Érdekes a téma, nekem is voltak már ezzel kapcsolatban személyes tapasztalataim. Szintén informatikai területen mozgolódok (mérnök-infó). Még régebben, egyetem alatt, mikor megkérdezték, hogy mi leszek, többször is megkaptam a választ követően, a "minek annyi irodista" kommentet a kérdezőtől. Különösebben nem zavart, azokban a körökben, ahol napi szinten mozogtam, ott azért nem volt ez a hozzáállás. Volt viszont más, pl. az egyetemen, vagy egyetemi társaságokban azért jó néhányszor elcsattantak olyan vélekedések, amik, ha nem is nézték le a fizikai munkával foglalkozó embereket, azért éreztették, hogy saját magukat, mint szellemi tevékenységgel foglalkozókat feljebb valónak titulálják. Szóval itt is, ott is tapasztaltam már ezt a jelenséget.
Amit látok, hogy teljesen mindegy, hogy szellemi, vagy fizikai munkával foglalkozó emberekről van szó, mindkét csoportban találni bőven olyan munkaerőt, akik igénytelenül és "jó lesz az" stílusban dolgoznak. És persze vannak ténylegesen hozzáértők, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek. Utóbbiból mintha a fizikai munkát végzők körében -egyre- kevesebb lenne (az igények számát figyelembe véve). Viszont teljesen mindegy, hogy fizikai, vagy szellemi területen dolgozik az ember, ha érti a dolgát, vagy látni rajta, hogy tud és !akar! is tanulni és normális (kommunikáció, hozzáállás, igényesség) a hozzáállása, akkor találni fog munkalehetőséget magának véleményem szerint.
Szerintem ami miatt szokott lenni ez a kölcsönös kicsinylő véleményezés a fizikai és szellemi munkát végzők között, az elsősorban az, hogy nem teljesen tudják az emberek egymás helyébe beleképzelni magukat. Vagy csak nem is akarnak ezzel foglalkozni. Egyre több frusztrált emberrel találkozok (akár utcán, akár ügyintézés vagy egyéb kommunikáció közben), akik érthető módon már örülnek, ha a saját problémáikat többé kevésbé megnyugtatóan tudják elrendezni. Érzésem szerint azért nem kevés olyan ember van, aki napi munka szintjén nem azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna, vagy szeretne foglalkozni (=nem szereti a munkáját), így még inkább növekszik a belső feszültség. Aztán jöhet a bizonygatást, hogy már pedig neki mégiscsak jó a munkája és a kognitív disszonancia megszólal. Innen már könnyű elmenni abba az irányba, amit Te is leírtál.
Szóval szerintem, ha nem is teljesen indokolt a jelenség, de valahol megérthető és magyarázható. Viszont én is úgy gondolom, hogy ennek nem így kéne lennie, csak kérdés, hogy hogyan lehetne változtatni ezen?
Természetesen a fentebb írtak csak a saját véleményemet tükrözik, ennek tudatában tessék értelmezni!