Ezerszer elképzeltem. Ahogy majd megpillantalak. Ahogy majd rám nézel. Ahogy a kezed az enyémért nyúl. Mosolyogsz, és én még nem merek hinni. Még nem merek nevetni.
Kézen fogsz és becsukod az ajtót magad mögött. A falhoz támaszkodom, a lábaim már nem tartanak meg. Remegve várom, hogy mondj valamit, akármit, bármit...
Némán nézel, a szemed az enyémet faggatja. Közelebb lépsz, a szívem majd kiugrik a helyéből. Érzem az illatod, a forróságod.

Nem tudom, melyikünk izgatottabb, melyikünk vágyja jobban a másikat. Annyi átbeszélgetett éjszaka, annyi elképzelt, megálmodott, elmesélt együttlét után most végre itt vagy. Néhány pillanat fut át az agyamon, hogy milyennek képzeltem a csókod, de nem tudok gondolkozni, elveszed az eszem, elveszek a tekintetedben.
Engem nézel. Hosszú, barna hajamat, melynek kusza tincsei kacéran omlanak le két oldalt a vállamon. Ezért mindig is nagyon odavoltál. (: Tovább haladsz. Szememet bűvölöd, keresed benne a zölden szikrázó lángokat, a lobogást, és amikor felfedezed, tovább rebben a tekinteted, arcomat, orromat, számat figyeled. Elmerülök sötét íriszedben, szemed elsötétül, ahogy pupillád tágul, számat nézed, gondolatban már előrébb jársz.

Lassan, centiről centire hajolsz hozzám egyre közelebb, fejem a falhoz támasztom, egész testemen apró remegések futnak át. Egyik kezedben a kezem, a másik lassan a derekamra csúszik, érintésed megdermeszt.
A szememet nézed, kiolvasod a vágyam, a szenvedélyem. Nem akarsz megijeszteni, sem lerohanni, értem viaskodsz - magaddal.
Már érzem a leheleted, az ajkaim maguktól nyílnak, a szemed még nem engedi a tekintetem. A szívem a torkomban dobog, nincs elég levegő, nem is lélegzem, megszűnt minden, csak Téged látlak.

Lehunyom a szemem, ahogy szád finoman, alig érintve simul az ajkaimra. Óvatos vagy, csókod tapogatózó, bátortalan, várod a válaszom, várod, hogy akarjam én is.
Megfeszülök a vágytól, szám válaszol a Tiédnek, testem hozzád simul, nyelvem moccan, és nyomban rátalál a Tiédre. Lassan, élvezettel csókolsz, számat ízleled, nyelved a nyelvemet simítja, ajkad mézédes, elmerülsz bennem, számba sóhajtod a vágyad, a várakozás semmivé válik, már csak múlt...

Karjaim érted nyúlnak, magadhoz húzol, csókunk egyre hevesebb, feltör a sok elfojtott félelem, már nincsenek titkok, végre érinthetlek, végre láthatlak, végre érezhetlek...
Halkan nyögöd számba az elmúlt hetek várakozását, ismeretlenül is ismerős, ahogy érzed a vágyam, érzed, hogy akarlak, kívánlak, örülök Neked.
Percekig csókolsz a falnál állva, nem érintesz máshol, tenyered a hátamat simítja, ujjaink összefonódnak, szánk eggyé válik, az ízed az enyémmel keveredik, nem hallok mást, mint a dübörgő szívverésem...

Nehezen, de lassítasz a szenvedélyen, nem akarsz semmit elkapkodni, már tudod, érzed, hogy vágyam éppoly erős, mint a Tiéd. Nyelved végigsiklik ajkaimon, fogaimon, majd egy pillanatra elhúzódsz, hogy felnyitva szemed az enyémbe pillanthass. Talán látod benne az álmokat, talán látod benne az összes mesét, talán látod a ki nem mondott félelmeket, és a sosem hallott-látott csodát is. Látod az érzéseimet, és én viszontlátom őket a Te szemedben.
Mosolyogsz...

Ajánlom ezt az írást egy számomra nagyon fontos személynek
Akármilyen messze vagy tőlem, én szeretni foglak!

a te Művésznőd