A történet teljes mértékben fikció

Emma, egy hosszú munkával teli nap után találkozik párjával, hazamennek az Emmához, az albérletbe. A barátai rögtön megkezdik Emma párjának elemzését magukban. A fiúk sokszor látták már, hogy Emmának olyan párja volt, aki nem volt hozzá való, vagy éppen szerintük senkihez sem való. Így mindig megnézik, hogy kivel kerül éppen össze. Nem maradnak sokáig, elmennek sétálni, beülnek egy sörre.
Mikor Emma hazaér, a fiúk Tomi és Norbi még tanultak, végzős egyetemisták. Mielőtt a lány nekiállna dolgozni, felajánlja, hogy csinál vacsorát. Nem nagy dolog, melegszendvics, de így este az is jólesik.
Melegszendvics gyártás közben nyílik az ajtó, Tomi lép be rajta.
- Szeretnék veled beszélni - kezdi - Nézd Em, van valami amit már rég el kellett volna mondanom.
- Mondd csak, nem hiszem, hogy lenne bármi titkunk egymás előtt - válaszol nevetve a lány.
- Szóval itt van ez az új pasid, Csaba, jófejnek tűnik. Lehet kigyógyulsz a kretének összeszedéséből - mosolyog egy sort. - Viszont ezzel van egy kis gond, ugyanis féltékeny vagyok.
- Hogy mi vagy? - áll elképedten Emma.
- Féltékeny, mióta itt laksz velünk rájöttem, hogy szeretlek, és nem csak úgy, mint a legjobb barátomat.- A lány majdnem kiejti a kezéből a forró tepsit.
- Nem értelek, ha már egy ideje így érzed, miért nem mondtad? Miért most?
- Mert féltem, hogy tönkreteszem a lassan 5 éves barátságunkat - áll a fiú, már nem tud mit mondani.
- Tomi, te vagy a legjobb barátom. Mit vársz eldobom azt ami Csabával köztünk van, mert hirtelen rájöttél, hogy szeretsz?
- Nem, vagy nem is tudom, egyszerűen csak úgy éreztem el kell mondanom. - Ezzel a lendülettel kifordult a konyhából, magára hagyva Emmát.
Emma nem tudja mit gondoljon. Évekkel ezelőtt megfordult a fejében, hogy ő és Tomi, nagyon jól megvoltak. Mindig úgy viselkedtek, mint akik már régóta együtt vannak, kivéve néhány dolgot. Összezavarta a fejét ez az egész. Megcsinálta a melegszendvicseket, bevitte a fiúk szobájába, de nem maradt ott megenni, ahogy eddig minden este. A saját részét bevitte a szobájába egy pohár kakaó társaságában és magára csukta az ajtót. Nem gondolkodott tovább, elmenekült a munkába. Jó sokáig fent volt és írta az óravázlatait, dolgozatot javított, amíg a gépén futott egy számolás.
Másnap reggel próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Feltette a kávét főni, közben megreggelizett, mire Norbi felkelt már ott gőzölgött a tejeskávé a pulton. A reggeli zuhany után, gyorsan felöltözött, és ment munkába. Nem várta meg sem Norbit sem Tomit, el akart menekülni otthonról.
Az első órája 8-kor kezdődött. Bement, a harmadévesek meglepően csendben hallgatták, túl feltűnő volt. Aztán kopogtak, belépett István. Istvánnal közösen dolgoztak egy kutatáson, azt, hogy órán miért kereste, nem értette Emma.
- Bocs, zavarhatok?
- Egy pillanat - válaszolt. - Mindjárt jövök, lehetőség szerint ne szedjétek szét a gépeket - szólt a hallgatókhoz.
- A titkárság keresett, mert nem veszed fel a szobában a telefont, se a mobilt, ezért nálam. Valami papírt kéne sürgősen aláírni.
- A mobilom is a szobában maradt. Megtennéd, hogy itt maradsz velük pár percre míg felugrom? Ha jól sejtem, akkor ezt már tegnap alá kellett volna írnom.
- Persze, ha megmutatod, hogy hol tartasz, folytatom is.
Emma megmutatta és rohant a titkárságra. Gyorsan végzett, már ment is vissza a teremhez.
- Megjöttem, köszönöm István, majd meghálálom - mosolygott és István kiment. Az órának vége. Mindenki ment a maga útján.
Emma főnöke, Gábor, sokaknak csak Gabi bácsi, ugyanabban a szobában dolgozott , mint István, így Emma a délutánt Istvánéknál töltötte. Gábor kezdte megelégelni, hogy vagy neki, vagy Emmának minden alkalommal mászkálnia kell. Igaz tele volt az a szoba is, öt ember dolgozott abban a parányi teremben, kivették a foteleket, és betettek még egy íróasztalt Emmának.Ettől a naptól kezdve, Emma és István egymással szemben dolgoztak.
Eltelt egy hét, úgy tűnt Tomi szerelmi vallomása már a múlté, az események folyásán nem változtatott. Jól elvoltak hármasban, mindenki tanult vagy dolgozott, csak akkor volt együtt a hármas, amikor ettek, vagy játszottak.
Az egyetemen, ahol Emma dolgozott csoportosan szoktak ebédelni mászkálni, Emma pedig arra hivatott, hogy Gábor ottlétekor vele ebédeljen, hogy Gábor ne egyen egyedül. Egyik csütörtökön, már 11 órakor elmentek enni, de Gábor szokásához híven délben elment autót szereltetni. Fél 1 környékén kopogtak az iroda ajtaján, bejött az illető és Emmát kereste. A lány füle botját sem mozdította, intett, hogy jöjjön közelebb, gondolta, hogy az egyik hallgató keresi, háttal ült az ajtónak. A látogató nem volt más, mint Emma barátja, Csaba.
- Szia - köszönt a férfi. Emma felnézett és mosolygott.
- Szia, nem is gondoltam, hogy te vagy. István, bemutatom a páromat, Csabát.
A két férfi lekezelt.
- Nem jössz el velem ebédelni?
- Hát már ettem a főnökkel, de elkísérlek. István nem gond? Ha kellek, csörgessetek meg.
- Nem, nem, jó szórakozást.
Ebéd után Em visszament dolgozni, több számolás is futott a gépén, így amíg Gábort várta, szerkesztett egy dolgozatot a másodéveseknek.
Ezen a napon István szolgált hatalmas meglepetéssel a lánynak.
- Emma
- Igen?
- Nem is tudtam, hogy van párod.
- Hát már elég régóta, 5 hónapja vagyunk együtt - ez az időtartam Emmának hosszú idő volt. Általában hamar kiderült, hogy valami nem passzol és elmenekült a kapcsolat elől.
- Értem, fura, hogy nem mondtad.
- Nem került szóba, mostanában úgy elvagyok itt havazva, hogy alig van szabad lélegzetem.
- Nem örülök neki, hogy van valakid.
- Nem mintha sok közöd lenne a magánéletemhez - válaszolt kicsit felháborodva Emma. - Megkérdezhetem miért?
- Tudod lassan 5 éve ismerjük egymást. Mindig kedveltelek, mindig tetszettél - a lány elképedt.
A lány szerelmes volt, legalábbis annak hitte amit érzett, Istvánba. Néha jelzett a férfi felé, hogy mit érez. István minden alkalommal vagy észre sem vette, vagy gyöngéden elutasította. Egy idő után ezt Em feladta, próbálta elfelejteni. Valószínűleg ezért a sok rosszul elsült kapcsolata, menekült az érzelmei elől. Aztán jött Csaba, akit szeretett teljes szívéből. Imádta, minden perc amit vele töltött maga volt a tökéletesség.
- Most, most nem tudok mit mondani. Miért kellett ezt most elmondani? Tudod jól, hogy én mit éreztem irántad, hogy szerelmes voltam beléd. Gábor is folyton ezzel ugratott, csak azzal tudtam befogni a száját, hogy elmondtam neki, hogy van barátom. Mit szeretnél, most mi történjen?
- Nem tudom, csak egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, hogy itt van ez a pasi, aki láthatóan szeret téged, ahogy rád nézett, ahogy mosolygott. Hirtelen rádöbbentem, hogy ez az ember én is lehetnék, ha nem utasítalak el. Annak meg volt az oka, akkor nem ilyen munkaviszonyban voltunk úgymond.
- Nézd, szeretem Csabit és nem fogom otthagyni, mert most eszetekbe jutott, hogy szerettek!
- Eszünkbe? Van más is?
- Van, de ez nem a te dolgod. Elmúlt 4 óra, én nem várok tovább Gáborra, majd holnap, ha mégis kell akkor úgyis felhív. - Összekapkodta a cuccait, a gépét hibernálta és elköszönt.
Hazafelé a lány kiegyezett magával. Nem veszi figyelembe a két pasi vallomását. Csabával jól megvannak, ezt nem adja fel, azért mert éppen eszükbe jutott, hogy szeretik. Hazaért, lefeküdt aludni.
Az, hogy ezt a szándékát hogy oldja meg, a jövő kérdése maradt.