Szeretném leírni a történetemet, amelyet a lehető legjobban körülsző a dohányzás. Közel 7-8 éve dohányzom intenzíven. Ezen időszak alatt nem telt el egy olyan nap sem, amikor nem gyújtottam volna rá. Mint a dohányosok nagy többsége én is egy adott társaságban kezdtem el a dohányos pályafutásomat. Ami az elején csak alkalmi dolog volt, a későbbiekben teljesen beszőtte a mindennapjaimat. Az igazi kezdet, a rossz útra lépés akkor indult amikor OTTHON EGYEDÜL elszívtam az első cigarettámat. Nem gondoltam volna akkor, hogy most pedig itt fogok tartani ahol.
Az idő során csak gyarapodott a napi alkalmak száma amikor rágyújtottam, s így elértem az egy, néha másfél dobozos napi limitet. Ez egy kissé aggasztó lett számomra, de közel sem akkora, hogy letegyem ez a káros szenvedélyt.
Az idő során próbálkoztam különböző módszerekkel, amikor mély ponton voltam.. Szivarkával, Elektromos cigarettával, napi 5 szálas praktikákkal.. Tulajdonképpen minden lehetséges ( önámító ) metodikát kipróbáltam. Az időpontot mindig tolta. Most matekszigorlatra készülök azért nem. Nehogy már ezen múljon a vizsga kimenetele, nem akarok a leszokáson agyalni. Sok sok ehhez hasonló indokkal nyugtattam önmagamat, és így telt is múlt is az idő.
Megjártam 2 biorezonanciás kezelést is, hogy majd az ad akkora löketet, hogy levessem a láncokat. Nem sikerült. Az élet minden más területén egy rendkívül határozott embernek érzem magam, de mégis van/volt egy szánalomra méltó gyengeségem, az pedig a dohányzástól való függés.
Egész egyszerűen idegesnek éreztem magam, ha nem volt nálam. Szinte semmilyen helyzetet nem tudtam megoldani dohányzás nélkül.
A nem túl régi múltban jött meg a tökéletes felismerés, hogy valójában mit is csinálok önmagammal.. Katasztrófális.. Szánalmasnak éreztem magam.. Olyan helyzeteket teremtettem saját magamnak, amelyekre korábban gondolni sem mertem. Sokszor az élet megadta a pofont, és még én magam is elgondolkodtam az egészen, de megvontam a vállamat és éltem tovább dohányosként az életemet.
Történt egyszer, hogy megrendezésre került egy országos Crossfit verseny. Saját kategóriámban 2. helyezést értem el. Tudni kell hogy a CF egy teljes embert kívánó sportág, ahol minden fizikai terhelés megjelenik. Vége az egésznek, s a versenyzők a protein shake elkészítésével töltik az idejüket, míg én még levegőt sem kapok, annyira megterhelt az egész rágyújtottam... Mire a vezető bíró rám néz, s kérdi, hogy ez most komoly ?
Ezek a helyzetek igazi arcon vágások voltak számomra, de mint már említettem nem adtak akkora erőt, hogy változtassak a helyzetemen.
Napjainkra jutottam el a teljes önfelismerésre, hogy mit is csinálok saját magammal.... Egész egyszerűen elegem lett az egész életből ( a függő életből ) s kemény elhatározással tekintek a jövőre, amely tiszta és szép.
Korábban képtelen voltam elképzelni azt, hogy ébredést követően 10 perccel nem lóg cigi a számból, hogy kávét önmagában iszom, hogy két óra közötti szünetben nem gyújtok rá, hogy esti cigaretta nincs meg, hogy egy hosszú beszélgetés mellett nincs meg a 4-5 szál gondolkodó/filozofáló cigi....
Megrémültem néhanapján, amikor reggel éhgyomorra ébredést követően 2 szál is elröppent.... Szánalomra méltó dolognak tartottam, hogy a sportban ott vagyok az élmezőnyben, az emberek tanácsot, instrukciókat kérnek tőlem, én bőszen s lelkiismeretesen foglalkozom velük, de mégis képmutatásnak éreztem önmagam részéről az egészet. Tudjuk miért...
Valami történt velem, olyan lelkesedést érzek a leszokásra, hogy hihetetlen. Megkezdtem a leszokást. Gyötrelmes pillanatok vannak, de a felfogásomat megváltoztattam amennyire csak lehet, s máris egyszerűbben küzdök meg minden egyes pillanattal. Elhiszem, hogy nem ő rángat engem s képes vagyok eldobni minden ezzel kapcsolatos gesztust.
Az ember egy alkalmazkodó lény, aki megszokások alapján cselekszik. A szokásaimon változtatok, és az életet ugyanúgy élvezem mint eddig. Rájöttem hogy ezzel nem elhagyok valami pozitív szokást, hanem nyitok az új életre. Egy igazi kihívásnak érzem a dolgot. Nem a pénz motivál, nem az egészség. Egyszerűen semmi sem zavart jobban mint a rabság.
Megpróbálom folyamatosan elkerülni az unalmas pillanatokat, és mindenképpen tisztán csinálni az egészet. Nem akarom önmagamat pótcselekvésekkel lekötni, mert mindazokat a dohányzással hozom kapcsolatba.
Ez az én személyes történetem... Most már erősen és kellő elhatározással megyek az új életnek 
