Hát, ez is eljött. Most rajtam a sor. Szívvel-lélekkel, beleadva apait-anyait kellene küzdenem a továbbtanulásért, most mégis tanácstalan vagyok...
Megéri ez egyáltalán? Érdemes manapság diplomáért gürizni? Van értelme annak a rengeteg belefektetett munkánkának a ,,semmiért"?

Manapság szinte csak azt hallom az emberektől:
- Akinek nincs diplomája, az egy tanulatlan ,,tirpák" (mifelénk legalábbis így mondják) és semmire sem jó, csak a kétkezű legalja munkákra;
- akinek van diplomája, és abba a szerencsés rétegbe tartozik, aki még munkát is tudott találni, egyáltalán nincs megfizetve;
- aki pedig diplomás ember, de mégsem tud elhelyezkedni, azt meg ,,jajj, de nagyon sajnáljuk!". Kenheti a hajára a papírjait és mehet a közterekre levelet ,,szurkálni", mint alulképzettebb társai.

A jegyeim jók, de mivel nincs gyerekem, nem vagyok árva, a nemi identitásommal nincs baj és a kisebbséghez sem tartozom (elnézést, ezzel a felsorolással senkit sem akartam megbántani!) aggódom, hogy esetleg nem lesznek elegendőek a pontjaim.. Rossz, hogy így kell gondolkodnia a mai diáknak, de gyakorlatilag plusz pontok nélkül, csak egy nagyon minimális - a mindenből kitűnő - rétegnek van esélye egy igazán jó helyre bejutnia.

A nyelvvizsgát különböző - főleg anyagi - okok miatt nem tudtam még megcsinálni, pedig korántsem kevés a ~28 pont, amit kapnék érte és az eszem is meglenne hozzá.
Mindenképpen államilag támogatottra szeretnék bejutni (bár ki nem?) és ha ez nem sikerül, nem tudom, mi lesz... Vehetem fel a diákhitelt és mehetek melózni a gyárba?
Arra is gondoltam már, hogy ha nem vesznek fel oda, ahova szeretném, akkor elmegyek valami OKJ-s képzésre, hogy addig is csináljak valamit és ha befejeztem, megpróbálom megint a felvételit. A nyelvvizsgát legkésőbb most nyáron pedig leteszem, mert ha elkezdek továbbtanulni, közben nagyon nehéz lesz és úgysem tudnék majd rendesen rákoncentrálni.

A kortársaim és magamnál jobban, már csak a kisebb tesóimat sajnálom, hogy mi lesz velük 5 vagy 9 év múlva, mikor MÁR MOST ilyen borzasztó az oktatási helyzet?

Ti mit gondoltok vagy mik a tapasztalatatok? Manapság többet ér, ha kitanulok egy jó szakmát vagy a diplomának még mindig akkora értéke van, mint régen? Titeket megbecsülnek a munkahelyeteiken? Létezik még olyan, hogy életképes szakma, amit meg is fizetnek?

Kiegészítésként, ami még eszembe jutott:
Annyiszor hallom mostanában, hogy: ,,Dehát te miért maradsz itthon? Akinek csak egy kis esze is van, rögtön húz is ki külföldre. Ott legalább meg is becsülik az ember kezemunkáját."
Igen, ez meglehet, de mégis... Itt van a családom, itt vannak a barátaim, a szerelmem, az otthonom, az ég világon minden ide köt, itt vagyok OTTHON.... Nem "hazafiaskodásból" mondom, de egyszerűen el sem tudom képzelni azt, hogy máshol éljek. Tisztában vagyok, hogy nagyon rosszak a körülmények és hogy egyelőre minden kilátástalan idehaza, de mégis elszörnyülködve hallom, hogy az osztálytársaim, ismerőseim nagy részének esze ágában sincs itthon gürcölnie, meg nélkülöznie, hanem ahogy csak teheti, kézzel-lábbal rohan ki külföldre, ahol még az aljamunkákat is tiszteségesen megfizetik - úgymond. Legalábbis az itthoni viszonyokhoz képest. Valamilyen szinten érthető, de azért mégis elszomorít, hogy a tehetségesebbnél teheségesebb és okosabbnál okosabb barátaim nem itthon, hanem egy idegen országban akarják kamatoztatni majd tudásukat. Ennek nagyon nem így kellene lennie...

És még egy:
Az egyik legnagyobb problémának azt látom, hogy a diákokat nemhogy motiválnák, ezekkel az újabb oktatási reformokkal folyamatosan veszik el a kedvünket a továbbtanulástól. Nyilván, hogy azt akarják, csak a mezőny legerősebbjei kerüljenek ki és én is belátom, hogy semmi értelme felhalmozni az értelmiségi réteget, ha közben megbízható, jól dolgozó, hozzáértő munkásemberinkből meg hiány van, de így meg még a jó tanulók is elkeseredve és félelemmel telve vágnak bele ebbe az egészbe. Kinek jó ez??
Már a kedvünk is elmegy, mert csak az erőltetés megy. Az a baj, hogy már egyáltalán nem azért tanulunk tovább, mert „jaj de szeretnénk” vagy mert kedvünk van tovább fejleszteni magunkat és mert érdekel, hanem ez már egyfajta elvárás, követelés tőlünk – mondván: „manapság, diploma nélkül egy senki vagy!”. Mondjuk ezt jó nagy hülyeségnek tartom, de például az én családomban is úgy néznének rám, ha a középiskola után nem tanulnék tovább valami felsőoktatási intézményben, mint az ufóra…kb. Én lennék a feketebárány. Pedig komolyan mondom, az utóbbi időben már ezzel a gondolattal is eljátszottam párszor. Egyszerűen nincs…nincs olyan dolog, ami motiválna, úgy érzem. Ez viszont elég szomorú…

********************************UP!!!!*******************************

Páran kértétek, hogy írjam le, milyen szakokban vagy iskolában gondolkodok.
Mivel szeretnék mindenképp a városomban maradni, így leginkább a Nyíregyházi Fősuli jöhet csak szóba. Febr. 15-én van a jelentkezés leadásának határideje és valahogy így fog alakulni a sorrendem:

1. Bölcsészettudományi és Művészeti Kar:

- magyar szak
- képi ábrázolás szak

2. Pedagógusképző Kar:

- pedagógia szak
- tanító szak
- szociálpedagógia

3. Természettudományi és Informatikai Kar:

- informatikus könyvtáros

4. Gazdasági és Társadalomtudományi Kar:

- kommunikáció és médiatudomány

A leginkább a művészetek, az irodalom és az emberekkel – főleg gyerekekkel – való foglalkozás vonz. Művészeteken belül is a képzőművészet és a színjátszás (dráma). Éppen ezért is raktam ezeket első helyre. A sima magyar szakon később specializálódhatok drámapedagógusnak és őszintén szólva, ez lenne a legnagyobb álmom. Illetve… a legeslegnagyobb álmom, ha magyar - rajz – dráma szakos tanár lehetnék, mondjuk általános iskolában. Na igen, tudom, hogy nem lehet mindent, de az biztos, hogy nekem az lenne a vágyaim netovábbja…