Az ötletet eme kis bejegyzéshez Varoz barátom adta, így köszönöm szépen neki! 
Igen, sajnos ez a tapasztalatom. Manapság sok férfi lusta és kényelmes a leánykéréshez! No, tisztelet a kivételnek, de egyre több ismerősnél ezt látom a baráti körömben, ami szerény véleményem szerint több, mint elszomorító. 
Próbálják úgy beállítani, mintha az élettársi viszony lenne a normális, pedig nem az!
Tegnap összeismerkedtem egy leányzóval, aki nem is annyira leány már, mindinkább hölgyemény, mivel a harmincas éveinek jócskán az elejét-közepét tapossa és a mai napig hajadon! Persze, nem önnön hibájából vagy esetleg karrierépítésből kifolyólag, mert nagyon harmonikusan, boldogan és nagy összhangban élnek. Az egyedüli nézeteltérés közöttük az az, hogy több, mint 11 év után ez a drágalátos fiatalember még mindig nem vette el… Nincs különösebb oka, hogy miért (nem házasságellenes, jól állnak anyagilag, nagyon szereti a barátnőjét, elvileg vele akar lenni élete végéig is) egyszerűen csak nem! Olyan gyenge kifogásokat keres, mint például hogy „de hát ő utál szerepelni….meg az esküvőn majd mindenki őt fogja nézni….neki kell foglalkoznia egy csomó emberrel… táncolni nem tud és nem is szeret….” Szóval ilyen, és ehhez hasonló gyenge dumák…
Pedig hát tényleg nagyon odavannak egymásért és tagadhatatlan, hogy lángol a szerelem közöttük még ennyi idő után is, mégis kényelmesebb megoldás így, hogy gyakorlatilag minden olyan, mintha házasok lennének. Igen ám! Ha LENNÉNEK….de hát mégsem azok. Régen persze, ez elképzelhetetlen lett volna. Házasság előtt semmi nemi élet, de mivel manapság egy élettársi viszonyban mindent ugyanúgy megkaphat az ember, minek az papír?? Ugyebár...
Szegény nő, fanyar humorral a száján mondta, hogy szerinte hamarabb fog „lebabázni”, mint hogy meglegyen az esküvőjük, mivel mindig csak a megszokott ígéretet kapja válaszul végeláthatatlan noszogatására: "Egyszer majd úgyis elveszlek!" - és azóta eltelt 11 hosszú év...
Sok férfi, egyszerűen nem képes megérteni, mennyire is fontos ez nekünk, nőknek! Ez számunkra nem csak egy papír, hanem az összetartozás jele! Egy eskü Isten; egy fogadalom a Párunk, és egy jelzés a világ felé, hogy: „Igenis, én összekötöm azzal az egyetlen személlyel magamat egy életre, akit mindennél jobban szeretek és vele akarom leélni az egész életemet jóban-rosszban, egészségben-betegségben, szegénységben-gazdagságban, amíg a halál el nem választ!” Egyszóval: Örökké! - csak sokaknál sajnos már a kezdeti konfliktusoknál megdől a dolog és csupán a „jóban-rosszban”-ig tart az a bizonyos „örökké”!
Gondolom, most sokan azzal jönnének, hogy de hát egy esküvő nem 2 Forint, meg hogy biztos nem akar még a fiatalember megállapodni, azért nem veszi el a csajszit, vagy hogy az csak formalitás és igazából az érzelmek számítanak....stb., stb...
Nos, én erre viszont azt mondom, hogy mindez csak kifogás, mert ha az ember nagyon szeretne valamit és fontos neki, akkor azt felvállalja ország-világ előtt, méghozzá ahogy csak teheti... 
, bár nem is igazán meglepő számomra...nem vagyok egy adonisz, kigyúrt, audival rendelkező, biztos anyagi hátterű kan.
Sokan mondják hogy ráérek(26 leszek januárban), de én egyre kevésbé érzem így...
.
A sérültek között volt egy szerelmespár is, akik évek óta együtt éltek és gyermekeik is születtek. A gyilkos lövések után mindketten kórházba kerültek és ott döbbentek rá az életük és partnerük felmérhetetlen értékére, majd a nagy felismerés után egymás megbecsülésének kifejezéséűl a fiú ott a kórházban azonnal megkérte a kedvese kezét. 
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
