A műfaj jellemzői I.

A haiku az általunk ismert nyugati műfajokkal és stílusirányzatokkal ellentétben nem "én" központú. Nem kezdi el ecsetelni a költő a személyes jellegű érzéseit, kevéssé az emberek, inkább a természet állnak a középpontban, esetleg úgy kerül be az ember, mint eme rendszer része. A haiku egy pillanatot fog meg, de azt varázslatosan.

Hasegawa Tōhaku - Fenyőfák

A japánok nagyon szoros kötelékben állnak a természettel, nagy tehetségük van annak megörökítésében, a maguk sajátos módján. Ráadásul jellemző rájuk, hogy az adott témában már-már a józan ész határát súroló mértékben elmélyüljenek és csak az adott tevékenységre koncentráljanak. A természet megfigyelése, szemlélése, csodálása hatalmas jelentőségű számukra.

A haiku fő témája tehát a természet, az állatok, a növények. Egy adott momentumot rögzít a maga egyszerűségében, mulandóságában, hiszen a természet állandóan változik. Ez a sono-mama, mely azt jelenti "éppen ilyen". Ezáltal a vers interaktívvá válik, megszólítja az olvasót, mindenki számára kicsit más élményt nyújt és hihetetlen mélységekbe kalauzol. Az ember könnyen a részévé válik, könnyen azon kapja magát, hogy elképzeli a helyzetet, a képet, amit a költő a versben megfogott, majd tovább futtatja az érzéseket, átáramoltatja magán és ezáltal változik is. Olyan, mintha egy elbeszélés lezáratlan lenne és az olvasó folytathatná. Ezt Bashō a következő módon fogalmazta meg: " A harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang".

Noha úgy hangozhatott, hogy egyáltalán nincsenek benne személyes érzések, ez nem teljesen helytálló. Visszatérő, igen kedvelt témája a szerelem. A haiku hangulatfestő, s tömörsége ellenére is rengeteg érzelem, érzés bújik meg benne. Ezek az érzések nincsenek beleerőszakolva a versbe, csak jönnek maguktól, szelíden csordogálnak, mint egy kis csermely, de akár hömpölygő folyóvá is kinőhetik magukat, ennek csak az olvasó és maga a vers szab bizonyos mértékben határt.

A csodálatos az, hogy a vers tartalma, értelmezése nincs kőbe vésve, ezáltal különböző emberek számára különböző jelentést hordozhat, különböző élményt nyújthat. Temérdek értelmezése lehet egy versnek, nem szabad megmaradni egynél. Ez meglehetősen érdekes, paradoxon. Hiszen maga a vers a gyakorlatban formailag kötött, meghatározott, tömör, de ezzel ellentétben elméleti, szellemi, érzelmi síkon az értelmezése tágas teret, szabadságot nyújt, hagyja szárnyalni az olvasó képzeletének pillangóját, hagyja kiteljesedni annak fantáziáját. Legyen az magyar vagy japán, igaz rá, amit a japán költők mondanak: "A haikut kétszer kell elolvasni: egyszer, hogy megértsük, s utána még egyszer, hogy meg is érezzük." Ezek a tulajdonságok egyébként nemcsak a haikura jellemzőek, hanem számtalan japán művészeti ágban és magában a japán felfogásban is megfigyelhetők. A shintō, a zen buddhizmus és a taoizmus is elválaszthatatlan része a hagyományos haikunak.

Torii kapuk, Fushimi Inari-nagyszentély, Kyōto, Japán

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!