2024. június 21., péntek

Gyorskeresés

Takarítónő

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Munkahelyemen éppen szorgoskodik a Takarítónő. Nem tetszik ez mindenkinek, hiszen felborítja az asztalon levő káoszban a rendet. Én már tudom, egy takarítónővel nem szabad ujjat húzni...

Rövid (első) írásomnak nem is ez a lényege, nem is a mi Takarítónőnkről van szó. Csak eszembe jutott az előző munkahelyem tisztaságfelelőse, és pár dolog, ami leírja őt, és még sok embert:

Azon a munkahelyemen szokás volt a névnap ünneplése. Ünnepelt hozott enni-inni, cserébe kapott bort, vagy édességet. Már a nevét elfelejtettem, de azt tudom, hogy jóféle bonbont adtam neki, hiszen őt is egyenlő kollégának tekintettem, mivel munkás-paraszti családból való vagyok. A főnököm (aki a taki-néninek nem volt főnöke) egy sokkal gagyibbal lepte meg, ahhoz képest is, amit a többi kollégának vett előtte, hiszen "csak" a takarító. Aztán eljött a főnököm névnapja. A szokásos üveg bor helyett egy üveg igényes pálinkát hozott neki. A legnagyobb tisztelettel, tenyerébemászóan adta át. Le a kalappal!

Majd jött az én névnapom. Kaptam tőle... :)) ... kaptam tőle 1,5 liter házi bort. Egy ásványvizes flakonba töltve. Azt is s csak úgy, nesze, tiéd! :D

Az még árnyalja a helyzetet, hogy akkor még albérletben laktam, kuporgattam, a minőségi étkezést sem engedtem meg magamnak, ő meg autóval járt dolgozni...

A tanulságot nem vonom le, bárki megteheti. :)

Hozzászólások

(#1) D1Rect


D1Rect
félisten

Nálunk a takinéni az aki tényleg tisztességesen dolgozik.

"The rewards of tolerance are treachery and betrayal."

(#2) fererencz89 válasza D1Rect (#1) üzenetére


fererencz89
őstag
LOGOUT blog

A mostanira ez nálunk is igaz.
Bár, volt olyan, hogy felfordult az egész iroda, de szó szerint, mert Ő a teljes padlót (járólap) felsavazta, hogy a fugázás újra gyári színében pompázzon. Ez már kicsit sok volt. :D

Nem szotkam hibázni.

(#3) RawrrSoul válasza fererencz89 (#2) üzenetére


RawrrSoul
csendes tag

Ex-munkahelyen volt egy belsős poén, és ~90%-ban igaz volt:

"A takarítónő, mindegy hova mész, ő pont ott mos fel!" :)

n o p e !

(#4) ergoGnomik


ergoGnomik
tag

Tanulságnak az lehet jó szerinted, hogy a takarítónő nem ugyan azért a pénzért húzta az igát mint te, de te nem értetted ezt a különbséget?

(#5) fererencz89 válasza ergoGnomik (#4) üzenetére


fererencz89
őstag
LOGOUT blog

Nem. Rosszul meséltem el ezek szerint. A tanulság: panaszkodott takarító néni, hogy ő csak egy takarító néni, pedig nem különb, mint bárki más. Én eszerint adtam neki ugyan azt, amit a gazdasági igazgató néninek is. A főnököm csak valami olcsót. A viszonzás meg az volt a taki nénitől, hogy a magasabb pozíciójú főnökömnek menő ajándékot adott, nekem, aki a ranglétra alján voltam, kb hozzá hasonló "senkinek" meg bort flakonban. Elvárta, hogy ne kisembernek nézzék a nagyok, de a nagyok felé hízelgett, a falusi senkit (engem) meg nem vett számba.

Ez valami képmutatás, vagy mi.
Csóró, melós-paraszti család sarja vagyok egyébként. Tudom, milyen a munka. Én adtam meg neki egyedül a tiszteletet, de ő csak nekem nem adta meg.

Talán így érthető. :)

Átfogalmazzam az írást?

Nem szotkam hibázni.

(#6) Narxis válasza ergoGnomik (#4) üzenetére


Narxis
nagyúr

Tanulság, hogy a Teremtő színe előtt mindenki egyenlő.

Thanos was right.

(#7) adrian360 válasza fererencz89 (#5) üzenetére


adrian360
őstag

Kicsit félreérthető az egész, mert lehet úgy is venni hogy a főnöknek vett egy szokásos pálinkát, téged meg megtisztelt azzal, hogy egy egyedi, házi készítésű dolgot kaptál ( és lehet hogy éppen ez a kedvenced ) .

(#8) Eastman válasza fererencz89 (#5) üzenetére


Eastman
őstag

Lehet, hogy Neked azt vette vitte amit magának is vett vitt volna.

Szerk:
adrian360 Ennyi. :)

Kaptam már én is házibort flakonban, fstam is tőle, de szeretettel adták. Emlékezni is fogok rá mindig. :D

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#9) RandomName


RandomName
aktív tag

Én már láttam olyan takarítónőt, aki az őrület határát súrolta.

"A logout olyan mint egy joghurtkultúra... bedobod a bejegyzést, és minimum 8, maximum 24 óra múlva minden tag a téma egyetemi szintű szakértőjévé válik." By: DeFranco (2016)

(#10) fererencz89 válasza Eastman (#8) üzenetére


fererencz89
őstag
LOGOUT blog

Nem tudom, ezt hogy lehet úgy értelmezni. Ennyire nem jön át, mit akarok közölni? :D
Igen, máshogy kellene értelmeznem a helyzetet...

Ahogyan adta, lekezelő volt, még ha magát az ajándékot nem is vesszük annak. Egyébként a bor, meg a flakon kb ingyen volt, mert borászatuk van. Nem is vártam el soha senkitől drága ajándékot. Csak furcsa volt attól a nőtől, hogy aki vele egy szinten (akkor és most is anyagilag még mindig alatta vagyok inkább) van, azt lenézi, a feljebbvalónak meg drága ajándékot ad. Közben meg ő várta volna el az emberektől, hogy ne nézzék le a takarítónősége miatt. Csak én nem néztem le...

Nem szotkam hibázni.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.