Tesztalanyok
Két csinos Slot került a kezeim közé. Nem bírtam megállni, hogy ne hajtsam őket hosszan éjszakákon át. A kompániába bevettem az előző teszt Socket 7-es lapját is. Végül 13 processzort teszteltem le. Bacsis segített ezt a szép társaságot összeszedni, ezúton is köszönet érte.
Az Intel processzorok hatodik generációját 1995 novemberében mutatták be. Akkor még nem tudott sikert aratni. Ennek két oka volt. Az első a Pentium Pro ára volt, a második pedig az átlagteljesítménye. Az akkori 16 bites alkalmazások nem feküdtek neki, így átlagosan csak pár százalékkal volt gyorsabb egy MMX-nél. Természetesen 32 bites, CPU éhes programoknál már más volt a helyzet, de akkoriban ezek ritkák voltak, mint a fehér holló. Talán csak pár mérnöki (CAD, CAM), elemző és szerver alkalmazás tudta kihasználni.
Pár év elteltével, valamint a Windows 95 színre lépésével, apránként megérett a piac az új architektúrára. 1997 májusában megérkezett a Pentium II. A jövevény a Pentium Pro magját örökölte meg minimális átdolgozással. A legnagyobb változás az volt, hogy a közös tokból szétköltöztették az L2 cache-t és a CPU magot. Egy processzor kártyára kerültek, amit Slot 1 foglalatba lehetett bedugni. A cache sebességét a CPU felére vették vissza, amitől kicsit lassabb lett. Cserébe egyszerűbben és ami fontos olcsóbban tudtak nagyobb sebességű processzorokat gyártani, nem volt akadály az L2 sebessége.
PII - Klamath
Az AMD lépéshátrányba került, mint addig általában minden váltásnál. A nagy dobásuk bevezetéséig a Socket-7 foglalatba érkező K6-2 (1998 május) és K6-III (1999 február) tartotta a frontot. A K6-2-ről már írtam, de a 3-at csak futólag említettem. Lényegében az AMD kiegészítette egy 256kb-os, magra integrált második szintű gyorsítótárral a K6-2 processzort. (A K6-2+ is hasonló, csak 128kb L2 cache és PowerNow! támogatás jellemzi.) A versenyben maradás sikerült. Főként ott szerepeltek jól, ahol az ár/érték arány nagyon számított. A legnagyobb gondot a K6 órajel limitje jelentett.
K6-III+
Az Intel sem ült tétlenül és az eredetileg 66MHz-es FSB-t 100MHz-re emelte, amivel az AMD addigi memória sávszélesség előnye elolvadt. Az új Deschutes magos PII-ők processzorok fokozatosan elérték a 450MHz-et, a BX chipset pedig finoman fogalmazva is telitalálat volt. Az árérzékeny vevőknek dobták piacra 98 tavaszán a Celeronokat. Az első Covington szériát talán nem véletlenül csúfolták úgy, hogy slugteron vagy de-celeron. Ennek oka az L2 cache teljes hiánya volt, ami negatívan érintette a teljesítményt. A teljes pályás lerohanást végül, a kicsit talán túlságosan is jól sikerült, javított 128k integrált cache-el ellátott Mendocino Celeron hajtotta végre augusztusban.
Celeron - Covington, L2 cache nélkül
1999 februárban bemutatkozott a Pentium III Katmai. Valójában az Intel ismét érdekesen állt a processzor elnevezéséhez, mert a változások közül talán csak az SSE volt említésre méltó. Érdemes róla beszélni, mert elég érdekesen szuszkolták bele a processzorba. Hogy spóroljanak a tranzisztorokkal az Intel mérnökei az egy SIMD utasításhoz tartozó 128-bitet két részletben tuszkolták át az adatbuszon. Ráadásul csak az integer SIMD unitot valósították meg külön, a lebegőpontos részét beépítették a normál x87 FPU-ba. Ráadásul tovább növelték az x86 kódkészlet és optimalizáció káoszát. Az L2 cache még mindig félgőzön üzemelt, de a Katmai-ok már 450-600MHz között dübörögtek. Az AMD szerencséjére az Intel nem igazán tudta szállítani az év elején az új processzorokat, csak a nyáron érték el a megfelelő kihozatalt és órajelet. Az ugyanekkor bemutatott K6-III már kevésnek bizonyult ellenük, de nem sokáig maradt egyedül.
Pentium III - Katmai
1999 június 23-án végre az AMD bemutatta az Athlont. A Slot A processzorok az Alpha 21264 EV6 buszt használták, ami 100MHz-en járt, de a dual data rate-nek köszönhetően az átviteli sebesség az Intelek kétszerese volt. Hogy lehagyják a nagy testvért apait-anyait beleadtak az AMD mérnökei:
- 2x64kb két utas L1 cache, 512kb fél (2/5 700-850 MHz, 1/3 850-1GHz) órajelen járó L2 cache
- három utasítás dekóder és javított elágazás becslés
- hosszabb pipeline, ami magasabb órajelet tett lehetővé
- 3 utas out of order lebegőpontos végrehajtó egység, ami végre képes volt megverni az Intelt.
Athlon - K7 Argon
A Birodalom visszavág(ott), 99 október 25-én bemutatták a Coppermine családot. A legfontosabb újítás a L2 cache integrálása volt. A nagyobb sebességért a mérettel - 256kb a régi 512-vel szemben - fizettek, majd meglátjátok, hogy megérte-e. Sajnos az SSE implemetáció maradt a Katmai féle borzalom, azt csak a P4-ben javították ki. A CPU fedőneve is figyelemre méltó, mert biza alumíniumot használtak fel a gyártás során, nem rezet. Az Intel marketing részlege csodálatra méltó volt már akkor is.
Pentium III - Coppermine
A fentieken kívül még három processzort mértem meg. Az előző tesztekben szereplő Pentium MMX-et azért vettem be a buliba, hogy megnézzem mennyivel jobb az új eresztés. Ökölszabályként eddig azt tapasztaltam, hogy 50% alatt inkább csak pénzkidobás, ha platformot vált az ember. Persze mindig vannak szerencsés vételek és palimadarak, akiknek a régit el lehet sózni, csak nekem nincs hozzá bőr a képemen.
A VIA Cyrix III (kódneve: Samuel) processzorát 2001-ben mutatták be. Ekkor a Cyrixet már megvette a VIA, azonban ez a processzor már nem a 6x86 továbbfejlesztése, hanem a Centaur WinChip-én alapult. A cél egy olcsó, kis fogyasztású CPU létrehozása volt, még az L2 cache is áldozatul esett a cost cutting-nak.
VIA Cyrix III - Samuel
Az belépő szintre 2000 márciusában érkezett meg a Coppermine-128 Celeron. A második szintű cache csak 128kb-os és az FSB is csak 66MHz-es. Ezek a vágások jelentősek egy ekkora teljesítményű maggal rendelkező processzornál. Azonban a széria olcsó volt és rendesen lehetett tuningolni őket. A kiválasztott 566MHz-es példány is vidáman futott 105MHz-es FSB-vel. Az új 370-es foglalat elektromosan kompatibilis a régi Slot 1-el, ha alaplapunk képes ellátni megfelelő feszültséggel a processzort már csak egy slocket-re van szükségünk.
Coppermine-128 Celeron Slocketben
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
