Ezt nem csak, hogy feloldhatjuk, egyenesen kötelező feloldani, ugyanis szinte minden varázsige szükséges valahol, ez a pár plusz slot pedig igen csak hasznos tud lenni abban, hogy ne kelljen mindig újra építeni az épp képernyőn lévő varázslatainkat.

Lopakodásra is van lehetőségünk, ám higyjétek el nekem, pár küldetésen kívül különösebb haszna nincs. Lehet, de túl nagy szerepet nem kapott, már csak annak fényében sem, hogy a játék kihívás terén sem nyúl túlságosan mélyre. Hard fokozaton is abszolválható, normalon és easy-n pedig nincs különösebb kihívás, arról nem is beszélve, hogy kapunk egy story fokozatot is.

Az ellenfelek milyensége sem túl változatos, vagyis, de az, viszont sokkal több mindent be lehetett volna húzni ebből az univerzumból. Többek között animágusokkal, mezei varázslókkal, vadabb lényekkel, trollokkal és goblinokkal sodor össze a harc heves szele. Meg persze ezeknek különféle változataikkal.

Nem csak mágusok lesznek ellenfeleink...

Aztán vegyük szemügyre magát a játékot. Sajnos ez is egyike a negatívumoknak. PC-s szemmel nem tudok nyilatkozni, de az Xbox Series S-es teljesítmény és látvány alapján kimondhatom, a játék nem szép. Inkább csak elfogadható, a maga meseszerű grafikájával. Ez a korosabb grafikai motornak is betudható, meg persze ezt én sem tagadom, a Series S nem a legvadabb konzol a világon. 2 féle mód érhető itt el, Fidelity és Performance.

Utóbbiban kapunk egy fix 60 FPS-t, ami tényleg betonstabilan ott is marad, cserébe a játék maga közel sem nevezhető szépnek. Mosott textúrákkal, recés élekkel, visszábbvett felbontással lesz dolgunk, de ezen kompromisszumokat megkötve tényleg röccenés nélkül hozza a 60 képkockát másodpercenként.

Azonban ha inkább a látvány oltárán szeretnénk áldozni, ezt is megtehetjük, a Fidelity mód nagyobb felbontást, élesebb textúrákat, szebb vonalakat, némi RTX-et, szebb fényeket nyújtva hozza nekünk a szebb látványt. Cserébe megkell barátkoznunk a fix 30 FPS-el. Ekkor sem lesz világmegváltóan szép, álleejtő grafikánk, de a Performance módhoz képest mérhetően szépül meg a játék.

Optimalizálás terén és bugok terén én sok gondba nem ütköztem. Pár NPC volt, hogy mozgás nélkül csúszott A-ból B-be, párszor azonos karaktereket láttam egymásba fonódva sétálni, nagyon ritkán fordult elő az, hogy a textúrák nem töltöttek be időben és homályos területre tévedtem amin csak az én karakteremnek volt textúrája. Ezt leszámítva game breaker bug sem jelentkezett, egyetlen egyszer ragadtam be egy teleportálás után, amit aztán egy oda vissza gyorsutazás meg is oldott. Teljesítményben pedig a kis konzolon hozza amit kell röcögés és minden probléma nélkül. Személyem Fidelity módban játszik.

Szép is tud lenni...

Összegezzünk!

Amit kapunk egy változatos, ugyanakkor nem túl megragadó de jól összerakott történet, egy lenyűgözően kivitelezett varázsvilágban ami bár nem szép viszont a legváltozatosabb az utóbbi időben, temérdek tenni valóval és látványossággal, megfelelő ritmussal elénk tárva minden apróságát és titkát. Mindezt nem eltúlozva de viszonylag sokáig tartó játékidővel. A Hogwarts Legacy valószínűleg remek szórakozás tud lenni az arra fogékony játékosoknak, a Harry Potter rajongóknak pedig igazi csemege lehet. Hisz minden benne van amit a könyvekből és filmekből már ismerünk és szeretünk.

Személyszerint én imádom, 52 óra után sem tudom még egyelőre letenni, mert bőven akad még tenni valóm úgy is, hogy a fősztorit már végig vittem.

Forrásként megjelölöm egy kedves barátom oldalát, mert bizonyos dolgokat, gondolatokat innen vettem át, így helye van, hogy itt álljon!

Hogwarts Legacy teszt – Amikor beszökik a varázs a muglik életébe