Hősünk lassan magához tért. Ahogy visszanyerte öntudatát, hirtelen zsibbasztó rémület, és hideg járta át a testét. Várta hogy előbb vagy utóbb hozzászokik szeme a sötétséghez, de egy perc múltán beletörődött: olyan helyre került, ahová nem jut el a Nap fénye. Ettől kis hiján azonnal pánikba esett, de még uralkodott magán. Érezte hogy valami hidegen fekszik, ami furcsán sima, de mégsem sík.

Megpróbált felülni, és egyből jól be is verte a fejét. Kicsit óvatosabban körbetapogatózott, és máris elérte az újabb kétségbejtő felismerés: teljesen körbevette a furcsa fal, ami mindenütt olyan sima volt. Az érzés
olyan volt mint egy újabb kiadós fejbeverés. Hősünknek mérhetetlen klausztrofóbiája volt és ahogy ráeszmélt, tényleg be van zárva, már csaknem felorditott tehetetlen kinjában. Majdnem újra elvesztette az eszméletét.

Eszébe jutott hogyan szokta legyőzni a félelmét. Gyorsan másra koncentrált. Pár másodperc múlva kitisztult az elméje, és a menekülésen kezdett el töprengeni. A zsebéhez kapott. Egyből kitapintotta telefonját, és szinte már ráérősen előhúzta, kinyitotta. Erejét megfeszítve, hogy ne gondoljon a bezártságra, óvatosan körbejáratta a világitó készüléket a fal mentén. Egyúttal azt is konstatálta hogy a érerőnek híján van.
- Persze... - mondta hangosan - Még szép hogy nem működik. Nem csodálnám ha 5 percen belül le is merülne ez a ... - Itt elharapta a mondatot, és arra gondolt, vajon utoljára mikor került ekkora bajba. Igaz
gondolatban nem a "baj" szóval illette a helyzetet, és nem is sejtette mennyire a fején találta a szöget...
Egy csőben volt.
Kicsit töprengett hogy hogyan jutott ő egy csőbe. Pláne egyedül. Semmi.
- Csak nem csőbe húztak?! Hahaha! - Nevetett saját elcsépelt és borzalmas szóviccén. - Hát, ha valahol
bejutottam, ki is kell jutnom. - gondolta.
Négykézláb mászva elindult. Kijáratot keresett. Elsőre nem talált semmit, és a telefonja fényénél nem is
nagyon látott tovább az orránál. Eszébe jutott egy ügyes kisérlet. Elővett egy kis üveggolyót. A cső
felszine szinte tükörsima volt, talán PVC. Akárhogyis, letette a golyót a cső aljára és fülelt. A golyó gurulni kezdett a csőben.
- Szóval lejt ez a vacak... A francba. - Már tudta is hogy miért. És főleg hogy milyen cső az amibe került.
- Ez egy rohadt szennyvízcsatorna! Na, ez még viccnek is rossz. - Vetett még egy pillantást a
telefonjára. November 28. Nem áprilisi tréfa.
A hirtelen jött csendet egy alig hallható, a csőben tompán morajló hang törte meg. Reszelős mély hang volt.
- Jó' van álljon mindenki hátrébb! Te, ott a tolózárnál, lassan nyithatod!
- Rendben Guszti bátyám! - Egy fiatalabb hang - Akkor háromra kezdem nyitni. Egy. Kettő. Három. Most!
A csőben gurgulázó hangok indultak el lomhán. Ezzel egyidőben szúrós és kellemetlen szag járta át.
- Ne-ne... - Gondolta rémülten hősünk. - Ezt nem teheted... ÁLLJANAK LE! NE CSINÁLJÁK! ITT VAGYOK BENT!
- Te hallasz valamit? - Kérdezte Guszti bá'. - Hát bátyám, nyikorog a tolózár, annyit hallok - felelte a
kérdezett.
- Jó lesz az fiacskám, nyissad csak ki tökig oszt' hadd menjen.
Hősünk kezdte elveszteni a fejét. Nem volt kiút semerre, zárt cső ameddig a szem ellát. Meg esetünkben
azon túl is. Békésen csordogáló erecske ért oda ahol kuporgott a válszélességénél alig nagyobb csőben.
Majd kisvártatva bokáig érő sáros valamiben tocsogott, és a folyadékszint egyre emelkedett.
Egy régi-régi film jutott az eszébe.
- Hát ezt érdemlem ? Nem ezt érdemlem! - Kétségbeesése erőt adott neki, hirtelen úgy érezte, mindenre
képes. Nekiveselkedett és hatalmasat rúgott a cső falába. Lába úgy pattant vissza mintha egy széles
gumifalba rúgott volna. Erőtlenül összeroskadt. Az imént jött lelkesedése úgy hagyta el mintha sose lett volna.
Ez már a vég volt.
Megcsúszott az újabb menekülési kisérlet közben és arccal előrezuhant. Fuldoklani kezdett de kisvártatva valami szokatlant tapasztalt. Teljesen száraznak érezte az arcát, mi több, mintha a kemény PVC cső is puhulni kezdett volna.
- Bizonyára meghaltam és ha kinyitom a szemem, egy hófehér ágyban ébredek, angyalokkal körülvéve. Milyen jó is lett volna ha csak álmodom az egészet, persze szennyvizcső helyett inkább angyalokkal... az én kicsi angyalommal...
Kinyitotta a szemét.
- Neeeeeeeeeeeeeeeee...! - Nyöszörögte elkeseredetten. Tényleg minden fehér volt körülötte. Három fehér ruhás, gyönyörű nőt látott közeledni az ágy felé ahol összegubancolódott végtagokkal, kicsavarodva
feküdt.
- Miért ilyen korán kellett ennek megtörténnie? Hát még olyan sok szép dolog történhetett volna velem!
- Azt én sem értem hogy miért pont hajnali 3 után kell ennek történnie. - Mondta az egyik hölgy. - Olyan
jót alhattunk volna mindannyian.
- Fiatalember, mi szépet remélt még azok után hogy majdnem tíz perce orditozik itt mint a fába szorult
féreg, és felveri az egész termet? - Kérdezte a második.
- Már ne is haragudjanak de én csak most érkeztem, aligha volt időm tíz percig orditozni itt. És azok a
szegény emberek, hát nekik már nem teljesen mindegy? Itt szükség van alvásra egyáltalán? Ennyire
ratyi egy hely ez ?!
- Kedvesem, pénteken volt hogy behozták, súlyos sokkal. Ma vasárnap van. Nyugodjon meg és igya meg a teát amit hoztunk. - Mondta a harmadik hölgy.
- De hát... hol vagyok? - Kérdezte hősünk elvesztvén a fonalat.
- Kórházban, hát hol lenne... ilyen súlyos roham után nem is csodálom. Még egészen szerencsésen járt, de az öreg Guszti bácsit már nem tudtuk megmenteni...
- Mégis mi történt velünk?
- Hát nem emlékszik? Valami gyakorlaton vett részt pár mérnök tanonccal együtt, amikor véletlenül megnyitottak egy csapot amit nem kellett volna. Olyan szökőkútat rég láttam, mint ami ott volt. A nyomás szétvetette a frissen fektetett csöveket, maguk meg belezuhantak az egyikbe amit aztán a sár be is temetett. Órákba telt amig a tűzoltók kiásták magukat.
- És mi történt az öreggel?
- Jobb ha nem is tudja. Most szépen higgadjon le, igya a teát és ha elfogyott próbáljon meg aludni egy keveset...