December 25. majdnem dél-otthon...

Jól elmaradtam. Éppen ezért meg sem próbálom bepótolni, illetve valami féle kronológiai sorrendbe szedve felidézni az utolsó bejegyzés óta történteket. Már második hete itthon vagyok ugyan, de először a hazaérkezés majdhogy nem euforikus öröme, később pedig az egyre szaporodó gondok, amik akadályoztak abban, hogy számítógép mögé üljek. Most, karácsony napján valahogy még is késztetés támadt bennem. A házat betölti a rántott hús illata, várjuk a család másik felét, ebben a fél-egy órában pötyögök hát pár sort.

Istenem Henares...hm. onnan ezt még biztosan tudom, Tres Cantos következett, a már szokásosnak mondható Nivea fuvar, a végállomás Hamburg volt. Jó kis kanyar ez is, ezúttal Irun fele kellett kilépnünk Spanyolországból.A lerakás napjaként július 27 szerda volt megadva. Tekintve, hogy akár szombaton is mehettem volna, (de nem mentem) nem tűnt kihívásnak. Az Irun felé vezető dimbes-dombos utat viszont nagyon nem szeretem, igazi autó és norma-gyilkos terep. Még szerencse, hogy nem voltunk érdekelve normailag...

A felrakással kevéssel 11 után végeztünk, és neki is lódultunk az etapnak. Még azon a napon ki akartunk lépni Spanyolból. A napnak este nyolckor lett vége, Lesperon pihenőjében. Itt egy hosszú hétvége következett, miután a hátralévő kb 1600 km-re volt jó három napunk. Úgy számoltam, fél műszaknyira ráközelítek majd Hamburgra, és szerdán dél körül ott vagyok. (13 óra volt a book) A hétvége-amennyire emlékszem-eseménytelenül, és főleg lassan telt. Jobbára a filmezés-főzés-evés-filmezés körforgás ment, egy egyszeri nagymosással párosítva. A mosógépemnek, mint már annyiszor, itt is sok csodálója akadt, ezen mindig meglepődök, hogy mennyire rá tudnak csodálkozni. Többször is előfordult, hogy azt hitték, hasábkrumplit sütök...

Azért csak eltelt a hétvége, így hétfőn kipihenten, hajnali 4-kor meglódultunk. A híres "hosszú Francián" mentem, azt hittem, sosem érek a Belga határra.Baisieux-nál kedden negyed 12-kor léptünk ki, mintegy 1100 km-el odébb. Bődületes hosszú és unalmas szakasza ez Franciaországnak. Ezután Breda jó 200 km-el odébb, és máris Hollandiában fogyasztottuk a gázolajat. Természetesen előtte még megitattuk a lovakat Belgiumban, igaz Franciában is tankoltunk előtte. De Staulandban mindenképpen drágább a nyál, és úgy saccoltam, onnan úgy is hazafele fogunk kanyarodni, (igazam lett) és akkor Móvári telephelyig ki kell tartania. 2232 km-el gyarapítottam a havi apanázst, lepapíroztam, és tűz tovább lerakás után Falkenhagen-be. Innen Csömör a lerakó, a rakomány papír. Megpakolják a kocsit meg a pótot plafonig, kötözni nem kell, a súly sem veszélyes, és go a cseh mogyoróscsoki pálya. Mondjuk ezt a részt nem annyira szeretem, de hazafele kanyarodik, tehát jó. A lerakó hétfő reggel volt, így az otthoni hétvége esélyes volt.

Innen azt hiszem, nem fogom részletesen folytatni, sosem érnék a végére, meg aztán én is úgy vagyok vele, mint egy kollégám egy másik blogban: egyszerűen nem tudok mit írni, gyakorlatilag semmi új nem történik, szinte minden út egyforma. Megpróbálom ellenben legalább a "honnan-hova" kérdést kibontani, íme tehát: A lerakást követően a további útvonal: Első fele ez:
Így elnézve is látszik, hogy a fő csapásirány legfőképpen Német-Francia viszonylatban játszik. A Franciával nem is lenne semmi bajom, mint gondolom, a legtöbbeknek, de a Német...sokszor leírtam már, mennyire gyűlölöm. Nem tudnám kiemelni egyik szegmensét sem, az egész országot utálom zsigerből, mindenestől.

Időközben este lett, meg vendégek is jöttek, így most abbahagyom, de holnap befejezem :-) (tudom, már írtam). Azt hiszem, ezt kiteszem, a semminél több... Addig is sok bejglit-töltött káposztát mindenkinek!

December 26. délelőtt...

Csak átcsúsztunk másnapra, pedig be akartam fejezni tegnap. Akkora volt itt a forgalom, hogy észre sem vettem, este lett. Plusz itt van édesapám, aki súlyos beteg, most mi ápoljuk, ő is rendesen beosztja az időnket. Innentől úgy gondoltam, inkább mesélek. No nem kell semmi rosszra gondolni, most feleségemről, aki szívvel-lélekkel támogat és tartja a frontot otthon, míg én úton vagyok, fiaimról, akik eljöttek velem egy-egy útra,a tanulóimról, akiket én röptettem ki a meghitt családi fészekből, a kocsiról, "akinek" a munkámat köszönhettem, és helyettem elvégezte a nehezét, a cégről, magamról... Év-végi összefoglaló az alcím, ezért amolyan összegzés-féle lenne az iromány második fele.

Legtöbbjüket itt már mindenki ismeri többé-kevésbé, így sok újat nem hiszem, hogy fogok írni. Elsőként jöjjön Ildi, a feleségem. Tavaly volt 25 éve, hogy társam jóban, rosszban. Mostanság inkább a rosszban. Igazi kamionos feleség, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Jobban ismeri Európát, mint én, simán leköveti fejben, merre járunk. Ki tudja számolni egy-egy diszpó végén, amit kell, szerintem a CMR-t, vagy a menetlevelet sem lenne gond neki kitölteni. Én csont nélkül megadnám neki a GKI kártyát. Imád utazni, egy fél perc alatt belakja a kocsit, amikor velem van. Aztán kereshetem a dolgaim két hétig, miután kiszállt mellőlem. Aktívan fórumozott egy ideje, a már-már elhíresült segédanyagot gyakorlatilag ő szedte és állította össze egyedül, amit a számláló szerint jóval ezer fölött töltöttek le, és a mai napig szokták tőlünk kérni. Ha csak minden 10. letöltő kezdte el ezt a munkát csinálni ezután, rossz rágondolni hányan utálhatnak érte minket...

A fiaim. Ők a minden nekem, csupa-csupa nagybetűvel. A legnagyobb nem volt még velem egyszer sem, bár az ígéretig már eljutottunk. Dávid Győrben tanul főiskolán, "tanbá" lesz ha nagy lesz. Őt nem vonzza ez az életforma, korábban sem érdekelték a gépek-autók igazán. Eleinte ez kicsit zavart, aztán beletörődtem, Kicsit aggódtam, hogy babázni fog, de szerencsére nem. Komoly sportember, néhány apró beütéssel. (ez egész családunkra jellemző)

Laci-középső fiam. Ő már volt velem, januártól egyszer jó két hónapig. Eleinte nem akart jönni, aztán rákapott az ízére ő is. Informatikusnak tanul, főiskolás. A tandemezést rendesen kitanulta, egy hét után már simán csinált mindent, mintha mindig is ezt tette volna. (ebből is látható, nem ördöngösség) Most is készül miután szünet van a sulin neki, de ennek erős gátja, hogy nincs autóm, és egyelőre nem is tudom, mikor lesz.

Krisztián. A "kamionos csemete". Ő ízig-vérig az autók-motorok-gépek megszállottja, ismeri itt szerintem mindenki. Minden fórumon ott van, ami a kamionokkal-kamionozással foglalkozik, sok embernek gázolt már a lelkivilágába, vélt vagy valós okokkal. Nehezen szab gátat indulatainak, valahol az én habitusomat örökölte, ami a szívén, az a száján. Rendkívül fejlett igazságérzete van, ahol valami igaztalant lát vagy tapasztal, és az az ő szeretteit érinti bármilyen formában, azonnal a segítségére siet. Amolyan fogadatlan prókátor. Sok gondja volt már ez miatt, és még sok is lesz neki. Pár éves kora óta le sem tudtam rázni, ha kocsiba ültem, jött velem. IFA-ban kezdte a gázolajszag inhalálását, azóta is él-hal mindenért, amiben motor van. Feltett szándéka, hogy bár CNC-s a szakmája, ezt fogja csinálni egyszer. Hármójuk közül neki van egyedül jogsija is, igaz még csak "úrvezetői". Ha minden a tervei és terveim szerint alakul, előbb-utóbb ő is a tanulóm lesz.

Tanulóim:...volt pár az évben. Mennyi is? Lássuk, lehet a sorrend nem fog passzolni, de azért igyekszem. Tehát: Tomi. Azt hiszem ő volt az első a tandemnél. Neki ez a meló a "bakancslistáján" szerepelt, nem megélhetési kamionos akart lenni. Ki akarta próbálni, tetszett is neki, csinálta is szívvel-lélekkel, amíg csinálta. De miután otthon hagyta feleségét, kamasz fiát, nem tudta felvállalni a hosszú távolléteket. Három hónap után kilépett. Sajnáltam, sajnálom, jó kolléga lett volna belőle.

Második: Pisti. Egyedüliként őt nem én választottam. Rutinos kollégaként jött a céghez, nem volt az....kevés híján leamortizált egy szerelvényt, hibát hibára halmozott. Öntörvényű volt és sértődékeny. Nem sokáig volt a csapatban.

Másik Pityu...Ő most is kollégám, sőt valahol talán barátom. Szinte napi kapcsolatban állunk, majdnem mindig tudom, merre jár, mi van vele. Ő egy másik fórumon keresztül talált meg. Igazi kamionos lett belőle, azok minden jó és rossz tulajdonságukkal együtt.

Bálint...ő volt talán az egyik legkedvesebb mind közül. Talán a kora miatt is, mert simán a fiam lehetett volna. (mondjuk többen is sajnos...)
Amikor először találkoztunk, meglepett, mennyire törékeny kisfiú, (bocs Bálint) szinte elveszett a kormány mögött. Viszont ugyan ennyire meglepett, hogy egyáltalán nem elveszett gyerek, könnyen és hamar feltalálta magát. Vele voltam Portugáliában is. Ő is aktív kolléga még, róla is szinte mindig tudom, merre jár. Kinyílt a csipája rendesen, mint hallottam, de ez nem baj. Ne is hagyd magad Bálint!

Sanyi...másik szívem csücske. (sokszögű szívem van egyébként). Ő is kis gyámoltalankának tűnt először, de hamar rácáfolt erre a képzetemre. Róla valahogy nem is jut semmi eszembe. Talán csak annyi, hogy nem nagyon tud(szeret) sörözni. Persze ez nem baj, de az össz kudarc élményt azzal okozta nekem, hogy míg vele voltam, a jó kis hétvégi sörözgetésekhez nem volt partnerem. A kocsira azonnal ráérzett, ösztönösen jól csinált mindent. Vele is napi a kapcsolatom azóta is.

Márk. Ő volt ebben az évben sorrendben az utolsó. Ő is mint a többiek, gyakorlat nélkül került a kezeim közé. Talán vele volt a leghosszabb a tanulójárat, vagy 5 hétig koptattam mellette az ülést. Nem azért, mert nem ment neki valami, hanem mert nem tudtak neki kocsit adni három hét után. Neki is voltak gondjai a kocsival bőven, de nagyon igyekezett. Talán mindannyiuk közül ő volt a legérzékenyebb, sokszor láttam rajta, nagyon bántja, ha valami nem sikerült neki, akár sokadszorra sem. Azért csak kikupálódott, mára már önállóan dolgozik, ahogy tudom, probléma nélkül teljesítette az első járatkörét.

A kocsi...azt hiszem, írtam már az év elején róla is. Öreg, 7 éves volt, amikor megkaptam, akkor volt benne 923981 km. Nekem január 14.-én "ő" volt az új autó. Egy alig három éves DAF-om volt előtte, el lehet képzelni a döbbenetet, vagy inkább kétségbeesést, mikor először megláttam. Minden negatív előítélet ellenére, meg kell hogy valljam, megszerettem a végére. 1052037-es km állással szálltam ki belőle, tehát az elmúlt 11,5 hónap alatt 128056 kilométert tettem meg vele. ez havi szinten kicsivel több, mint 11.000 km. Ez idő alatt nem hagyott cserben egyszer sem, komoly probléma nem volt vele. Ha belegondolok, hogy kb. 41.000 liter üzemanyagot égetett el...el sem akarom hinni. Nem is számolom tovább, mert akkor eljutnánk addig, hogy mindez mennyibe fájt a cégnek, én mennyit kerestem ezzel a futással, és nem utolsó sorban mennyit kereshetett a munkaadó a kocsival...Aki csak kicsit is képben van, az könnyedén meg tudja saccolni. (Csak az üzemanyagot szorozza be bárki, döbbenetes eredmény jön ki)

És legvégül a cég..."róla" is írtam már korábban. Jót is, rosszat is. Összességében nem tudom, és nem akarom bántani, de túldicsérni sem tudom. Tudom, hogy nem minden szabályt ők, illetve az ügyvezető talál ki, neki is meg van kötve a keze. A háttérben figyel a nagy tesó, ezt mindenki tudja. Sok vonatkozásban sokkal jobb lett, mint azelőtt volt, valóban, sokkal családiasabb lett a légkör, köszönhetően a kis irodai létszámnak, mint a nagynál volt. Nem volt a szó szoros értelmében vett norma, így levonás sem az esetleges túlfogyasztás miatt, ez mindenképpen pozitívum. A bér továbbra is kiszámítható volt, és az ma is, ez megint csak pozitív. Munka is van, ez megint egy + jel. De azért vannak gondok is, mint mindenhol. Kevesen vagyunk. Talán ez a legnagyobb gond, nekünk a hazajutás, a vezetésnek a helyettesítés miatt. Néhány dologban szabályosan hátrafelé lépkedünk, ebbe itt nem akarok belemenni, ez megint -. (érthetetlen, kellően át nem gondolt intézkedések). De egyet mindenképpen leszögeznék, és ez messze nem a reklám helye: sokkal-de sokkal rosszabb körülmények között dolgozik sok-sok kolléga ma Magyarországon. Lepusztult kocsikkal, ingatag anyagi háttérrel, nemtörődöm, csak a saját zsebére figyelő tulajdonossal. Nálunk most lesz flotta csere januárban. Azt hiszem, nem kell részleteznem egy új szerelvény előnyeit. De összességében az egész csoportra jellemző, hogy új, vagy pár éves kocsikkal dolgozunk. Van szervízháttér, nem kell gumiznunk defekt esetén, szóval sokkal jobb, mint nem egy kis pár autós cégnél. Netán megbüntetnek-könnyen előfordulhat-"kiváltanak", nem maradunk bajban. Aztán majd a céggel utólag elrendezzük. Nekem is összeszaladt egy 100.ezres bünti pár hónapja. Nem kellett a zsebembe nyúlnom, a cég kifizette, én meg három részletben törlesztem vissza. Ha egy kicsinél lennék, nem biztos, hogy így történt volna. Oldjam meg...

És azt hiszem, itt elérkeztem a végére. Nem akarok, és nem is fogok frázisokat pufogtatni. Jövőre is lesz napló, ha lesz rá igény, de nem ígérem, hogy minden héten, vagy hónapban. Elvileg tele vagyok-leszek tanulóval továbbra is, és úgy még nehezebb írni útközben. Meg aztán higgye el mindenki, nem is lehet mit írni. Ugyan azok az utak, ugyan azok a helyzetek ismétlődnek. Egy idő után már nekem is unalmassá válik. Most már tényleg nem maradt más, mint elköszönnöm mindenkitől.

Eredményekben gazdag boldog új esztendőt mindenkinek!