Kaptunk egy jónak ígérkező rendezvényre meghívást: a Motorola koktélparty-t szervezett a key media számára, tehát eléggé zártkörű estének néztünk elébe. Kaptunk egy címet, hogy Hotel Arts, elvileg rajta voltunk a sajtólistán, de más információnk nem volt.

A Hotel Arts egy tengerpartra vezető utcán állt, akkora épület, mint itthon a SOTE. A parkolóban csak 20 millánál drágább gépek álltak, no meg a szálloda saját flottája, Mini Cooper Cabrio-k képében. Kétszer sétáltunk tovább, hogy biztos nem ide kell jönnünk, aztán kiderült, hogy mégis. A földszintről a lobby szintre két lift vitt fel, amiknek összesen ennyi megállójuk volt. Egy csoffadt emelet miatt építettek két liftet. Mozgólépcső, anyone?

Hamar sikerült bejutnunk, alig lézengtek a népek, nem is volt egy hatalmas terem, de középen ott keverték a lányok a koktélt. Odaléptünk, a csaj éppen végzett valami ital összerázásával, látta, hogy négyen vagyunk, kidobott négy poharat, elénk tolta azzal, hogy "a special cocktail fog you guys", és nem hazudott. Olyan állati jó volt, hogy csak pislogtunk, pedig tolt bele alkoholt bőven, megdőlt az amarettós üveg a kezében, de mégsem éreztem, hogy itt bármi rossz fog velem történni.

Ekkor a terem másik sarkában valaki elkezdett beszélni, vélhetően a Motorola egyik prominense lehetett, de valahogy egyikünk sem ment oda fülelni, baromi jól ültünk valami kanapén a koktélokkal. Egyébként is hamar vége lett, s elindult a kajahurcolás. Percenként jöttek ki a hostess csajok a konyhából valamivel, s gyorsan kiderült, hogy a táp gerincét a seafood adja. Bocha megint bekarmolta, de aztán egy idő után valahogy szimpatikussá vált az egyik lánykának (ezt senki sem érti, hogy miért), aki szánalomból elkezdte hozni neki a csirke és marha alapú falatkákat.

Pedig amit tengeri zabából összetermeltek, az nem volt piskóta (pláne, mert az nem él a tengerben). Mandulás ráknyárs, tonhalpástétom-kocka, halrizottó-gombóc, valami rákos tekercs, továbbá osztriga, halkrém-kocka (vagy halk rémkocka?), lazacos pirítós. Közben megjött a MILESTONE koktél, ez ilyen mentás cucc volt, Bocha itt le is állt, Gubroval még két gyümölcsös koktélt toltunk.

Közben befutott Rusi (mobilport), úgyhogy beszállt Bocha oldalán a no-tenger vonalra (s cégek közötti örök barátságok köttettek), aztán néhány host & hostess körbejárt a legújabb Motorola telefonokkal, s próbált róluk beszélgetni, de a társaság jelentős része már inkább a heherészős vonalra került. Mi azért böcsülettel megfotóztuk ezeket is, de tök feleslegesen, mert ma megnéztük normális fényben is a Motorola standon az összeset.

Aztán amikor én már nagyon amatőr szóvicceket sütögettem ("szolgáljanak fel most már egy kis Rusit"), Bocha úgy döntött, hogy talán postolni kéne még otthonról ezt-azt, felkerekedtünk, és a kijáratnál még hozzánkvágtak egy akkora csomagot, hogy alig bírtuk hazavinni. Hogy mik voltak benne, az legyen a mi titkunk, legyen annyi elég, hogy nem voltak szűkmarkúak az amerikaiak.

Mire hazaértünk (taxival, mert akkora királyoknak éreztük magunkat, hogy esőben nem sétálunk a metróhoz), addigra én már kábé meghaltam a fejfájástól, de a jó pia már csak olyan, hogy reggelre kutya bajod. Így is lett.

Jó volt, köszönjük.

BarcelonaBog