Nemrégiben vásároltam néhány alkatrészt a számítógépemhez. Először csak egy új winchestert vettem, ám néhány nap múlva azon kaptam magam, hogy alapjában egy egész új gépet vásároltam már a ház kivételével. A feleségem meg is kérdezte, hogy miért vettem új dolgokat, amikor a régi gép is tökéletesen működik és egyáltalán mi lesz a régi géppel? Nos ez egy olyan pillanat volt, amikor nekem, mint kommunikációszakos hallgatónak és remek beszélő készséggel megáldott (lényeg a szerénység) 32 éves férfinak frappánsan ki kellett volna magát beszélnie szorult helyzetéből. Ám semmi okos, alapos, megfontolt indok nem jutott eszembe.
Először a legismertebb operációs rendszer 7-es számú változatára való átállás tűnt jó indoknak, majd a fogyasztói társadalom áldozataként aposztrofáltam magam fejben, utána arra gondoltam, hogy kütyü rajongásommal magyarázom ki a dolgot.
Persze amikor egy feleség kérdőre vonja a férjet, nem sok egérút marad, így a válaszaim sem nyerték el a tetszését. Ám amikor az ő laptopját cseréltük le, már nem akadékoskodott annyira, sőt örült, hogy hasítani fog a Farmville.
Viszont nekem már annyira belerágta a dolog magát a fejembe, hogy nem tudtam szabadulni attól, hogy csak azért veszünk mindig új és új dolgokat, mert nem akarunk lemaradni, vonulunk a csordával, van bennünk valami kielégíthetetlen vágy az újdonságok birtoklására, vagy éppen csak egyfajta kielégülés, hogy megvehetünk magunknak valamit?
Arra jutottam, hogy az információs társadalom korában, amikor a legfontosabb az, hogy bárhol bármit elérjek és engem is bárhol, bármikor elérjenek, az információt szolgáltató technológia elválaszthatatlan része az életünknek. Meggyőzhetőek vagyunk, hogy nekünk kell az a valami, bár a régi készülékünk is jól teljesít, csak kissé kopott, kissé ósdi, és már mindenkinek sokkal újabb van. Vásárolnunk kell, ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel.
Más megközelítésben az információs társadalom egy olyan techno kultúra, ahol a megváltást és a jólétet technikai eszközeinktől reméljük. Hisz e technológiák segítségével udvarolunk, keresünk társat, barátot, dolgozunk, szórakozunk, kapcsolatot tartunk, alkotunk és világokat rombolunk, persze csak virtuálisan. Vagyis ha a mindennapjaink részévé vált, akkor függünk tőle és valamiféle vallásos áhítattal tekintünk eszközeinkre? Technofilek vagyunk illetve lettünk?
Ezt használják ki a gyártók és az új és új termékek szemétdombra kényszerítik a régi eszközöket, hiszen olcsóbb újat venni, mint akár javíttatni, és persze a régi készülék sohasem lehet olyan gyors és precíz, mint az új technikákat alkalmazó.
Az eszközök gyártásával a gazdaság pörög, a fogyasztói társadalom pedig remek támasza és forrása a gyártók pénzéhségének.
A fejlődés megállíthatatlan, de fenntartható-e? Az új technológiák közelebb hoznak minket egymáshoz, vagy még jobban atomizálják a társadalmat? A fogyasztói társadalom és a techno társadalom egy és ugyanaz? Vannak-e alternatívák?
Ezekre a kérdésekre keresem a választ a szakdolgozatomban, ám szeretném, ha Ti is hozzátennétek azt, amit erről gondoltok, kommentek formájában. Hiszen ez által reálisabb, mondhatni életszagúbb lenne a dolgozat. Az általam eddig olvasott szakirodalom nemigen foglalkozik direktben a témával ( a techno kultúra is csak mint zenei kultúra létezik), külön kezelik azt, amit én egybe próbálok olvasztani. Talán tévúton járok, de az sem baj, ha megdől a tézisem, hogy a techno kultúra fogyasztói társadalom katalizátora.