Mikulás vs. Athéné II.

Avagy nullával lehet osztani

Folytatván megosztó cikkemet, a Mikulás vs. Athénét, ami megtekinthető itt, ismét beleásom magam az óvodás és az ókori mitológia közös vonásaiba illetve főbb eltéréseibe. Aki olvasta cikkemet, ami továbbra is megtekinthető itt , tudja, hogy bizony a mikulás-mitológia nagyon is közel áll az ókori görög kultúrához, hiszen egyetlen műalkotással kapcsolatba tudtam őket hozni. Azonban nemrég az élet úgy hozta, hogy ha nem is személyesen, de mindenképp a való életben, mások életén át tapasztalhattam a mikulás-jelenség, a mikulás-szindróma meglétét. Ismét evokáció a helyzet, hiszen rájátszik a többek között Móricz és Ady által is leírt szindrómára, a háborús pszichózisra. A dolog megértéséhez ezt kell röviden, a teljesség igénye nélkül ismertetnem. A háborús szindróma egy valóban dokumentált jelenség, a háború voltaképpen irreverzibilis változásokat okoz a lélekben, az addig akár jószívű, család-centrikus embert (lásd Móricz Zsigmond – Szegény emberek) is képes megváltoztatni, akár vérengző, kegyetlen, szívtelen emberré is. Ez az embertelen lélek szakítja a múltat a jelenre, s ezzel itt egy újabb evokáció, a múlt jelenre szakadása, többek között Ady és Babits életművében lelhetők fel. a múltban pedig ott van az ókori görög kultúra is. Természetesen a háborús pszichózis esetén nem erről van szó, a barbár múlt kerül felszínre, így tehát a háború nem csak azért ártalmas, mert életeket vesz el, az egyén nem jelent benne semmit, egy katona halála messze áll a tragédiától, nem több csupán egy számított veszteségnél, hanem azért is mert az életben maradtak pszichéjében a társadalommal összeegyeztethetetlen cselekvéseket általánosít, automatizálja az ölést is. Ez a szörnyű szindróma hogyan kerülhet kapcsolatba a görög művészettel, mitológiával? Nos, ezek pozitív fogalmak, így természetesen nem a háborús pszichózis, hanem a mikulás-jelenség hozza meg a kapcsolatot számunkra. Amikor mindenki önmaga mikulásaként jót akar tenni, önkénytelenül is rászakítja a jelenre az ókori bölcsességet is, szándékai tiszták, a cél természetesen szentesíti az eszközt, így ezektől függetlenül, boldogító céllal ajándékoz, szebbé teszi a világot, de mivel?! Természetesen a múlt szépségeivel, ha máshogy nem is, tudat alatt feltétlen. Hiszen örömet okozni nagyon nehéz, még úgy is, hogy mindenkiben egy mikulás lakozik.

Mint ahogy az ókornak is, a bennünk élő, feltörni vágyó mikulásnak is vannak nehézségei, melyeket le kell küzdenie, erre példát a cikk előző fejezetében láthattok, a túlsúly gondját. De miért túlsúlyos valóban a mikulás? Bizonyára sokakban felmerült már a kérdés – eltekintenék a kivételektől. A mikulás nem csak nekünk, de önmagának is segíteni akar, ami érthető is, hiszen nem könnyű egy nap alatt a fénysebesség sokszorosával, az elégés veszélyének kitéve magát, végigutazni a Földet. Itt ismét tetten érhetjük az ókor egy fontos motívumát, az arany középutat és a mértékletességet. Hiszen a mikulás, s így önmagunk mikulása is mérhetetlen szeretetet akar adni, és még úgy is, ha ennek csak töredékét nyújtja magának, úgy is túllépi az említett mértéket. Ennek átlépése hübrisz, amivel a mikulás a túlsúlyával fizet, azonban őt ez nem zavarja, annyira boldogan éli életét, hiszen adhat. Gyermekek, felnőttek milliárdjainak. Ismét egy időtől független mondanivalóra lyukadtunk ki: vonatkoztassunk el saját hibáinktól, vagy orvosoljuk őket, vagy amin nem tudunk változtatni, azzal ne foglalkozzunk, hiszen mindenki különböző, mindenki úgy jó, ahogy van, ahogy Isten teremtette – állítólag. Itt ismét kilyukadtunk az ókori isteneknél, de ezt talán majd egy következő cikkben. Tehát ne akarjunk mások lenni, mint akik vagyunk, de abban legyünk jók.

Szóval él bennünk egy mikulás, ki tudatában van ennek, ki nem. Amikor adunk, ez kiteljesedik, s hagynunk kell, hogy átjárja a testünket ez az érzés. A boldogság egy útja a mikulás-lét elfogadása. Miután elfogadtuk, képesek lehetünk addig lehetetlennek hitt dolgok véghezvitelére is. Természetesen nem utazhatunk repülő rénszarvasokkal, hiszen egyetlen mikulás-alapérzés van, ez oszlik szét az emberiségben, így egy-egy ember csak egy kis részét birtokolhatja, ami elég ahhoz, hogy életét egy új szemszögből nézze, s így elérje a várva várt boldogságot. Vannak, akik már tudják, hogy lehetetlen dolgokat is végrehajthatnak így. Ilyen például egy nagyon jó barátom, „A” édesanyja. Ő már egy új nézőpontból szemléli az életét, s segíti ezzel „A”-t. Szóval az esettanulmány a következő: „A” édesanyja lecseszte, azaz leosztotta őt azzal, hogy semmi házimunkát sem csinál. Nézzük csak meg ezt jobban:

„A”/házimunka = C (egy konstans, ami majd a leosztás következtében kialakul.) De házimunka = 0, hiszen „A” semmit sem csinált, vagyis a tény az, hogy bizony „A” édesanyja osztott nullával! Felszínre tört benne önmaga mikulása, s hozzásegítette a lehetetlennek hitt művelet megtételéhez! Ezen az apróságon át pedig láthatjuk, hogy ha hiszünk a mikulás-létünkben, akkor minden erőnk meg lehet ahhoz, hogy sikeresebben, boldogabban éljünk.