2024. május 8., szerda

Gyorskeresés

Ottó és Kati

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ottó és Kati még egy táborozás alkalmával ismerkedtek meg, szomszédok voltak. Míg a legtöbben buliztak és pogóztak, ők beszélgettek, a rubik kockával szórakoztak. Telt múlt az idő a táborozás után, nem is nagyon találkoztak, talán csak köszönés szintjén.
3 évvel a táborozás után egy kollégiumba kerültek, ahol megint beszélgettek, néha együtt néztek filmet. Volt viszont egy bökkenő, amiről Kati nem tudott, Ottónak, ha messze is, de barátnője volt, és így játszott a lánnyal. Egyszer csak eltűnt nem kereste, nem írt, nem ment le hozzá, Kati nem is értette.
A lány élte az életét, tanult, dolgozott, izgult mindenen, nyáron Ottó újra felbukkant, igaz csak chateltek és főként Ottó, akkor már felvállalt barátnőjéről beszélgettek. Ottó nehezményezte, hogy barátnője, Kitti külföldön van, így egyedül hagyta őt. Kati kicsit ápolgatta a lelkét, mikor Ottó helyrejött, megint otthagyta a lányt.
Újabb év telt el, megint sokat beszélgettek, elég extrém témákról, Ottó kiment dolgozni barátnője után, aki nem igazán foglalkozott vele, Kati próbálta helyrerakni a lelkét, amiből az lett, hogy Ottó elkezdte csapni neki a szelet. Hogyha hazajön és szakítanak, akkor megpróbálná Katival, és egyébként is Kati milyen jó csaj.
Ez eddig mind szép és jó - gondolta Kati - de megint hoppon fogok maradni. Miért van az, hogy mindig ilyen balfék "kapcsolatokba" sikerül belefutni, mert ez még nem is kapcsolat, maximum egy laza flört...

Eltelt 1 hónap, Ottó hazajött, Kati direkt nem kereste, hogy lássa a férfi mit akar tőle, komolyan gondolja-e amit mondott.
Ottó jelentkezett, elhívta sétálni a nőt, aki szívesen ment, mivel szeret barangolni a városban. Elcsattant egy csók, nem is akármilyen, később kiderült, hogy Ottó és Kitti nem szakítottak, mindössze Ottó hazajött.
Kati teljesen összetört és megfogadta, hogy ilyenbe soha többet nem megy bele.

Hozzászólások

(#1) Dluinet


Dluinet
nagyúr

te vagy Kati?

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#2) banhammer válasza Dluinet (#1) üzenetére


banhammer
veterán

Nem ő aki leírta a dolgot.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#3) greenity válasza Dluinet (#1) üzenetére


greenity
aktív tag

Nem, nem vagyok Kati szerencsére. Ez egy olyan történet, aminek a vége remélem sosem történik meg velem, mert lesz annyi eszem, hogy nem hagyom magam hülyére venni.

"Egy mosolynál jobb a több"

(#4) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Ez nem nevezhető kapcsolatnak. Mégis mit várt ettől Kati?

(#5) greenity válasza potyautas (#4) üzenetére


greenity
aktív tag

Kati beleesett abba a hibába, hogy hitt a srácnak, szerintem.

"Egy mosolynál jobb a több"

(#6) Mr.Csizmás


Mr.Csizmás
félisten

a csavo egy igazi gyavasag, luzer, fel mindentol, hozza kepest a gyurma kemenysege vetekszik a gyemantvagokoronggal :U instant kotel

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

(#7) banhammer válasza greenity (#3) üzenetére


banhammer
veterán

Várd ki a végét.
Az élet a legnagyobb rendező.
Hány éves vagy?
Ha már a negyven fele közelítesz, mint a harminc fele akkor már "jogod" van mondani, hogy "nem hagyom magam hülyére venni".
Amig párszor nem taposott meg úgy isten igazából az élet addig nem érdemes ilyen nagy szavakat hangoztatni.

Ezt tapasztalatból mondom.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#8) greenity válasza banhammer (#7) üzenetére


greenity
aktív tag

Én még mindig 24 vagyok. Nem mondom, hogy rossz életem volt, de épp elégszer "taposott meg az élet", ahhoz, hogy tudjam, hogy mennyire szar tud lenni....
Látszólag nekem mindig minden sikerül, a doktori a diplomák, ez így mind rendben is van. Ennek ellenére volt pár olyan hónapom/évem amikor eléggé tönkre lett téve a lelkivilágom, nem kicsit. Amikor nem mertem bemenni az intézetre, mert már annyira leszúrtak és kiölték belőlem azt, hogy nem félek és tudom, hogy igazam van.... Persze személyes aspektusból is voltak gondjaim, és voltam én is HP, olyan emberrel, akivel nem kellett volna.

Végérvényben ezek arra voltak jók, hogy megtanuljam, hogy ezt nem, és olyan lettem, mint amilyen most vagyok.

"Egy mosolynál jobb a több"

(#9) Viszlát


Viszlát
addikt

Klasszikus fool me once shame on you, fool me twice shame on me eset, Katalinnak nagyon mélyen magába kell néznie, mert így teljesen tönkre fogja tenni a saját életét.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#10) greenity válasza Viszlát (#9) üzenetére


greenity
aktív tag

Nah ez az, és nem ez az első srác, aki hasonlót játszik vele, hogy van párja, de azért...

"Egy mosolynál jobb a több"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.