Pioneer SL-200 (lemezjátszó)

Édesapámtól örökölt technika 1980-as gyártási évvel.
Igény szerinti tűcserék 3-4 évente. Félkemény, lehetőleg „gyári” gyémánt tűkkel. Hatalmas, direct-drive lemeztányér lapmotor (mint anno a floppy meghajtókban), hidraulikus hangszedő karmozgatás. Anti Skating állítás. Nem elektronikus fordulatszám vezérlés, hanem még manuális stroboszkópos. Imádom, ahogy szemre kell beállítani a sebességet !

A direct-drive-ból kiindulva, nem értem a mai szíjhajtásos „high-end” lemezjátszókat. Mindenféle edzett üvegből, nemes fából tákolt szerkezeteket találok, akkora motorral, ami az 1984-es noname keletnémet walkmanemben volt. Oké, igazat adok azoknak, akik azt írják, hogy egy 25 kg-os gránit, kő, üveg, acél lemeztányérnál nincs jobb fordulatszám szabályozó a tehetetlenségénél fogva. És tudom, hogy nagyon sok múlik a megfelelő futómű, hangszedő kar, hangszedő kombinációkon is. Ebben a típusban teljes futómű levegővel töltött gumibogyókra van felfüggesztve, ha lejátszás közben az állványra koppintok ujjal, abból semmit sem hallani. De mi is a baj a direct-drive-val? Ekkora meghajtó motort utoljára a Discoveryn láttam a japán Shinkansen szupervonat bemutatásakor.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!