Hétfő. Unalmas és hatalmas közutálatnak örvendő napja a hétnek, melyet megkoronáz, hogy a felemelő éjszakás műszakban kezdhetem meg tevékenységemet...

21:30

Megkezdődik a műszak - a délutános kollégák átadják tapasztalataikat, meglátásukat az üzemet illetően, majd érzékeny búcsút veszünk egymástól - ki elégedetten megy a dolgára, ki kevésbé, de hát ez már csak ilyen - végigböngésszük a monitorok sorát, rendellenesség után kutatva a rendszerben.
Úgy tűnik minden rendben, szokásos üzemmenet ígérkezik.

22:00

Szokásos ellenőrző körutamra indulok - kell, hogy az ember tudja, minden a helyén, minden úgy szuszog, harákol, köhécsel, ahogy szokott - a séta még jól is esik az esti kellemes időben...

22:45

Újra a vezérlő teremben - jelzések villognak, számítógép csipogva adja tudtunkra: igen, még él a rendszer és dolgozik, megy minden a maga útján, ahogy kell.
Halk zeneszó a rádió felől, nyugodt beszélgetés a kollégák között - merre járt a lány, kivel játszottak legutóbb és hol ( vízilabdázik, nem is rossz eredménnyel - de apjukom hangján mintha cseppnyi elégedetlenséget vélnék felfedezni, noha mellkasa majd kicsattan a büszkeségtől és megjegyzi, hát azért lehetne jobb is )

00:10

Rutin feladat, a napi jelentés archiválása - begyakorlott mozdulatok vezetik az egeret, ment, nyomtat, hogy nyoma is maradjon - noha tudjuk jól, a nyomtató csak egy valamire jó: lassítja a papír útját a szemetes felé...

Nyugalom - halk beszélgetés, trendek böngészése - állni látszik az idő...

01:40

Zavar támad az erőben - nemszeretem hang hallatszik a számítógép felől - sürgető, fület bántó trillázás, s mellé egy jelzés, piros alapon, mely nem sok jót sejtet...

Ahham, EAxxxx - ez biza 10kV-os jelzés, megállt valami - valami, amire nagy szükség lenne...

A szám, mely az xxxx helyén áll beszédes, ismerjük jól - egy kompresszor adta tudtunkra: eddig és nem tovább, én biza leállok...

Egy kompresszor, melynek feladata kiszolgálni a város legnagyobb létesítményét, biztosítani számára az éltető levegőt - az ISD Dunaferr ZRt-nek - leánykori nevén Dunai Vasműnek...

Lassan ébred a komplexum - egyre csak csöng a telefon - szólnak innen is, onnan is - nagy szükség lenne a levegőre, mert Kis Pista nem boldogul a légkulcsával, Tóth Jani a bringáját nem tudja felfújni - hát mivé lesz így a világ?

Aztán jelentkeznek a nagy fogyasztók - kohó, folyamatos acélmű - csupa olyan hely, ahol nélkülözhetetlen a levegő - kell, mert másképpen nincsen vas, nincsen acél...

20-25000m3 levegő az, ami hiányzik - 6,5bar-on a rendszerbe táplálva - nem kis feladat lenne ezt tüdővel pótolni...

Nosza rajta - van tartalék gép, induljunk hát sürge

Gyöngyöző homlokú ember érkezik - egyenesen a 10kV-os fesztérből - egy éjszakás elektrikus és kérdi nagy sietve - ugye nem állt meg semmi Nálatok...
Látván borús homlokunkat még inkább verejtékezni kezd homlokból - már-már félő, hogy elönti az irányító helyiséget, s megvalósítja a nagy magyar rövidzárlatot izgalmában...

De biza megálltunk - s partravetett halként tátog a gyáróriás, lassan ideje lenne lélegeztetni, mert baj lesz, ami sokba kerülhet...

Hát… De hát ők csak karban tartottak - mondá, majd zavart vigyorral arcán kérdezi mi történt...

Nem történt semmi, nyugtatgatjuk, semmi, ami jó lenne - mint kiderült valamilyen okból egyszer csak megszűnt az egyenáramú gerjesztése a 10kV-os szinkronmotornak, mely a kompresszor hajtásáért felel - ennél fogva a gép úgy gondolta, hogy ő biza forgott már eleget, most forogjon más...

Hiba nincsen, forognak a szemek üregükben, s a telefon csak csöng, csöng és csöng - mindenki kíváncsi - ugyan miért nincsen levegő...

Nos tehát tartalék gép... Igen ám, de ez nem villanyborotva, hogy csak megnyomom a gombot, majd használom - ennek bizony procedúrája van, hisz a gép nem eszik keveset - 10kV-on üzem közben elszopogat 170A-t is, ha úgy szottyan kedve.
Nem szabad hát csak úgy indítani, engedélyt kell kérni a gyöngyöző homlokú ember kollégáitól, akik majd előkészítik a terepet, hogy a motor indulásakor létrejövő feszültségesés ne okozzon gondot más berendezéseknek.

Engedélykérés megy, de nincs válasz - noha a telefon végén állítják, dolgoznak rajta.
Ha nincs engedély, nem forog a gép - nem forog, mert nem foroghat - így találták ki az okosok.

És a telefon csak csöng és csöng...

Heveny kapkodás kezdődik, gyöngyöző homlokú emberünk telefonon kommunikál kollégáival, mit is kéne, hogy is kéne, hiszen az idő sürget - az acél nem várhat...

Majd jön a sóhaj - indulhatunk, minden redi. Indulunk.

Pörög a gép, várjuk, hogy szinkronba ugorjon a motor, de fájdalom - valami nem stimmel, némi forgás után ismét áll... Motoráram, súgják gyorsan, az volt sok, ezért állt le...

B@sszátok meg - üzembiztosság? Mint fogalom? Cseszhetjük - és a telefon csak csöng és csöng, hiába veszed fel ötvenedjére is, csak azt hallod: hádde nincsen levegőőőő...

Tudjuk. Talán mindenkinél jobban, mert mi szívunk a berendezéssel, mi próbáljuk elérni, hogy legyen már valami, mert őrület, hogy nem megy ez sem...

Helyesbítés érkezik - mégsem a motor áram volt, megszűnt az engedélyező jel - pontosabban átment villogóba, ami nem tekinthető üzemszerű állapotnak...

Újabb értékes percek múlnak el - tanakodás, hogy akkor hogyan is teremthetnék meg az üzemfeltételeit a berendezésnek, majd megoldásra jutnak - irány a másik épület, van ott is kompresszor, izzítsuk hát azt...

Hát jó. Izzítsuk. Pörög a gép - végre - van szinkron fordulat, jó az olaj hőfok, klappol minden, terheljük hát - de csak lassan, nehogy túlterhelésre leálljon!

Dohog a gép, termeli a levegőt, az éltetőt - emelkedik a nyomás, normalizálódik a helyzet. A telefon sem csöng már.

És hogy mindez mikor? 02:15-kor... Mert nem olyan, nem úgy megy, nem túl olajozott a rendszer...

Naplózás, jegyzőkönyvkészítés - vidám dolog az operátor munkája - de ez nem baj, hisz megesik...

Csak egy a kérdés:

Ha valami nem rossz, akkor miért akarják megjavítani?

Miért az éjszaka közepén kell karbantartani a fesztérben? Ha muszáj, miért nem lehet megnézni, hogy melyik kismegszakítót húzza le az ember? Ha már baj van, akkor miért nem lehet legalább az elhárításában egy kicsit sietni?

Miért?

Miért kell majd a mi főnökeinknek magyarázkodni a kiesett idő miatt?

Miért kell nekünk bizonyítani, hogy nem rajtunk múlott a dolog, hiszen ha tehettük volna, elindítottuk volna a gépet akkor és ott, amikor megállt - és negyed órán belül már meglett volna a szükséges levegőmennyiség, az előírt nyomáson...

Persze költői kérdések ezek - bárkinek lehet rossz napja...

A bejegyzést az élet szülte - egy fáradt reggelen. Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek, ha jelzitek javítom és előre is köszönöm a helyesbítést
Fájdalom, de az elolvasásával eltöltött perceket nem adhatom vissza Nektek - az élet kegyetlen, az unalom pedig méginkább az lehet