2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Rablási kísérlet a Mekiben

Írta: | Kulcsszavak: mwc . lopás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bár előfordult már, hogy meglovasították a fényképezőgépünket Barcelonában, ami ma történt, az mindent felülmúlt. A Sagrada Familia mellett kényszerűségből beültünk egy mekibe, mert a megcélzott, s tavalyról megidézett all-you-can-eat kajálda még zárva volt.

Ülünk ott négyen, mint négy ember (bármennyire is nehéz ezt elképzelni), sarokasztalnál, csomagokkal, kávét iszunk (Gubro + én), vagy tömjük magunkba a kiváló USA-kaját (Bocha + Szőlő), amikor egyszer csak két bennszülött betámadja az asztalt. Az egyik biológiailag vélhetően nő volt, a másik egy kukaarcú kiscsávó, és kamu "segítsél és írjad alá ezt a lapot wazze" cuccal jöttek nyomakodni. Persze egyből integettünk, hogy no-no, de olyan pofátlanul agresszíven nyomulva hajoltak az asztal fölé, az arcunkba tolva a kamupapírokat, hogy Gubro végül könyökkel küldte hasba a csajszerűséget, én meg a csávó mellkasát toltam el izomból, s baromira nem akartak lekponi, aztán Gubro észrevette, hogy a tologatott papírok alatt szépen elkezd csúszni a pénztárcám az asztal vége felé és akkor keményítettünk, mire villámgyorsan eltűntek, mintha ott sem lettek volna két másodperccel azelőtt.

Mindenki csekkolta, hogy megvan-e az összes cucc (tárcák, telefonok, stb), de nem hiányzott semmi, viszont redesen felcsesztük az agyunkat. Két órával később a Plaza Catalunya sarkán álltunk tanakodó pózban (merre kell menni), amikor tök kulturáltan odalépett egy abszolút normális csaj, hogy "can I help?", és Gubro egyből rátette a kezét mind a négy bőröndre, s udvariasan, de egyhangú erélyességgel kapott azonnal egy "no thanks" CD-t khm... szöveget.

BarcelonaBog

Hozzászólások

(#1) z0d1AK


z0d1AK
veterán

"amikor tök kulturáltan odalépett egy abszolút normális csaj, hogy "can I help?", és Gubro egyből rátette a kezét mind a " két.... :DDD

| Nem én vagyok bezárva közétek. Ti vagytok összezárva velem. |

(#2) Lauda


Lauda
félisten

Meg szerencse, h esznel voltatok. :)

(#3) Wyll válasza z0d1AK (#1) üzenetére


Wyll
őstag

ott a pont! :DDD nekem is ez jutott eszembe! :P

Megbízhatóságom: http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=Wyll

(#4) Lauda


Lauda
félisten

Ez 12-kor nyitott, másfél óra csövezés a McDonald's-ban, megpróbáltak kirabolni, erről Bog épp most ír...

Akkor Bog masodnickje MWC2010? :DDD Azonnal bannolni. :DDD

[ Szerkesztve ]

(#5) Wyll válasza Lauda (#4) üzenetére


Wyll
őstag

[link]

Megbízhatóságom: http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=Wyll

(#6) Parci


Parci
HÁZIGAZDA

gyerekek, bár a sagrada familia melletti all-you-can-eat tényeg "alap" hely, halkan szólok, hogy a Fresc&Co vagy hogy híjják nevű helyeket is nézzétek, mert kvázi tök ugyanaz... éééééés, ami a lényeg: tele van velük a város. 10 euróért fullos all-you-can-eat. nórával egy hét alatt legalább 3x kikóseroltuk.

dicranum scoparium + genista pilosa = :)

(#7) Lauda válasza Wyll (#5) üzenetére


Lauda
félisten

Koszike, legalabb nem csalt a szimatom. ;] :B

(#8) #65675776 válasza Wyll (#5) üzenetére


#65675776
törölt tag

Szóval akkor harmadnick. Mert ugye ott van még Aréna-blog is.

(#9) j0k3r!


j0k3r!
senior tag

meg ilyet... :(((

some men just wanna watch the world burn...

(#10) ollie


ollie
MODERÁTOR

Ez inkább lopási kísérlet volt.

De amúgy a budapesti mekikben is láttam érdekes dolgokat.

[ Szerkesztve ]

***

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.