A Mikulás és Athéné, avagy a mitológiai igazságok
Egy matematikus elme bolyongása az irodalom világában
Mi a műalkotás? Joggal kérdezhetjük, s a mai állapotokat elnézve, szinte minden lehetne műalkotás. Én egy igazán egyedi megoldással hoztam létre művemet. Valójában a műalkotás értéke nincs arányban az elkészítés idejével, hiszen a képen látható mikulássapka Athéné fejére ejtése beletelt vagy 0,5s-ba, csak így matekosan. Látható tehát, hogy a műalkotás meredek. No, nem (csak) mert látszólag egy kész viccnek tűnik, hanem mert az érték-idő grafikonon bizony a függvény meredeksége igen nagy. Valljuk be, 0,5s alatt ehhez fogható látványt generálni valóban kihívás. Ha már megszületett a műalkotás, mely láthatóan kapcsolatot teremt a két mitológiai kör, az óvoda és az antik görög között, vizsgáljuk is meg azt jó elemző módjára.
Először a műalkotás jelentőségét tárgyaljuk át alaposabban. Ugye az jól látható, hogy a kapcsolat megszületett a már említett mitológiai körök közt, így, ha a dolgok mögé nézünk, láthatjuk, hogy az óvoda és a görögök között is kapcsolat van. Természetesen valóban van! A görögöknél a taníttatás fontos volt, és a taníttatás egy ága az óvoda, így tehát joggal kapcsoltuk össze a két mitológiát. Korszakokat átívelő kapcsolatot fedeztünk fel. De még mindig nem értjük pontosan, hogy mit akartam a művel. Hiszen a mögöttes tartalom fontosságát nem tudom eléggé hangsúlyozni. Mert van. Tényleg. Komolyan.
A mögöttes tartalmat tehát próbáljuk meg felfejteni. Athéné Athén védőszentje is, s a „bemikulássapkázása” elárulja nekünk, hogy voltaképpen a télapó is kapcsolatban áll Athénnal. S mivel az istenek léteztek, a görög mitológia szerint, s valljuk be, ember legyen a talpán, aki bebizonyítja, hogy mégsem, ezért logikusan következik, hogy a télapó is létezik, hiszen ha nem létezne, egyszerre létezne is meg nem is, ami lehetetlen, tehát biztos, hogy létezik, sőt, a télapó köztünk jár! Méghozzá mindenhol, hiszen nem csak Athénban voltak az istennő számára épített templomok, hanem görög városok sokaságában. Így bárki lehetne télapó, bárki. De gondolkozzunk ezen el egy kicsit. Valóban így van ez? Természetesen igen, hiszen a „télapóitás” a meglepetés, az öröm okozását is takarja. Tehát minden ember kicsit egymás, és önmaga télapója is, hiszen igazán nagy meglepetéseket magunknak is tudunk okozni. Ezzel pedig máris bebizonyítottuk, hogy a görög mitológia, melyet (jobb esetben) elsajátítunk a gimnáziumban, és gyermeki énünk télapója együtt, harmóniában él bennünk.
De miért éppen Athéné? Nos, a választ megkaphatjuk, ha tekintetünk Athéné dárdájára és pajzsára szegezzük. A mikulás-lét voltaképpen egy folyamatos harc, az élettel, a kívánságokkal, a hideggel, mely mind fizikai mind lelki valójában manifesztálódhat, és az utazással. Ezt élik át az emberek is, amikor kedvesen meglepetést akarnak okozni, ami valljuk be, nem könnyű. Így egyfajta létharc érzetet kelt bennünk a mű, sőt, egyfajta létösszegzést is. Életünk két fő állomását láthatjuk, a fiatalkori bohém télapó-képzetet és az idősebb kori bölcsességet, így a mű lefedi egész életünket, mely, a dárdából kiindulva folyamatos harc a jobbra törekvésért.
Természetesen aktuális mondanivalója is van a szobornak. Télapó-képzetünkben az öreg, szakállas, és lássuk be, kövér öregembert nehéz azonosítani Athéné kecses, jobb esetben szőrtelen alakjával. Itt pedig kirajzolódik korunk problémája, a túlsúly. A télapónak segíteni kell lefogyni! A télapó álmaiban a maga Athéné-képzetét alkotja meg, vele azonosul, s mikor felkel, elkeseredve látja saját testének állapotát, így elhízottságát, s kezdeti kopaszodását, melyet munkája során sapkájával takar. Így voltaképpen a télapó ellen a télapó-képzet fordul, hiszen feladata az öröm okozása, de ő maga boldogtalanná válik. Elviselhetetlen fájdalmak gyötrik a kedves öregembert, s ezzel mindenkit, az egész emberiséget. Saját magunk télapóiként el kell gondolkoznunk, hogy eddigi életünket egészségesen éltük-e le, így, ha saját lelkünkben felparázslik a nyugalom tüze, sokkal eredményesebben tehetjük könnyebbé a világfájdalom elviselését embertársaink számára. Itt kiderül tehát, hogy az alkotás értékszembesítő, hiszen két értékrendet, az ókori görög mitológia tökéletes emberalakját szembesíti a gyermeki télapóval. Egyértelmű felsőbbrendűséget persze nem állít fel, hiszen hiába látható az alkotás nagyobb részén Athéné, a tetőponton mégis a mikulás-mitológia fontos eleme, a mikulássapka látható. A gyermeki télapó-képzet egyébként sugallja a gyermeki áratlanságot, hiszen az egészen kis, még a nagyvilág által megfertőzetlen gyermek csak a lélek tökéletességére ad, a test nem érdekli, így helytelen előítéleteket nem állít fel. Ezt belátva mondhatjuk, hogy minden ember lelkében ott van a jóság, csak az antik görög megfelelés-kötelesség elnyomja. Ez minden idők társadalmi szabályaira fogalmaz meg kritikát. A társadalmi szabályokat élénken tükrözi a dárda és a pajzs is.
A szobor ráadásul egyfajta állandóságot is sugall, voltaképpen időtől és tértől függetlenül elemezhetjük, aktuális problémákra is, mint ezt az előző bekezdésben láthattuk. Bárhol megszülethetett volna, bármikor, s mindig érvényes a mondanivalója. A szobor az ellentétekre épül, s gondos, előre eltervezett munkával készült, s így kaphattunk ennyire összetett alkotást. Mivel gondos előkészítés előzte meg az alkotást, joggal mondhatjuk, hogy a tradicionális alkotásmenetet követve készült. Ez az antik görög kultúrára jellemző, ezzel is korokon átívelő mivoltát sugározza a mű. De ne higgyük, hogy ezzel kicsit is felülkerekedhet az antik mitológia az óvodás mitológián. Látható, hogy fakó, egyszínű antik részével a szobor inkább alárendeli magát a mikulássapka vidám színének, mely ráadásul melegségével a télapó szeretetét tükrözi. Így ha valamerre, akkor mindenképpen a télapó-képzet felé húz a mű. Az alkotás antik része ráadásul nehezebb anyagból készült, így az antik kötelesség, a megfelelni muszáj képzet lassú elsüllyedését is szimbolizálja, ami szintén korokon átívelő gondja az emberiségnek, hiszen az őseink által felállított társadalmi szabályok ismerete elengedhetetlen, időtől függetlenül. A mű továbbá evokálja Adyt, pontosabban a költő „mégis-morál” elképzelését, hiszen mivel nem hordoz egyértelműséget abban, hogy melyik mitológia kerekedik, vagy kerekedhet felül, s csak enyhe utalásokat tesz a mikulás-mitológia erkölcsi felsőbbrendűségére, reményt hagy a reménytelenségben az antik görög kultúra számára, tudván, hogy valószínűleg nem az fog erkölcsi győzelmet aratni, mégis egyfajta bizalmat sugároz felé.
Erőltetettnek hangzik? Lehet. Van benne igazság? Van. Mind iróniai, mind irodalmi szempontból. Az irodalmár, vagy legalábbis humán beállítottságú olvasóktól utólag is elnézést kérek, "rejtve" van ugyan, de éles az ironikus él.
