Ha még nem voltál céges all hands státuszmítingen, úgy kell elképzelni, mint amikor a kisvárosi iskolában földrajzórán a barna köpenybe beleszáradt, rommádohányzott Zsuzsanéni fel sem néz, csak elmondja, ami írva van, sokszázadjára olvassa fel a 36. oldal 5. bekezdését, te pedig ülsz a második padban és tudod, hogy nem játszik rá, őt úgy taposta el a napok megállíthatatlan szürkesége, hogy már sem harcolni, sem gyűlölni nem képes, csak hagyja, hogy a monoton hang, ami tán a sajátja, felolvassa Németország szénkitermelésének 1998-as adatait. És mikor összecsapja végül a könyvet és a szemüvegét letéve maga elé mondja, hogy van-e kérdés, senki sem szól, nem illene megzavarni ezt az üres és értelmetlen számokba rejtett gyászmonológot, a hétköznapokba fulladt álmok emlékét, egy elpazarolt élet nekrológját.