Kedvcsináló a híres OSHO – A férfiak könyve című művéből.

Történt egyszer, hogy egy zen-szamuráj egyszer korábban érkezett haza a csatából, és rajtakapta a feleségét, amint a szolgájával szeretkezett.
A zen embereként csak ennyit mondott: Ne aggódj, fejezd be nyugodtan. Utána ragadj kardot és küzdj meg velem. Bármi is történik, annak úgy kell lennie. Kint várok.

A szolga félelmében reszketett, mint a nyárfalevél, és tanácstalanságában ura egykori mesteréhez fordult. A mesternek elmondta, hogy saját hibájából került bajba, és a segítségét kérte.
A mester így válaszolt.: Megmutatom, hogy tartsd a kardot, és elárulom azt is, hogy nem számít mekkora harcos az urad, csak a spontaneitás számít. És ebben te leszel a jobb, mert úgy tűnik, benne az önbizalom sok, nem is gondolt rá hogy veszthet. Te provokáltad, és ő nem fog megbocsátani. Így hát totálisnak kell lenned, ne félszívből cselekedj, csapj oda teljes erődből! Ne aggódj, én úgy látom, te leszel a győztes.
A mester látta a szolga hitetlenségét és hozzátette.: Ő, csak a kiképzés szerint cselekszik, biztos saját győzelmében, nem tud majd teljes lenni. Neked viszont nincs választásod, légy jelen teljes szívvel, vágj bárhova, légy őrült!
A szolga belátta, hogy csak így tehet, ha túl akarja élni.

Az összecsapáskor elkiáltotta magát a szolga: Rajta, kezdjük!
A szamuráj nem hitt a fülének; könyörgésre számított, erre a saját mesterének kardjával támadja őt, egy oroszlán vadságával a szolga!
- Ezt honnan szerezted?- kérdezte?
- A mesteredtől. Gyerünk, döntsük el egyszer s mindenkorra, egyikünknek meg kell halnia!
A szamuráj szíve összeszorult egy pillanatra; nem tudta elképzelni hogyan győzheti le őt egy ilyen képzelten ember, hiszen ő hosszú éveken át edzett, és harcolt.
Nem tehetett mást, kardját elő kellett rántania, de rövid időn belül rosszul állt a szénája.
Bárkivel tudott harcolni, aki ismerte a harc művészetét, de őt ez az ide-oda hadonászó szolga a falhoz szorította, és kénytelen volt könyörgőre fogni:
- Kérlek, bocsáss meg, így megölsz! Nem tudod, hogyan kell harcolni, mi a fenét csinálsz?
- Ez nem csinálás kérdése. Ez az én utolsó pillanatom, és mindent megteszek érte, teljes erőbedobással.

A szolga tehát győzött, a harcos elment a mesteréhez.

- Mi a csodát műveltél? Öt perc alatt olyan nagyszerű harcos lett belőle, olyan csapásokat mért rám hogy végül a házam falához szorított, és az életemért kellett könyörögnöm neki, pedig semmit nem tud a harcművészetekről. Könnyűszerrel megölhetett volna! Kénytelen voltam azt mondani, hogy csináld tovább a dolgot nyugodtan a feleségemmel.

A mester így felelt: Egy leckét kell megtanulnod: végső soron csakis a totalitás, a feltétel nélküli önátadás számít… hogy vereséget hoz, vagy győzelmet az nem számít. Csak az számít, hogy az ember totális volt, és egy totális ember soha nem szenved vereséget. A totalitásban rejlik a győzelme.