A Smith család átlagos családnak számított, teljesen normális életet éltek. Daniel Smith egy iskolában volt igazgató és tanár, mellette a politikai életben is jeleskedett, a városvezetés tagja volt, mint kerületi képviselő. Anne Smith is tanár volt, ugyanott tanított, ahol férje, a közéletben keveset mozgott, inkább három fiát nevelte, Tomot, Jamest és Christ. Deephillben laktak, a város központjához közel, egy békés mellékutcában, közel a rokonokhoz.
Szép szombat virradt a családra, mikor eldöntötték, hogy vásárolni mentek. James és Chris a nagyszülőknél fogják tölteni azt az időt, amíg a szülők és bátyjuk vásárlókörútra mennek. Miután Anne visszajött, beszállt a kocsiba és csak annyit mondott:
- Mehetünk!
Ezt mindenki értette, Daniel elfordította a kulcsot majd mindenki bekapcsolta az övét. A nagy piros Dodge a központ felé fordult, onnan tudott ráhajtani a sztrádára. Daniel nem szeretett sietni, be is tartotta a szabályokat, ami általában nem tetszett az embereknek. Sokan megelőzték, mert nekik sürgősebb volt, pedig Deephillben a maximális sebesség 40. Daniel se ment sokkal többel, nem volt sosem a sebesség megszállotja.
Tiszták voltak az utak, bár a parkolók még javában jegesek voltak. Semmi forgalom nem volt szinte, csak egy nagy fekete Range Rover jött szembe.
Anne éppen felvette szemüvegét, amit addig tisztított, míg Tom élete leglehangolóbb hírét kapta smsben. A lány, akit addig szeretett és sokra tartott, már másé. Hatalmas kés vagdalta a szívét, visszafogta indulatait, ám nem tartott sokáig a színlelt nyugodtsága.
Anyja, Anne, elordította magát egy nagy kereszteződés után.
- Vigyázz Daniel, egy gyerek! - sikított a nő.

Daniel elrántotta jobbra a kormányt, majd hatalmas koppanást hallottak. A Dodge a családdal a méhében még ment, az út melletti jeges parkolóban álló autókat kerülgette, majd két keréken gurult. Anne sikított, Daniel korrigált, így nem borult fel a gép. Hiába nyomta a féket, hiába csinált bármit, a helyzet siralmas volt. Majdnem mind meghaltak.
Mikor az ajtókat kirúgták az úton fekvő gyerekhez futottak. A fiú anyja már ott sírt felette, a gyereke nem beszélt, sokkot kapott. Szeme nyitva volt, levegőt nem vett. Míg Daniel a kocsit zárta be, Tom már a mentőket és a helyi orvosi ügyeletet értesítette az esetről.
- Elsodortunk a tükrünkkel egy 12 év körüli kisfiút, nem mozdul, eszméletlen. Az anyja is sokkos állapotban van. Nincs rajta seb, nem vérzik, de kérem siessenek - ordított a magas srác a telefonba.
Mind odaálltak a kis test köré, Anne megnézte a kissrác pulzusát. A szivecskéje vert, a lélegzése elindult, de szemeit lecsukta. Közben a szemtanúk közelebb jöttek, majd hívták a rendőrséget.
A városka legforgalmasabb útszakaszán feküdt a fiú, keresztbe az úton, egy síró asszony árnyékában, a Smith család piros Dodgeja pedig jó 30 méterrel lejjebb, egy 45°-os lejtőn oldalazva állt instabilan.

Hirtelen sok lett a szakértő és a nézelődő, majd végre megérkeztek a rendőrök és az eseti mentő is. Senki nem mondott senkit, csak Tom telefonált. A központ hívta vissza, hogy úton van a baleseti mentő is, nyugodjanak meg.
Miután a gyereket a hordágyra tették és berakták a helyi mentőbe a fiúcska hányt. A mentősök csak annyit mondtak, hogy ez egy jó jel, mert elképzelhető, hogy csak agyrázkódása van. Ez a fiú édesanyján, Theodórán nem sokat segített. Apját hívta, hogy a másik gyerekét, Martint, aki látta a balesetet, vigye haza és fektesse le.
Miután a telefont lerakta, nyugtatót kapott minden egyes résztvevő, majd a rendőrség begyűjtötte az igazolványokat.
- Mindenkinek vissza fogom adni, kell a tanuk elérhetősége - mondta a hadnagy.
Megérkezett a másik mentő, a gyereket átpakolták. Közben a helyszínelő megvizsgálta a terepet, meghallgatta Smithéket. Tom unokabátyja úton volt, hogy segítsen valahogyan levakarni a Dodge-t az oldalfalról, mert a kocsin két épp kerék volt csak, pótkerék meg nem sok volt, így látszott, hogy sokat fognak még szenvedni a hazavontatással, sosem voltak kicsi autók a Dodge-k.
- Már fél órája bent vannak. Csak egy segget látok. B.sszák meg, legalább szóljanak ki, hogy mi van vele! - Theodóra ilyen állapotban volt. Sokkot kapott, ordítozott.
A mentő ajtaja kinyílt, Theodóra beszállt. A sofőr csak annyit mondott:
- Csúnyák a sérülései. - majd Danielhez fordult - Itt egy telefonszám, itt érdeklődjön a gyerek állapotáról - majd átadta a kicsi és gyűrött cetlit - vagy esetleg ha jobban lesz, akkor jöjjenek be, ha gondolják. A Központi Sürgősségi Klinikára visszük, a baleseti osztályon találják majd.
A mentő elindult, szirénázott, hosszú út állt előtte.

A helyszínelő is végzett, összepakolt, majd berendelte Danielt egy későbbi időpontra magához, a Deephill melletti nagyvárosba, Stewartba.
Eközben Tom és unokabátyja leszedték a kocsit és a vontatóra kötötték. Smithéknél csak Anne volt vallásos magas szinten, de hazafelé megálltak a templomnál. A templom hideg volt, a padok ropogtak, mikor beleültek. Fél órán kereszül imádkoztak a kisfiú életéért.
Otthon Daniel első dolga az volt, hogy felhívta a kórházat, ahol megadták a kezelőorvos nevét és a szolgálati mobiljának a számát, csak hogy elérjük.
Az orvos, Dr. Brainkeeper szimpatikus figura volt. Megmondta, hogy a fiút most vizsgálták meg, ha lesz eredmény, akkor megcsörget, és hívjuk vissza.
Fél órára rá így is történt, Daniel beszélt vele ismét. A férfi a kagylót óvatosan és halkan tette le, majd kezeivel a hajába túrt.
- Koponyatörése van - mondta - és vérömleny van az agyában. Azt fogják leszívni, most tolták a műtőbe.
A család összetört. Mindenkinek a fiún járt az esze, azon a fiún, aki a túloldalról került a Dodge elé, azon a kissrácon, akinek az öccse megállt a túloldalon és azon a gyereken, akit most az ég a szülőktől választ el.
Danielnek sosem volt balesete, ez volt élete első ilyen helyzete, nem tudott magával mit kezdeni. Vizet ivott és a sötét szobában egy gyertya mellett gondolkozott. A férfi egész este ott ült, maga mellett a telefonnal, hátha hívja valaki.

Másnap reggel Tom és Anne lefele jöttek az emeletről, benéztek a szobába. A gyertya nem éget... Anne a szívéhez kapott és elfutott zsebkendőért. Daniel a ház hátsó ataján jött be, szemei pirosak voltak.
- Kétszer műtötték, kétszer négy óráig küzdöttek érte, de meghalt.
Több hosszú perces csend szállt a házra, csak a régi falióra monoton kattogása törte meg másodpercenként jelezve, hogy műlik az idő.
- Mi mindent megtettünk - mondta Tom -, az autót és a saját életünket is kockáztattuk, de így is elsodortuk. Egyből hívtuk a mentőket, mindent úgy tettünk ahogy azt kell egy ilyen helyzetnél. Ráadásul a srác volt a felelőtlen, ő futott elénk.
Az apa a fiára nézett majd mindenki elvonult a saját szobájába. Néma órák következtek. Így tud egy baleset tönkre tenni időre egy családot, véglegesen pedig egy másikat.

A történet valós, minden megtörtént tegnap délután velem és szüleimmel. A dolgok annyiban változtak, hogy felvettük a kapcsolatot az édesanyával, akinek részvétünket fejeztük ki a haláleset miatt. "Theodóra" elnéző volt, egyáltalán nem hibáztatott senkit sem, de ígyis nagyon megtörte a baleset a családi hétvégét. "Daniel" azóta szinte néma, nagyon nem akarja elfogani azt, amit senki más közülünk. Részese lett egy 12 éves fiú halálának, akaratán kívül.

Két darab 4 órás műtét után N. Dániel (12) ma, 5.30 perckor eltávozott közülünk. Egy körülnézésen múlt az élete, egy boldog család létezése és egy ártatlan apuka megszokott jókedve.