2023. január 28., szombat

Gyorskeresés

Never ever Samsung; S21 és szerviz tapasztalatok

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Lehet, hogy az írásom sokaknak semmitmondó lesz, vagy épp sokan nem értetek egyet, de annyira tele a hócipőm a Samsunggal, és a szerviz hozzáállásával, hogy úgy éreztem, muszáj kiírnom magamból.

Kezdjük ott, hogy februárban lecseréltem a Huawei P20 Pro telómat egy Samsung S21 5G-re. Sokat dilemmáztam, hogy mit vegyek. Nem szerettem volna péklapát méretű telefont (P20 Pro-nál sokkal nagyobbat), szóval ezek az elvárásaim voltak: kompakt méret, erős SoC, AMOLED, jó kamera, OIS, wifi 6, vezeték nélküli töltés. És Telekomnál akartam venni az előfizummal. Így 2 készülék jött szóba: az S21, vagy az iPhone 12. Esetleg még az S20 FE-n gondolkodtam, de az meg a mérete, és a SoC miatt nem annyira volt szimpi.

Itt meg kell jegyeznem, nem voltam könnyű helyzetben, ugyanis világéletemben rühelltem, megvetettem mindent, ami Apple, és Samsungot sem nagyon szerettem volna, azzal sincs sok jó tapasztalatom, ill. leginkább hallásból, fórumról van a negatív véleményem iránta. Igaz, az utolsó Samsung telóm egy Galaxy S Advance volt, amit egy idő után gyakorlatilag csak custom ROM-al lehetett használni. A "buherálásból" meg elegem van, én inkább az "out-of-the box" / "Plug and Play" megoldások híve vagyok. Nem akarok napokat beállításokkal tölteni.
Feleségemnek iPhone XR van, és azt kell mondjam, mióta megvan (2 vagy 3 év, nem is emlékszem), az ég világon semmi gond nem volt vele, a telefon ugyanolyan fluid, gyors, kezelhető, mint újkorában. Droidosként egyedül akkor kapok agybajt, amikor keresek rajta valamit, és fogalmam sincs, mi merre, meg a vissza gomb néha bal fent van, néha meg csak gesztusvezérléssel :F De úgy vagyok vele, ez csak megszokás kérdése. Aki régóta almát használ, annak nyilván ez természetes.

A másik, amin ledöbbentem, az iPhone vásárlása. iStyle-ban vettem, de én még ilyen user friendly hozzáállással életemben nem találkoztam egy üzletben sem! Nem éreztem, hogy le vagyok tojva, semmi közönyt, lenézést nem tapasztaltam. Ellenkezőleg. Gyakorlatilag megbecsült vásárlónak éreztem magam, akinek a popsiját is kiny...ák. Ehhez képest a Samsung....no de mindjárt.

Szóval nem álltam be almásnak, nem tértem meg, így lett az S21. A telefonnal 1-2 apró gondom van:
- rühellem a kijelző alatti ujjlenyomat olvasót, nekem sokkal lassabb, közel nem olyan kifinomult, és gyors, mint egy fizikai,
- gondoltam, majd akkor az arc alapú feloldás, mert az XR-en a FaceID zseniális, gyakorlatialg még sötétben is azonnan felold...na ez nem. Szintén dög lassú.
- eleinte az OTA egyszerűen nem működött, hibát írt ki a frissítésre kattintva (másnál is, nem csak nálam volt ez). Ezt azóta megoldották egy update-el, viszont OTA-n még így sem jönnek a frissítések, gépre kell dugnom hozzá. Lehet, hogy ha 1-2 hetet még várnék, megjönne, nem tudom. Na de ez volt az egyik ok, hogy a P20 Pro-t cseréltem, mert a frissítés kaotikus volt, heteket kellett várni, mire megkaptam. Bezzeg az Apple; ha azt mondják, holnapután 6 órakor elérhető, az tényleg ott van, tölthető OTA-n! Hogy ezt miért nem tudja egy droidos teló sem így, rejtély. Egy 300k-s telefontól ez röhej!
- még egy probléma, amit eddig egyetlen telefonommal sem tapasztaltam: melegszik, mint az isten csapása. Elég, ha a kocsiban az ülésen rásüt a nap 2 percig, már nem engedi vezeték nélkül tölteni túlmelegedés miatt. Ekkor tapasztaltam megdöbbenve, hogy az Android Auto is baromira lelassult miatta.
- És ha már AA: iPhone javára még a sokkal egyszerűbb, gyorsabb, kezelhetőbb CarPlay-t is felhoznám az AA-val szemben. A csodás S21 gyári Samsung kábellel azt produkálja a 2015/12-es Passat GTE-ben, hogy ha megmozdítom kicsit a telefont, gyakran nemes egyszerűséggel megszakad az összeköttetés. Próbáltam más kábellel, amit ajánlottak, egy 5A-es Huawei kábellel, na azzal még az AA sem indult el, csak a töltés. Carplay bezzeg pikkpakk, 2 kattintás első csatlakozásnál, utána egyből indul magától.

Na és lassan elérkezünk a szerviz tapaszalathoz. Még decemberben vettem egy Galaxy Watch Active 2 órát. Szeretem, jó kis óra szerintem, mondjuk a 2 naponta töltés nem túl pozitív, de annyi baj legyen. Pár hónapja hivatalosan is van EKG és vérnyomás mérés, szóval örültem. Viszont nemrég megmakkant az EKG szenzor, vagy nem mér, vagy tök hülyeséget mutat, és 1-2 másodperc után meg is szakad a mérés. Fórumos leírás alapján leteszteltem a szenzort, és az erre vonatkozó érték egyértelműsítette, hogy a szenzor megpusztult.
Utánanéztem a szervizeknek, láttam a Samsung honlapján, hogy van egy csomó átvevő hely a városban, ill. 3 (ha jól emlékszem) Samsung Experience Store. Múlt héten el is vittem a Westendbe, mert épp ott volt dolgom. Ahol is közölték, hogy ők nem szerviz, az csak az Oktokonon van, ők max el tudják küldeni oda, de az hosszabb idő, mert hetente egyszer van csak szállítás. Úgyhogy finoman elhajtottak a búsba, hogy vigyem el én az Oktogonra.

Ma el is vittem, leadtam az órát. De az a hozzáállás, munkamorál, amit ott láttam, tapasztaltam...hát nem is tudom, milyen jelzőkkel illessem. A faszi kb. mint egy robot, rám sem nézett, kérdezte az adatokat, név, cím, tel.szám, mi a hiba. 1 perc gépelés, papír aláír, azt jónapot, mehetek isten hírével. Kérdeztem tőle, hogy lehet-e, hogy a Corvinnál vegyem át, mert a honlapon látottak szerint ott is van átvevőpont. Szinte megvetően mondja, hogy dehogy is, csak itt lehet átvenni, semmilyen kapcsolatuk nincs mással. Na mondom, de jó, hogy ilyen világos a honlap akkor. Balf...ok gyülekezete. Remélem hamar visszakapom az órát, és sokáig működni fog.

Megbántam-e, hogy februárban nem az iPhone-t választottam? IGEN, rohadtul! Soha de soha többé nem veszek Samsung telefont. Legszívesebben eladnám most ezt, és vennék egy iPhone 12-t, de azt is katasztrofálisnak tartom, hogy ez a "csúcstelefon", ami 300k újonnan, februári vásárlás, 3 év garival, és olyan 190-200k-ért tudnám eladni. Jó, mondjuk nem tudom, ehhez képest mennyiért mennek az iPhone 12-k használtan, ugyanígy hivatalos bolti, 3 év garival.
No meg költözünk nemsoká kertes házba, ezért most nem fogok telóra költeni, a feleségem sem engedné :)

Summa summárum...biztos sokan csak nyavajgásnak, panaszkodásnak érzitek a leírtakat, és másnak is van esetleg más márkával hasonló rossz tapasztalata, de én úgy érzem, a Samsung telefonok egekbe magasztalása egy jó nagy marketing bullshit. Ahogy írtam, az Apple iránt sem rajongok, de így, hogy feleségemnek az van, azt látom, hogy egyszerűen minden simábban, egyszerűbben működik. Szóval legközelebb almára váltok. Kérdés, hogy ez mikor lesz. De már várom, és remélem, évekig gondtalanul használom majd.

Hozzászólások

(#1) bitblueduck


bitblueduck
senior tag

Ezek alapján logikus lenne egy iPhone következőnek. Apple és Samsung mindkettő profitorientált cég, nem a szeretetről szól ez. Meg Apple-nél lehet rájöttek, hogy ha valaki szörnyű pénzeket hagy náluk akkor lehetne emberként is kezelni. Ettől függetlenül nekem egyszer volt dolgom Samsung szervízzel, ott abszolút korrektek voltak és 1-2 nap alatt kész is lett a javítás. Azóta is az S7-et nyúzom. Egy jól összerakott teló. Szoftver az meg olyan ... Samsungos.

An open mind is like a fortress with its gates unbarred and unguarded.

(#2) iSonic


iSonic
addikt

Nálam is hasonló volt a helyzet még évekkel ezelőtt. Én például hatalmas Samsung fanboy-ként még Galaxy S2-től kezdve vásároltam a készülékeket sorjában, egészen az ominózus Note 7 akkumulátor random "gyulladásos" hisztériáig. Amikor is olyan mértéktelen lekezelő hozzáállást tapasztaltam a szerviz részéről, mintha Én tehettem volna, hogy a készülékük hibás. Viszont annyiból jobban döntöttem, hogy amikor a Telekom felajánlotta a cserét, akkor almás vonalra váltottam. iPhone 7 lett, amit 1,5 évig velem volt (később családba maradt tovább másnál), majd váltottam iPhone 8 Plus-ra, ami most októberben lesz 4 éves. Ezalatt egyszer volt olyan problémája, hogy -20 fokban kikapcsolt. Ezenkívül semmi (tény mostanság már szegény a 76%-os akksival nem bírja olyan combosan a napokat, de egy régebbi Samsung S7-S8-hoz képest ez az akkukapacitás ennyi évesen már Matuzsálemi kor).

Ha tényleg olyan alkat vagy aki dobozból ki és use it, akkor tényleg érdemesebb az almás vonalra váltani, mert nem fogod megbánni. Én azt mondom, hogy droid vonalon sincsenek annyira rossz gyártók (lásd Xiaomi, Huawei, OnePlus), viszont a kaotikus OTA frissítések tényleg kritikán aluli egyes nemes gyártóknál.

Szervizzel kapcsolatban meg örülj, hogy nem volt még dolgod a TMX Mobile Solution-el. Anno oda küldték az összes Samsung készüléket. Na ami ott van az kritikán aluli és mindenbe Te leszel a hibás, még a gyári meghibásodásra is rávágják, hogy Miattad van. Érdemes elolvasni a Google véleményeket. Azóta nemtudom, hogy változott e a trend és már más a "hivatalos" szerviz, de anno ez is az egyike volt az okok között, ami miatt váltottam.

[ Szerkesztve ]

(#3) bul07


bul07
nagyúr

Hát én valahogy nem vágom miért olyan nagy eget rengető probléma egy frissítést nem azon percen megkapni
Persze ha olyan ordas nagy hibát javít akkor igen, de egy általános biztonsági frissítés, de még egy fő verzió váltás is miért nem ér rá egy két hetet

Én pl nem is szokta engedni a fő verzió frissítést pár hétig hiába jön meg, tesztelje más esetleges hibáit, és ha a fórumok nem lesznek tele hogy valami nem oké akkor meg majd telepítem

Apple oldalon is kifoghatsz rossz szériát és akkor ott is lehet szívni a fogadat(rossz helyen fogod, akkumulátor probléma)

Samsungnak amúgy régen tényleg jobb volt a szerviz szolgáltatása
S2-et telefonomat pl még háznál javította a srác, jött becuccolt kicsit papírozott majd fél óra alatt cserélte ami kell és távozott
Sőt jó fej is volt garancia lejárta előtt egy hónappal mikkor szervizelte szinte az egész telefont újra cserélte
Na de már ez sincs
És persze az se hogy futár jön érte, vidd a postára

( ͡° ͜ʖ ͡°) Samsung Galaxy A70 / Samsung UE48H6400 / Touran 1.9PDTDI 90LE (2005)(BRU) ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#4) RandomName


RandomName
tag

"Na de ez volt az egyik ok, hogy a P20 Pro-t cseréltem, mert a frissítés kaotikus volt, heteket kellett várni, mire megkaptam. Bezzeg az Apple; ha azt mondják, holnapután 6 órakor elérhető, az tényleg ott van, tölthető OTA-n! Hogy ezt miért nem tudja egy droidos teló sem így,"

Pedig tényleg nem lenne nagy dolog visszafogni a kábeles frissítéseket az OTA-ig. Tipusonként., egyidejűséget mellőzve, simán elbírnák a szerverek....
Oh, wait.....

(#5) janeszgol


janeszgol
nagyúr

Oké lehet nem a te esetedről szól, de emiatt írom: sosem értettem ,hogy valaki utál egy márkát, mert 5+ éve rossz tapasztalata volt vele. 5 év alatt sokat változhat a gyártó. Oké a Doogee nem, Xiaomi nem.

(#6) Gabesz87 válasza janeszgol (#5) üzenetére


Gabesz87
addikt

Ha már a Xiaomi-t emlegeted. P20 Pro előtt egy Mi Mix 2S telóm volt. Miután feltettem rá a fejlesztői EU Rom-ot, nem túlzás, szoftveresen az egyik legjobb telefon volt amit használtam! Sok sok opció (persze ennek is pont az a "bája" hogy mindent is finomhangolni lehet, beállítani), stabil, gyors. P20 Pro pl.sebessegben kicsit visszalépés volt. Nem azt mondom persze hogy az lassú, csak azért a snapdragon és kirin közt érződött a különbség. Egyébként meg szerintem ezzel többen vannak így. Ha korábban egy márka nem jött be, nem szívesen, vagy legalább is biztosan félve próbálják ki ugyanazt legközelebb is.

Eladó cuccok: TP-Link TL-WR841ND ver.7.2 router OpenWRT-vel

(#7) PR0JECTNR56 válasza iSonic (#2) üzenetére


PR0JECTNR56
addikt

Semmit sem változott, a TMX az itthoni Lenovo laptop szervizként is elég rettegett reputációra tett szert, gyakorlatilag ha a hibás készüléket a helyszínen felgyújtod már beljebb vagy mint a "szolgáltatásaikkal".

(#8) RandomName válasza PR0JECTNR56 (#7) üzenetére


RandomName
tag

Én fellélegeztem amikor Debrecenben megnyílt a SES...
Nekem már kellett átnyúlni a TMX feje felett. Csereutalvány lett a vége.
[link]

Szerk.: A debreceni SES problémakezelésével a mai napig elégedett vagyok. Szürke, kantáros melósruhában meló után beballagva is kiemelkedő kiszolgálást/szervízt kapok.
Jók, és ügyfélbarát hozzáállásúak.

[ Szerkesztve ]

(#9) bul07 válasza RandomName (#8) üzenetére


bul07
nagyúr

Akkor már lehet nem dolgozik ott aki velem fogalakozott
Egyszer fültanuja voltam egy olyan kiabálásnak a hátsó szobbából hogy hú(Az egyik ember megjavított egy olyan dolgot amire a tulaj még nem kérte)

( ͡° ͜ʖ ͡°) Samsung Galaxy A70 / Samsung UE48H6400 / Touran 1.9PDTDI 90LE (2005)(BRU) ( ͡° ͜ʖ ͡°)

(#10) DrBubo77 válasza RandomName (#8) üzenetére


DrBubo77
addikt

Nekem 2x volt dolgom Samsung szervízzel. Talán még az Android korszak előtt volt, hogy a gyerek telefonjában tönkrement az SD kártyát kiadó mechanika. A Plaza mögött van egy szervíz, oda vittem, amikor mentem érte, akkor mondták, hogy ilyet még nem láttak. :D De teljesen normálisak voltak.
Másodjára egy S8+ hátlapot kellett cserélni, azt már a SES-be kellett vinni. Megnézte a srác, hogy van-e raktáron a megfelelő színből, ugyanis lila volt a készülék. Volt és fel is ajánlotta, hogy ha van dolgom a Fórumban, 1 óra múlva meglesz. És meg is lett.

Viszont iPhone szervízzel negatív tapasztalatom van. Beküldtünk egy mikrofon problémás készüléket. Ők pedig egy szép levél kíséretében közölték, hogy nem javítják garanciában, mert a kijelző felső sarkában van valami kis karcolás.

https://bit.ly/poirot-oldal

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.