Nem Audiophile-nek való vidék…
Tisztelt Olvasók! Ezúton szeretnék reagálni az általam évek óta olvasott bejegyzésekre. Nem a világot szeretném megváltani, de szerintem nem lenne ártalmas egy-két dolgot tisztázni. Mostanság mindenki nekimegy annak, aki 50.000+ forintos kábelt vásárol, az egyebekről nem is beszélve. Ízlések és pofonok ugye… A cikk inkább a zenehallgatás szeretetéről és főleg az egyénileg megadatatott lehetőségekről szólna…
Alapvetés
Nos… Ki-mint hallgat zenét? Munkába, suliba bejárósan, hogy elteljen valahogy az idő? Buli, a ritmus, a minél nagyobb hangerő kedvéért? Rekreációs, pihenési céllal a lehetőségekhez képest igényesen?
Én a legutóbbi csoportba tartozom, és szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy nem az irigykedés és a mások ilyen vagy olyan okokból történő lenézése szülte ezt az írást.
Háttér
Igazi panel proli családból származom, kamaszkori többé-kevésbé sikeres sportmúlttal (ez külön megérne egy saját posztot, Hajrá Hosszú Katinka!), jelenleg középsz@r állással, középsz@r fizetéssel.
Innentől a cikk erősen szubjektív lesz, hiszen saját tapasztalataimat írom le, némi megjegyzéssel fűszerezve.
Egyszer egy anyagilag jobban eleresztett kollégám behívott az irodájába és megkérdezte, hogy az általa kinézett 6-7 db erősítő – hangfalpáros közül melyiket vegye meg. Hozzátartozik, hogy egyik erősítő vagy hangfal sem volt 400.000 Ft alatt! Tudta, hogy érdekel az elektronika, a zene, a HI-FI, de csak hobby szinten.
Erre én csak azt tudtam neki válaszolni, hogy ha lehetősége van, menjen el és hallgassa meg az összes általa választott párost, és azt vegye meg, ami hangzásban a legjobban tetszik NEKI! Erre megkérdezte, hogy nem az X márkájú 569.000 forintos erősítő a legjobb?!? Erre felnevettem, értetlenül állt előtte… El sem tudta képzelni, hogy nem ismerem az adott erősítő – hangfalpáros hangját és nem tudok róla véleményt mondani!
Illúzió
Egy emberi lény a gyerekkori szocializáció során nemcsak idomul a szülői sémákhoz, hanem kialakítja saját egyéniségét is. Ez az egyéniség azonban sok mintát tartalmazhat a szülői mintákból is. Saját baráti körben végzett megfigyeléseim szerint ezekből igen sok megmarad a felnőttkorra is. Tapasztalataim szerint, a szülői ízlésből elég sok minden „átragad” az utódokra is.
Lehet mondani, hogy jó a hallásom. Egyszer egy hangmérnök barátom azt mondta, hogy amíg hallod a denevérek alsó frekvenciáit, addig baj nem lehet.
Nos, gyorsan a 40-hez közeledve az erkélyre kiállva még hallom a füttyöket, amiket a kedves „Batman” barátaink tájékozódásra használnak. Ha a vadászat közbeni frekiket is hallanám, akkor nem ember lennék, hanem delfin vagy denevér. Sajnos ezt ma sok 15-20 éves már nem mondhatja el magáról, hála a sok mértéktelen hangerőn üvöltetett „agybadugós” fejhallgatós zenehallgatásnak.
Mindenkiben él egy idealizált hangzásvilág. Ennek elérése rengeteg tényezőtől függ.
Egyáltalán el szeretnék-e érni, vagy legalábbis megközelíteni?
Mik az anyagi lehetőségeink?
Kapunk-e szellemi, ne adj uram, anyagi támogatást? (párunktól, barátnőnktől, gyermekeink anyjától)
Lehetne folytatni a sort, stb… stb…
Rideg valóság
Szóval, biztos sokak ellenszenvét és kritikáját kivívva leírom, hogy most éppen milyen eszközökkel hallgatok zenét. A „zajok” előállítása a következő elektronikus tárgyakkal történik nálam (nálunk):
- Pioneer PL-200 (lemezjátszó)
- Technics RSB-18 (magnódeck)
- Technics AGX-230 (rádióerősítő)
- Videoton DC 2510 (hangfal)
- AKG K-242 (fejhallgató)
- ASUS XONAR D1 (PC hangkártya)
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!