Sziasztok. Második blogbejegyzésként egy doksit szeretnék közzétenni.
Néhány éve volt a kisvárosom egyik egyházközösségének egy szépreményű internetrádió(majd később földi sugárzás) terve, melyből sajnos kevés dolog valósult meg. Mivel nem volt sem titoktartási szerződésem, sem szerzői jogi megállapodásom velük, és egyébként sincs semmi üzleti titok, kényes adat benne, így a rádióautomatizáló szoftverhez készült felhasználói dokumentációt, melyet én készítettem, bátorkodom majd itt közzétenni, hátha valakinek hasznos lesz majd. Elég hiányos, feltételez némi alap Linux tudást, de azért csak jó lehet valamire.
Na, de ne ugorjunk ennyire előre, egy kis előzmény:
Amikor a webrádiós részt elkezdtük fejleszteni, egyelőre Linux alapon, több, nyílt forráskódú, szerveroldali szoftver is adódott lehetőségként.
Ott volt egyik alternatívaként az Airtime, ami egy nagyon szép, csicsás, a modern kor GUI és funkcióigényét is kielégítő, broadcast grade, ingyenes internet rádió programcsomag [link]
Egy hátránya volt, hogy viszonylag erőforrásigényes, amiatt, hogy elég sok minden webszolgáltatásokkal van benne megoldva, valamint a felülete is böngészőn keresztül kommunikál, PHP alapon.
Sajnos kifogtak rajtam a program függőségei, meg a telepítés bonyolultsága Ubuntu Server 12.04 LTS operációs rendszer alatt, így kb. egy hét próbálkozás után a vele való munkát feladtuk.
Ezen verziójú Ubuntu rendszer már akkoriban sem volt a legmodernebb, de nekünk ALSA soundserver kellett, a Pulseaudio hülyeségei nélkül, ebben meg azt még teljesen ki lehetett gyomlálni, így ezért esett erre a változatra a választásunk. Újabb Linux rendszeren, illetve a mostani újabb Airtime verziókkal már lehet egyszerűbb lenne a telepítése, mivel sok rádió használja, de én már nem foglalkozom ilyesmivel manapság.
A másik alternatíva a Rivendell rádió automatizáció szoftver lett. [link]
Ez egy elég puritán kinézetű, nem túl modern felületű programcsomag, de elég nagy tudású, szintén broadcast grade, minden szükséges dolog benne van, sőt még annál több is. Az erőforrásokkal is korrektül bánik, szerintem akár egy Pentium 4-en is elfutna.
Mellékesen megjegyezném, hogy ezt a szoftvert egy Salem Communications nevű, keresztény rádiókat üzemeltető cég, Salem Radio Laboratories néven jegyzett részlege készítette, így még egyházi vonatkozása is van/volt, ezért sem kerestünk további alternatívát. Mi az akkori legfrissebb, valamelyik Ubuntu repo-ban is megtalálható stabil verziót használtuk, de azóta már ebből is van újabb, ez is fejlődik, mint az Airtime.
A munkafolyamat úgy nézett ki, hogy a szerver/automatizáló gépen Ubuntu 12.04 LTS Linux operációs rendszer ALSA hangrendszerrel, ezen a Rivendell, ami kijátszott egy hangkártyára. Erre a kártyára csatlakozott egy sokcsatornás keverő amely adásvezérlési célokat és ezzel párhuzamosan műsorrögzítési, szerkesztési, visszahallgatási célokat is ellátott, köszönhetően a több külön buszrendszerének, de ebbe most ne menjünk bele. Mikrofonok, illetve egy másik hangkártya és egyebek is voltak rá kötve, kvázi élőzésre is alkalmas volt emiatt. A keverő egyik buszának kimenete egy hangkártya segítségével egy Butt(igen, ez a neve, ) nevezetű szoftver bemenetén végződött a szerverben. E szoftver funkciója az mp3 kódolás mellett a folyamatos műsorrögzítés volt, valamint, hogy localhost-on meghajtsa az Icecast kijátszószoftver bemenetét az mp3 formátumba kódolt adással.
A szerverre SAMBA-n keresztül lehetett hanganyagot feltölteni, a vágás akár a szerveren és a keverőn, akár valamelyik feltöltő gépen is történhetett. Sajnos félmegoldásaim is születtek, mivel a SAMBA-n feltöltött anyag tulajdonosát és jogosultságait a szerveren való felhasználhatóság érdekében kézzel szükséges volt módosítani, pedig megoldhattam volna ez valamilyen scripttel automatizálva, mondjuk cron segítségével is is.
Ennyit hát előljáróban. Tudom, sok mindent elegánsabban is meg lehetett volna valósítani, mint ahogy majd ez a dokumentumból ki is derül, mindenesetre, aki tudja használja egészséggel
A dokumentáció ezeken a linkeken érhető el:
[webradio_rivendell_manual_hu.pdf]
[webradio_rivendell_manual_hu.pdf]