2024. május 27., hétfő

Gyorskeresés

Tour de Tatratea

Írta: | Kulcsszavak: Tátra . tatratea . tea . Kassa . Tokaj . bicikli

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kezdjük egy körkérdéssel: ki ismeri a Tátrateát?

Ha most egy képzeletbeli körben ülnék kedves Olvasóimmal, előzetes felméréseim alapján kevesen mondanák erre a kérdésre, hogy ’Én ismerem!’. Ennek több oka lehet; első, hogy a Karloff cég 2002-ben alapult, szóval viszonylag új, második, hogy Magyarországon nem kapható /van egy-két forrás, magánszemélyeken keresztül, de ők olyan horror-áron mérik, hogy általuk aligha fog elhíresülni ez az ital/, ezáltal reklámok formájában sem szembesülünk vele. Egyébként én is csak januárban találkoztam vele először egy sasszinkron alkalmával, egy nyalatnyit kaptam belőle, de azonnal beleszerettem.
Tájékoztatólag álljon pár adat itt erről a fincsi kis innivalóról.
Nem egy fajtáját gyártják, alkoholtartalom szerint kategorizálják. 22-32-42-52-62- és 72%-os kiadásaik ismeretesek ezidáig. Az első kettő inkább csak kutyulmány /kókuszos és citromos ízesítéssel/, a 42-es már alakul, ez egy fehér tea, barackkal megbolondítva. Az 52-est Original-nak, azaz eredetinek keresztelte el a cég, ugyanis ez volt az első olyan termékük, melyet a magas-tátrai viskók lakói által kínált lélekmelengetőkhöz hasonlóan teából, a Tátrában található gyógynövények kivonataiból, cukorból és alkoholból teremtetett meg. A 62%-os feketetea alapú derűhozó erdei gyümölcsös ízével teszi zamatossá az éppen felszürcsölt kortyot. A legmagasabb alkoholfokkal megáldott kiadást magyarra fordítva szerintem elég csak ’Zsivány’-nak hívni :) Ez összetevőit tekintve nagyjából az 52-essel egyezik meg, de ebben kevesebb a cukor és több az alkohol. Egyébként egy kis revízionista látásmóddal megáldva belevehetnénk akár a nemzeti italaink kataszterébe ezt is, de ez most így alakult.
Több hírcsatorna közvetítésével hallottam a Sárospatakot Kassával összekötő bicikliút elkészültéről, így gondoltam, kipróbálom és összekötöm a sportot egy kis Tátrateavásárlással.
Kerestem egy szabad és egy viszonylag jó idővel megáldott napot, így esett a választás november 3-ára. Szabadnak szabad volt, az idő előreláthatólag jobb is lehetett volna, de azért neki vágtam.

A nappalok hosszának csökkenésével számolva úgy kellett időzítenem, hogy korán indulhassak és sötétedés környékén már a cél környékén kerózzak. A térképet nézegetve ez nem nagyon jött volna össze, ha a 72 km-es biciklibarát útszakaszt teljesítem. Nézegettem, hogy vonattal miként juthatnék közel a határhoz – és lehetőleg ne kelljen a fél napomat a vonaton zötykölődve töltenem. Sárospatak felé sajnos nem járnak bicikliszállító vonatok /legalábbis így értelmeztem a kiírásokat/, szóval marasztaltam a szemem a Miskolc felé vezető vasútvonalon. Szerencs és Tokaj maradt a két esélyes. Nagyjából azonos távolságra vannak Pataktól, de hogy minél jobb időt futhassak, ezért Tokaj mellett tettem le a voksomat. Fél 6-kor kezdte el húzni a mozdony a vagonokat, én már vígan rajta csücsültem, szóval minden rendben volt. A levegő egy kicsit hűvös volt – de melyik hajnalban nem az, gondoltam, beindul majd, aztán levethetek pár réteget a ruházatomból. Hol sűrűbb, hol ritkább ködpaplan ereszkedett a tájra, ez itt-ott, természetközeli tájakon szép látvánnyal szolgált, volt mi lekösse a figyelmem, míg passzívan utazok.Nyíregyen egy másik vonat szolgálatait kellett igénybe vegyem, hogy célom felé vigyen. Ezen is elfoglaltam a helyem, majd elővettem a térképem és pár gondolat után módosítottam a terven: nem megyek Sárospatak felé, nagyon hosszú lenne, nem fér bele az időbe, a legkésőbbi vonat 21:36-kor indul visszafelé, belekalkulálva minden bajt, fáradtságot, lehetőséget bőven rá kellett számolnom az útidőre, tehát Gönc felé terveztem újra az utat. Ezzel a módosítással bő 150-re csökkent a teljes táv, hegyes-völgyes terepen még mindig időigényes, de közelebb vagyok a valósághoz, mintha nagyon elkalandoznék a megvalósíthatatlanság misztikus tájára.
Tokajnál szöszöltem még egy kicsit a bicikli menetkésszé varázsolásával, így nem ott, hanem a célomhoz vmelyest közelebb, Tarcalon „sikerült” leszállnom, nyertem tehát még egy kis időt. Kicsit késett a vonat, fél 8 után volt már, mikor útra készen voltam.

Beindítottam a telómon a GPS keresést és a tracker progit, a sűrű felhővel borított viszonyok mellett viszonylag hamar rátalált, felrögzítettem a tartójára és elindultam Mád felé. Sokan nem voltak az utakon, egy-egy kósza helyi biciklissel vagy autóssal kellett gyakoroljam a forgalombeli partnerség elvét. A levegő egy fokkal sem melegedett, sőt, a városi klímához képest még hidegebbnek is hatott, az is volt. Nem öltöztem túl, éppen a megfelelőség határán voltam; mozdulatlanul, üldögélve vhol biztos fáztam volna, de tekeréshez ideális volt. Nemsokára már a körforgalomban tekertem, ahonnan a Mád felé vezető útra gurultam rá, innen következtek a jelentősebb emelkedők. Az első megmászásánál már történt is egy kis baj: a málhatáska nem volt teletömve /nyilván a visszaútra hoztam, addig csak ezt-azt tettem bele/, így a hátsó része bekunkorodott és időnként a küllőkhöz ért, itt, az emelkedő tetején bele is akadt, a kerék magához fogta, begyűrte és meg is szakította egy helyen. Na mondom, zsír. Lesz még pár emelkedő és nem szeretném mindet így végezni. Kiegyengettem a táska tartalmát, hogy nagyjából egy síkban helyezkedjenek el, némi tartást adva ezáltal a táskának, de nem volt így se tetszetős. A másik részéből áttettem egy literes vizespalackot, az egész szépen stabilizálta, így viszont a még ép fél került veszélybe. Sakkoztam egy kicsit, hogy ezt ide, azt oda, nézzük meg így, cseréljük ezt erre, azt arra, aztán kialakult egy mondhatni oké helyzet. Továbbindultam hát. Nagy lefele zúgások, lassú felfelé mászások közepette figyeltem az eget, hol bukkan elő az előrejelzésekből remélt derűs napsütés. A távolban egy kis lyukon derengett vmi, de nem igazán dominánsan, azért adott egy kis pozitív hangulatot az elém táruló, mindig változó tájképnek.

A táska még mindig játszott egy-egy dallamot a küllőimen, ha éppen úgy érte. Ekkor hátranyúltam, igazítottam rajta, aztán egy darabig más se hallatszott, csak a gumik betonon való lágy súrlódása.
Az emelkedők kicsit megizzasztottak, a Nap kezdte az előbb említett és már megnőtt lyukon keresztül tűzni melegét, Tállya mellé érve le is vetettem a pulcsimat. Lefelé vezetett tovább az út, de már az első métereken éreztem, mikor beértem az árnyékos részre, hogy nincs még itt az ideje a pulcsimentességnek, visszahízelegte hát magát rám.
Innen már lankásabban vezetett az út, de azért a hegyi jelleg megmaradt. A keményebb emelkedőket többnyire a lankás, hosszan, szinte észrevehetetlenül magasodó térszínek váltották le.
Szél tekintetében szerencsésnek mondhattam magamat, ugyanis nem jelentős erejű, de hátulról érkező szelek támogattak utamon. Ezt igyekeztem is kihasználni, ahol tudtam, adtam neki, de azért nem vadultam, mert tudtam, visszafele, jól megrakott csomaggal, vélhetőleg kevésbé kedvező szélben, fáradtabban már nem tudok emberfeletti erővel teljesíteni, így csak tartalékon pörgettem a pedálokat. Egy gyorsabb szakasznál hirtelen csökkenni kezdett a sebességem, a hátsó kerekem megállt, nem is találgattam, hogy mi lehet az oka: a másik táskarész akadt be, satuféket produkálva, az is elszakadt. Megigazítottam, amennyire lehetett, az apróbb dolgokat a kis zsebbe tettem, hogy el ne hagyjak vmit útközben, aztán próbáltam a továbbiakban nagyon egyenesen, nagyon odafigyelve menni, hogy ne forduljon elő újra egy ilyen.
Szépen gyűrtem le a településeket: Abaújkér, Abaújszántó, Vizsoly, Vilmány, Göncruszka, Gönc. Itt telefonáltam egyet haza, hogy hamarosan határ jön, minden ok, ne keressenek, rendben lesz minden. Nekiláttam falatozni – gabonakeksz mellé csokit harapdáltam, jó párosítás volt. Ezt leöblítettem egy kis izóitallal, aztán egy kis nyújtózkodás után, újult energiával újra pedálozni kezdtem.

Hamar elértem a németi településeket, egyre szaporodtak a szlovák rendszámú autók Tornyosnémeti után pedig következett a határátkelő. Hivatalosan először léptem át a határt bicóval – a szigetközi átkelést nem számítom annak. Kihalt volt, egy-egy kamion parkolt innen és túl a határon, a jelentősebb forgalom gondolom, nem erre jön, hanem az E71-est választja.
A táblákon már csak idegen nyelvű kiírásokat olvashattam. Kerestem bicikliút nyomát, de semmi ilyenre utaló jel nem került a szemem elé, így a főút jobb oldalán, a sávon kívül haladtam /gondolom egyébként, nem a főút mellett hoz be, hanem vhonnan délkelet felől/. Sok kamion ment el mellettem, de mivel szépen ki tudtam húzódni jobbra, így nem volt semmi gond. Azért mikor már a kipufogógázok sűrített változatát szinte rágcsálni tudtam a számban, kerestem egy opcionális utat, de hamar rájöttem, hogy az csak egy kitérő, szóval egy kis off-road menet után visszacsatlakoztam a sztrádára.
Egész jó tempóban haladtam, szépen fogytak a kilométerek, nemsokára már Kassa külvárosának lakótelepei mellett haladtam el. Tervem igazából nem volt, hol költöm el az euróimat, gondoltam, csak kiszúrok majd a távolban vhol egy nagyáruházat, aztán megejtem a bizniszt. Nem láttam ilyesmit, viszont láttam egy kis táblát, hogy ’Tesco express’ 4,5 km. Hm, mondom, rég örültem ennyire Tesconak… :) Aztán egy másik kiírást is láttam, miszerint egy Billa is van arrafelé. Kanyarogtam egy kicsit, rátértem a megfelelő, jelzett útra és kerestem a további táblákat. Nemsokára – még dél se volt – elértem a Tescohoz, majdnem szembe vele ott volt a Billa. Kezdtem az utóbbival. Leparkoltam, szereztem egy kocsit, bevetettem magam az eladó portékák közé, de nem nézegettem semmit, hanem célegyenesen mentem a piasorhoz. Figyeltem az üvegeket, mindenféle volt, csak Tatratea nem. Ejh, gondoltam, nem jó ez így. Kimentem a kasszán keresztül, akkor láttam, hogy a legszélső eladólány mögött ott van plasztikfallal leválasztva egy kis rész, ahol az elit termékeket lehet kérni – köztük a kívánt teát is -, szóval visszaslattyogtam a bejáraton és beálltam abba a sorba. Jóhiszeműen kezdtem magyarul. Esélyének szemernyi szikráját sem láttam a csajszi szemében, hogy megérti, így érdeklődtem az angoltudása felől. Nem túl határozottan, de mondta, hogy tud vmennyit. Így le is redukáltam magamban a dolgot, nehogy elővegyem a szakszavakat, összetett kifejezéseket, szóval csak a nagyon alap szavakkal kezdtem bele a mondókámba, hogy kívánságom a tudtára adjam. Hiába, mert se a színek /eltérő üvegszínek/, se a számok /eltérő alkoholtartalom/ nem voltak célravezetőek a hölgy számára. Jött hát a mutogatós nyelvbeszéd, melyet próbáltam felvértezni segítő szavakkal, de nem volt semmi értékük. Azért csak összehoztuk a bizniszt. Sajnos 52-es nem volt, így 42-est, 62-es és 72-es vettem. Átnéztem még a Tesco-ba, hátha nekik lesz. Ott kitették a teákat a polcokra, így nem szükségeltetett megértetnem magam senkivel, de ugyanaz volt a helyzet; az 52-eseket már lerabolták, de láttam kitéve a címkét, tehát valaha volt.

Nembaj mondom, ez is jó, ami van, szépen bepakolásztam a táskába, ezek már megadták a merevségét, szép katonásan állt két oldalra a táska két fele, esélye se volt újra lefékezni.Belőttem a navigációt, hogy vmi jó kis rövid úton vezessen ki a betontengerből, nemsokára ki is értem.

Elmúlt ¾ 1, mikor elhagytam a várost, a számolgatásaim alapján akár a 6 óra utáni IC-t is elérhetem, így egy kicsit rákapcsoltam, hogy tuti összejöjjön. Úgy tűnt, nevetve meglesz, de a biztonság kedvéért toltam neki. Átértem a határon, következtek az újabb emelkedők. Bevallom derekasan, a keményebbek teteje felé időnként leszálltam, és toltam a bicót – egyrészt nem akartam láncszakadást, másrészt nem szerettem volna, hogy szétrobbanjon a combom :)


A reggeli köd nem szállt fel, megült a tájon, még sűrűsödött is, így a szemüvegről serényen törölgetni kellett a rárakódó apró vízcseppeket. Megállni nem akartam, csak haladni, kitűztem a célt, hogy Vizsoly után beiktatok egy kis pihenőt, addig nyomom. A vége felé már a szél sem hagyott, egyre erősebben fújt szembe, egyre lassabbá téve az előrehaladásomat. Azért csak mentem. Elértem a települést és megálltam az utána lévő kőfejtőnél. Egy kicsit eltántorodtam érkezésem időpontját illetően, kezdtem elfogadni, hogy személyvonattal, átszállással kell hazautaznom. Ettem-ittam, pihentettem a lábaimat, aztán mikor már elkezdtem fázni, megindultam.Hál’Istennek alább hagyott a szél, így megint tudtam haladni. Visszatért az IC-be vetett hitem. Az Abaúj településeket is magam mögött hagytam, mire a sűrű felhők miatt már kezdett sötétedni. Felvettem a fejlámpát – főként nem azért, hogy lássak, hanem, hogy engem lássanak és egy esetleges előzés során velem is számoljanak a szembejövők.
Mádot már szinte teljes sötétségben értem el, tudtam, hogy már csak ennek az emelkedőit kell leküzdenem, aztán csak Tokajig kell elgurulni vhogy. Ez is megvolt, a 37-esről Tarcal felé letérve következett az utolsó szakasz. Meglepően sok autós jött-ment, de jól ki voltam világítva, így nem volt semmi baj. Szerettem volna már megérkezni, a km-ek továbbra is szép ütemben fogytak, de vhogy jobb lett volna, ha még gyorsabban teszik. A kanyar után megpillanthattam a hegy mögül előbukkanó első fényeket. Felcsatlakoztam a bicikliútra, begurultam az állomásra és kiegészítettem a jegyemet egy helyjeggyel. Fél 6 előtt értem be, késett az IC egy negyed órát, szóval bőven volt időm a váróban, töltöttem is magamnak egy kis pohárkával a szerzemények egyikéből.
A vonaton kellemes körülmények között utazhattam, csak a biciklimé és az enyém volt egy háromfős kabin.

Hazaérkezve családi körben stílszerűen koccintottunk egy 42-essel a sikeres útra.
(IMG:http://3.bp.blogspot.com/-clKgdmFoOnk/UJjSmwdmx1I/AAAAAAAAB2E/ooN62LB88y8/s320/DSCF0054.JPG)(/IMG)

Úgy érzem, egy darabig ki fog tartani a Tatratea csomag :)

Útadatok:
Teljes táv: 166,81 km
Tekeréssel eltöltött idő: 7:51:32
Átlagsebesség: 21,23 km/h
Teljes idő: ~10 óra

További útvonal adatokért kattints a képre!

Hozzászólások

(#1) #24889344


#24889344
törölt tag

Üdv.

Hallottam már a tatrateáról, de még sosem kóstoltam.
Komoly túra volt, amit letekertél ilyen időben. Szeretek bicajozni, de ekkora távot még sose tettem meg egy nap alatt.

(#2) BLeP_i válasza #24889344 (#1) üzenetére


BLeP_i
tag

Finom nagyon - olyasmi egyébként, mint a Jager vagy Hubertus.

Köszi a hozzászólást!
Jó tekerést! :)

http://vister.hu

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.