Egy barátnémmal gyakran bonyolódunk az élet nagy kérdéseibe élő/virtuális beszélgetéseink során, amelynek az a velejárója, hogy néha a teljesen eltérő véleményünk van egy adott témáról.
Most például a címben szereplő kérdés okozott köztünk parázs vitát (melyet nagyon élveztem...), és mivel vélt valós igazamról nem tudtam őt meggyőzni, felmerült bennem, mi van ha hogy én tévedek.

Szóval ki a felnőtt ember? Ennek meghatározása abból indul ki, hogy (szvsz) egyáltalán rendelkezünk e céllal, egy iránnyal, amit követve haladhatunk annak megvalósítása felé. Egyáltalán ismerjük e magunkat annyira hogy a helyes irányt határozzuk meg...?
Ha megvan az irány, akkor a következő lépés a cselekvés; nem repül a sült galamb a szádba, tenned kell érte hogy megvalósuljon a célod. De nem mindegy az idő, a hely, az eszköz. Szerencse is kell. Kitartás. Elkalandoztam, vissza!

Áttérek a konkrétumokra: kerek perec kimondta hogy én nem vagyok felnőtt, nem olyan a gondolkodásom, sőt, egyenesen gyerek vagyok. És amikor kimondta, nem értettem; meglepődtem.
Értetlenül bámultam a betűket...

Az Ő elgondolásában minél előbb függetlenedni kell a szülőktől, és önálló életet élni. És itt jön a csavar. Én mindíg is előrelátó, a jövőn aggódó, előre tervező típus voltam. Ahogy haladok az életben, ezek a dolgok egyre erősödnek bennem. Nyilván ezért is van már a tervem: én kertes házat akarok, feleséggel, két gyerekkel.

És jöttek a kérdések: miért nem élek már külön a szüleimtől, elvégre 26 vagyok, gondolkozok e azon ki legyen a feleségem, hol, hogyan élek majd x év múlva?

Igen gondolkozok rajta, talán túl sokat is. De a terv megvan, és annak hogy megvalósítsam, áldozatul kell hogy essen néhány olyan dolog is amit ő kifogásol. Nem akarta megérteni...

Nem látja hogy mit teszek érte: spórolok. Minek költözzek külön, ha jelenleg egyedülálló vagyok, ha az albérlet viszi a pénzem, a megtakarításom? Ezt a pénzt majd visszaforgathatom pár év múlva... Miért baj az, ha a szüleimmel élek és ennek több előnye, hogy spórolni tudok, és a ház körüli teendőkkel is tisztában vagyok/leszek? És ez hatványozottan igaz arra az esetre ha egyedül vennék ki egy lakást. Na akkor aztán maradna a perselyben...200 forint...
Még azt se lehet rámfogni, hogy elvárnám a főzést/mosást, hogy engem kiszolgáljanak... Utóbbihoz tényleg nem konyítok, de ennél jóval nehezebb dolgokat is simán megoldottam, kétlem hogy kifogna rajtam.

Hiába gondolja a különélést fontos és majdnem minden előtt állónak, rögtön a felnőttkor derekán, felnőtt ember akkor lesz valaki, ha a cselekedeteiben tükröződnek a kitűzött tervei. Ha a felelősség és a döntés amit csakis önmaga visel, (hiába van társa), meghatározza későbbi életét, és befolyással van elkövetkező tetteire is...

Ti mit gondoltok?