2024. június 18., kedd

Gyorskeresés

Mercis kalandok - A könyv

Csak erős idegzetű autómániásoknak és szerelőknek!

[ ÚJ TESZT ]

Mercis kalandok - Kilencedik rész

Kedves követők és Mercis elvtársak! :D

Elérkeztünk blogsorozatunk 9. részéhez, melyben kijelenthetem, hogy látom az alagút végét.
De ne menjünk ennyire előre, ugyanis az elmúlt időszakban rengeteg dolog történt.

A múltkori üzemanyagrendszeres fiaskó után elkezdtünk jönni felfelé, mint a csatornapatkány.

Kezdjük ott, hogy nem volt elég az O gyűrűket cserélni, amiből még van, amit majd cserélni kell, sőt még két másik tömítést is, de az üzemanyagcsövek a tankig olyanok voltak, mint a szita, mindenhol folyt a gázolaj. De ki lettek cserélve és kész. Az összeg cirka 7000 forint volt.

Ezután jött az idegesítő zaj a motortérből, a motor burkolata felől, onnan hiányoztak gumigyűrűk és egy csavar. Ez is benne volt a 7000 forintos javításban. A gyári egy szem csavar 500 forintba került, nem vicc.

És most jöjjenek az újdonságok. Mivel igen erősen idegesített, hogy nem passzoló rugókat kapott előre legutóbb a kocsi, így vettem két vadonatújat, amit a gyári rendszer megad, és még pluszban kapott négy új rugóalátét emelő pogácsát is. A legmagasabbakat.

És ha már egy-két dolog rendbe is jött, hadd történjen már valami rossz is. Aznap, mikor mentem rugókat cserélni, a mosó lekapta elől a csillagot, és azóta is várom a biztosító válaszát, de szerintem a kútról el sem küldték a papírt.

Most a napokban vettem az első ajtóba egy bontott hangszórót, egy rácsot előre a lökhárítóba, ami hiányzott, de ezt a rácsot meg le kell fújni, mert vadiúj, de színtelen. Így vehettem egy fekete festéket. Aztán rájöttem, hogy pár égő nem is világít. Kezdve a bal oldalsó index, elől a vezető térképvilágítás, hátul a középső utastér-világítás. Szóval vettem egy marék égőt, és persze hátul is bőszen cserélgettem őket. Sebaj, ez legyen a legnagyobb gond.

A következőkben pár hét múlva esedékes a riasztó kidobása és a maradék tömítések cseréje és persze a hangszórók rendbetétele. Ez igazából max. kb. 2-3 órás dolog és kész. Már elő van készítve, le van beszélve. Szóval ezen is átlendülünk.

Bár a W210-es széria borzalmasan rohad, ez az autó még ahhoz képest egész tűrhetően áll, így inkább egy olyan hibával kell foglalkoznom, amire még nem tudtunk rájönni, mitől lehet: valami súrol és búg menet közben. Már csak sima guruláskor is, később pedig hangosodik. De sem a kerékcsapágy, sem a difi, gondoljuk, talán lehet a váltó, vagy még azt álmodtam meg, lehet a 4 évszakos gumik okozzák. Hát ez még egy kis nézelődést fog kérni. Viszont az új rugóknak köszönhetően rengeteget stabilizálódott a kocsi, hiába lett sokkal magasabb, hajószerű lett végre. Amúgy az új logó (illetve csak egy fekvőt fog kapni) is meg van már rendelve :D És az antenna is száműzve lesz, cápauszony lesz helyette, az is megvan már...

Nekem most a télen, úgyhogy működik a kis kályha, amit imádunk, kb. 9 liter a fogyasztás szín városban!!!

Köszönöm, hogy elolvastátok az eddigieket, és lapozhattok is a következő oldalra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.