Munkahelyemen éppen szorgoskodik a Takarítónő. Nem tetszik ez mindenkinek, hiszen felborítja az asztalon levő káoszban a rendet. Én már tudom, egy takarítónővel nem szabad ujjat húzni...
Rövid (első) írásomnak nem is ez a lényege, nem is a mi Takarítónőnkről van szó. Csak eszembe jutott az előző munkahelyem tisztaságfelelőse, és pár dolog, ami leírja őt, és még sok embert:
Azon a munkahelyemen szokás volt a névnap ünneplése. Ünnepelt hozott enni-inni, cserébe kapott bort, vagy édességet. Már a nevét elfelejtettem, de azt tudom, hogy jóféle bonbont adtam neki, hiszen őt is egyenlő kollégának tekintettem, mivel munkás-paraszti családból való vagyok. A főnököm (aki a taki-néninek nem volt főnöke) egy sokkal gagyibbal lepte meg, ahhoz képest is, amit a többi kollégának vett előtte, hiszen "csak" a takarító. Aztán eljött a főnököm névnapja. A szokásos üveg bor helyett egy üveg igényes pálinkát hozott neki. A legnagyobb tisztelettel, tenyerébemászóan adta át. Le a kalappal!
Majd jött az én névnapom. Kaptam tőle... 
... kaptam tőle 1,5 liter házi bort. Egy ásványvizes flakonba töltve. Azt is s csak úgy, nesze, tiéd! 
Az még árnyalja a helyzetet, hogy akkor még albérletben laktam, kuporgattam, a minőségi étkezést sem engedtem meg magamnak, ő meg autóval járt dolgozni...
A tanulságot nem vonom le, bárki megteheti. 
