2. oldal.

Másnapra alig 200 km volt a lerakóig, így újra csak nem erőltettük a korán kelést. Előző este úgyis kicsit bekajáltunk, a már szokásossá váló hambi-sült krumpli compóból, és elmormoltunk jó néhány imát is Saint Omer istenséghez. Örömmel láttam, Pisti is megtért, akár Sepi előtte, neki is ízlett a jellegzetes francia árpaszörp. Az idő viszont végig nem volt hozzánk kegyes, gyakorlatilag mindvégig szeles, esős, hűvös idő volt, és gyanítottam, hogy a szigetországban sem lesz ez máshogy. Reggel Pista kezdett, saját bevallása szerint a zabszempróba erősen negatív volt nála.

Nyugtatgattam, de láttam rajta, hogy nagyon izgul. Aztán jött neki a meglepetés, hogy a valóságban mennyire egyszerű az egész átkelés. Csak oda kell figyelni, és el sem lehet semmit rontani. A hajón még megreggeliztünk, kimentünk a fedélzetre néhány fotó erejéig, és mire felocsúdtunk, már fel is tűntek a híres fehér sziklák Dover mellett.

A lerakót viszonylag könnyen megtaláltuk, gyakorlatilag a célnál álltunk meg, csakhogy ott senkinek sem kellett a nád. Nekünk volt egy telefonszámunk, (amit nem tudunk felhívni), meg egy nevünk, Mr X.Y, mint vevő. És álltunk egy farmcsoport közepén, négy-öt ház között, egy rakás náddal, és senki nem tudott semmit.

Telefonáltam haza, Józsi is csak annyit tudott mondani, próbáljam kinyomozni. Pisti fogta magát, és elindult a házak felé, hátha kiderít valamit. Egy jó fél óra múlva ért vissza, hogy megvan, itt szednek le, gyakorlatilag a kocsi mellett. Ott volt egy csűr, azt bérelte a vevő. Jött is hamarosan egy Manitou gép, meg egy kis-teher 3 emberkével. Innentől már gördülékenyen mentek a dolgok, két óra alatt lekapták a nádat.

Közben vagy háromszor is trópusi vihar-szerű eső kapott el minket, sikerült újra szarrá áznunk.
Azt figyeltük, az angolokat egy cseppet sem zavarta a zuhé, nem is igyekeztek elbújni előle. Közben megjött az új meló is, miszerint innen Sheernees, újra csak valami farm, és Wanroij, Hollandia a lerakó. A szállítmány pedig nád! És egy farmra Hollandiában is. Kezdtük mezőgazdasági munkásnak érezni magunkat, főleg, hogy még az ágyban is náddarabokat találtunk este. (azóta is találok!)

Zsíros fuvar volt, a GPS szerint kemény 600 km. És vissza is hajóval. A felrakót hamar megtaláltuk, épp özönvízszerű eső esett ott is, amikor odaértünk. Bokáig érő sár, viharos szél, mi kell még? És oldalról raktak, akkora bálákkal, amiből kettő épp (nem) fér be a kocsiba keresztbe. Illetve befér, csak nem nagyon. Magyarul, olyan lesz a kocsi oldalról, mint egy hurka. És még vissza kellene ponyvázni, mindezt zuhogó esőben, plusz cibálni a vitorlaként lobogó ponyvát. Szerintem Pista itt kezdhetett el gondolkodni, jó munkát választott-e. Ekkorra már nagyon tele volt a ...mindenünk, és még csak pár napja kezdtük.

Mindegy, sikerült felrakodnunk, a ponyvát is a helyére rángattuk, papírok is megvoltak, indulhattunk Dover fele. Az csak hab volt a tortán, hogy a kész CMR-en címként mindössze ennyi szerepelt: Nedherland. Se város, se cég, se semmi. A Qualcommban ugyan volt egy város, illetve farm, de kb. ennyi. Nem baj, majd megkeressük! Mondtam Pityunak, ezt is meg kell szokni.

Jól benne jártunk már az estében, mikorra a kikötőbe értünk. Itt újabb sokk: miután gyúlékony árut vittünk, az ADR-esek közé soroltak minket, ami újabb bő két óra ácsorgást jelentett. Így végül majdnem éjfél volt, amikor újra a Marc-i parkolóban voltunk. Gyors fürdés, és alvás. Másnap 8-kor indulás, előtte az eurovignetta megvétele, Veurne-ban tankolás a kijelölt kúton, majd tűz tovább. Breda-nál beléptünk Hollandiába, és végül fél egy körül a lerakón voltunk. Kecskefarm, pont ahol leszedtek minket, rohadó kecsketetemekkel. Épp előttünk vitte el egy „hullaszállító” a dögöket, de ami itt maradt, az kifolyt a kanálból. Jót öklendeztem, mikor a kedélyesen fújdogáló szél pont felénk nyomta az átható dögszagot. Innen egy két felrakós és osztrák lerakós fuvar következett, a végcél Nickelsdorf. A hamarosan kezdődő rockfesztiválra vittünk MOBIL WC-ket! Nem hittem a szememnek. Oda nád, majd vissza szalma, most meg budi. Tiszta Elektrolux.

Végül egy jó dolog is volt a napban, miután későn értünk az első felrakóra, elvitte a fele motyót másik kolléga, így nekünk csak két köteg cső meg hasonlók maradtak, ami nem volt nehéz, viszont nagyon büdös volt. Konkrétan erős szarszag lengett körül minket, mintha szippantós kocsin ültünk volna. Nem mondom, hogy örültem. De ez van, ez is egy fuvarfeladat, meg kellett oldani.

A hétvégét az Aurach hofban töltöttük, ahol meg nem volt fürdő. Sebaj, úgysem veszik észre hogy mi is büdösek vagyunk. Másnap nem szaggattuk szét az istrángot, egészen Ansfeldenig mentünk. Nem volt hova és miért sietni, a lerakónk fix volt, kedd reggel 8. Így ott maradtunk, legalább volt netünk. A fürdőt is megoldottuk, én a Rosenbergnél ingyen, Pisti két pénzért, miután neki még nincs kártyája. Ideje volt, mert már nehéz volt eldönteni, mi a büdösebb: mi ketten, vagy a rakományunk...

Kedden aztán korán reggel ébresztő, és tűzés a határra. 8-ra ott voltunk, a pusztaság közepén épült a szabadtéri banzáj helyszíne. Gyorsan leürültünk, majd tűz Móvárra, mosatni, meg tankolni. És enni végre valami finomat. Isteni kaják vannak Laci büfés szentélyében! Aznapra már nem is kaptunk melót, másnap raktunk vissza a közeli Neudorf-ban.

Innen az eredeti kiírás szerint 3 lerakó lett volna Németben, de szerencsére a középsőt törölték. Ami nem baj, mert a kocsi csurig volt, lábazati szigetelő lapokkal. Még a kettő sem fért fel maradéktalanul. A német lerakónak annyira nem örültem, de újra csak annyit mondhatok: ez van. Nem lehet mindig Spanyolba menni. A két lerakó Kohren-Sahlis, és Neustadt. Utóbbi jól fent, az egykori NDK területén. A lerakó péntek volt, és miután előző hétvégén mentünk, most hosszúzni kellett.

Igaz, a fuvart megkaptuk, miszerint Falkenhagen a fel, és Csömör a lerakó, pelenka-alapanyag, ami felszívja a kéket is, de az hétfőre szólt. Azért rápróbáltunk, de egy montag-gal el is küldtek minket. Kerestünk hát egy hofot, ezt meg is találtuk a 10 km-re lévő Heiligengrabe-ban, ahol igazán barátságos 5 Euróért múlathattuk az időt egész hétvégén. Ráadásul a jegy ára leehető volt teljesen, amit gyorsan ki is használtunk. Innen nincs sok említésre méltó esemény, ettünk, ittunk, filmeztünk, aludtunk. Majd újra, és megint. 61 órán át.

Hétfőn aztán a szokásos hat órakor nekilódultunk. Falkenhagenban délre szólt a rakodásunk, be is tartották a derék svábok, jóval elmúlt dél, amikor elindulhattunk. Érdekes módon, maga a rakodás megvolt délre, de a CMR-re vagy három órát kell várni. A Csömöri lerakó (Procter & Gamble) szintén nagy kedvencem. Időkapu, van pofája kiírni, hogy 5 perc késés esetén már nem szed le, ennek ellenére egy órán át simán várat a rámpán, úgy, hogy hozzád sem nyúl. Szemét köcsög banda. Mi is ott voltunk egy órával előbb, és jóval később szedett le, mint ami ki volt írva.

Ekkor már mindketten tudtuk, hogy közös utunk a végéhez közeledik, Pistinek nem volt szüksége további képzésre részemről. Amit én nem tudtam neki megtanítani, arra magától kell, hogy ráérezzen. Innen még együtt elmentünk Jászberénybe, ahol felvettük az árut, Portugáliába. De ide már Bálint lesz a társam, aki gondolom, ugyan úgy összeszoruló gyomorral várja az indulást. Ez viszont már újabb fejezet lesz. Most itthon vagyok, Portugália már kipipálva, holnap indulunk Belgiumba. Pista már külön utakon jár egyedül, ahogy tudom, teszi szépen a dolgát.

Újra a végére értem egy fejezetnek, megint csak nem marad más, mint elköszönni mindenkitől: Az úton lévőknek széles utat, gumifákkal, az otthon lévőknek meg szép napot! Viszlát!

Gamek!ller: Mivel volt egy nagy keveredés a képekkel, ebben a részben nem lesznek. (rosszak lettek nekem átrakva.)