Sigmarion III - Tenyérnyi mindenes

  • (f)
  • (p)
Cikk – Írta: | 2011-01-03 12:13

Egy sokoldalú és ritka tenyérgéphez jutottam hozzá...

Kulcsszavak: . sigmarion 3handheldwindows cetenyérgép

[ Új teszt ]

A külső, a hardver és az alapvető tudnivalók

Hardveraprós böngészésem során akadtam rá a teszt alanyára. Éppen egy régebbi notebookra vadásztam, mivel a hosszú vonatutak mellé jól jött volna egy digitális útitárs. Nem voltak nagy kritériumaim, csupán Pentium 3 körüli hardver legalább 1-2 órás aksi idővel, hogy kicsit szórakoztatni tudjam magam a kedvenc sorozataimmal vagy éppen egy e-book olvasgatásával. Aztán egyszer csak teljesen véletlenül elém került egy frissen upolt hirdetés, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Így érkezett meg hozzám nem sokkal később az NTT Docomo Sigmarion III HPC. Őt szeretném most bemutatni nektek.

Valószínűleg a legtöbb olvasónak nem cseng ismerősen a név, de ez nem is baj, hiszen itthon egyáltalán nem ismert a márka. Ennek az oka egészen egyszerűen annyi, hogy nem is került forgalomba kicsiny hazánkban, sőt Európában sem. Az NTT (NEC) által gyártott Sigmarion direkte a Japán piacra szánt készülék, ezért csak a helyi lokalizációt tartalmazza. Ez annyit jelent, hogy japán Windows CE 4.1 .net operációs rendszerrel és japán billentyűzettel rendelkezik, ezek változtatására pedig nincs is beépített lehetőség. Természetesen jelen esetben is akadtak olyan megszállottak, akik képesek voltak áthidalni ezt a problémát, de erről majd egy kicsit később.

Először is ismerkedjünk meg magával a készülékkel és a legfontosabb technikai paramétereivel:

A Sigmarion 3 (továbbiakban S3) egy HPC, azaz handheld PC. Ez egész egyszerűen tenyérgépet jelent. Az elnevezés onnan ered, hogy a gép kicsiny mérete és súlya miatt könnyedén elfér az ember tenyerében, ezáltal ideális üzleti tárgyalásokra, meetingekre, terepmunkára, utazáshoz, iskolába, vagy minden olyan helyre, ahol egy notebook vagy asztali PC nem a legmegfelelőbb alternatíva. Az S3-at 2003 júniusában mutatták be, az előd Sigmarion II leváltásaként. Elég sok hardveres fejlesztés történt az előző konstrukcióhoz képest, ennek köszönhetően egy közismert és a mai napig sokak által kedvelt eszközt sikerült létrehozni.

Súlya (akkuval együtt): 455 gramm
Méretei: 189 x 117 x 21 mm
CPU: 32bit Intel XScale PXA255 - 400 mhz (800-ig húzható szoftveresen)
RAM: 64 MB
ROM: 32 MB
Kijelző: Érintésérzékeny, teljes értékű 5"-os TFT, 800x480-as felbontással
Egyebek: Qwerty billentyűzet, CF (I,II), MMC, SD, SDIO, USB támogatás, Infra, mono hangszóró, 3,5-ös fejhallgató kimenet és mikrofon bemenet
Bővítőkártyáim: 10/100 LAN, Modem, GPS, Bluetooth

A készülék bal oldalán egy lenyitható kis ajtó mögött rejtőzik a mini USB-A és mini USB-B csatlakozó. Az előbbit az USB-host funkciókra használhatjuk, azaz csatlakoztathatunk pendrive-ot (Igen, a külső HDD-t is felismeri), egeret vagy akár billentyűzetet is, az utóbbival pedig a PC-vel történő ActiveSync-et kelthetjük életre. Nem sokkal mellette találjuk az SD kártya slotját, ami nagyon jó szolgálatot tesz, hiszen a gép belső memóriája nem elegendő programok vagy egyéb nagyobb méretű adatok tárolására.

A masina elején rögtön megüti a szemünket az infra vevő, majd rögtön mellette a szabványos 3,5-ös fejhallgató és mikrofon csati.
A jobb oldalon a stylus (érintőceruza) mélyedése található, mellette a CF kártya slotja és a hálózati töltő csatlakozója.

Ezzel nagyjából ki is végeztük a csatlakozókat, azonban a kis S3 tartogat még meglepetéseket. A gép alján egy mono hangszórót találunk, ezen keresztül csipogja el nekünk a rendszer a gondjait vagy ha úgy tartja kedvünk zenét is hallgathatunk rajta, bár ezt kétségkívül nem arra találták ki. Ettől eltekintve azonban egész vállalható a hangerő, persze a minőség terén nem szabad azért csodát várni. Itt a gép alján találjuk még egy kis bemélyedésben a reset gombot, ez pontosan arra szolgál, amire a neve utal, tehát újraindítja a gépet. Ez általában pár másodperces folyamat, tehát itt nincs sem hosszú boot idő, sem várakozás. Ha nagyon elrontottunk valamit és a rendszerünk nem ad életjelet vagy olyan dolgokat produkál, amit nem kellene, akkor lehetőségünk van a hard-resetre is, ez visszaállítja gyári állapotra a S3-at. Ekkor csak a kijelző kalibrációját kell megejteni és pár másodperccel később ismét dübörög a Win CE, immáron alapállapotában. Ebből következik, hogy az operációs rendszer cseréjére, módosítására vagy frissítésére nincs lehetőség, a rom nem flashelhető. Ez az egyik nagy akadálya annak, hogy a készülékhez nem készültek főzött vagy módosított romok, pedig izgalmas dolgokat lehetett volna készíteni egy ilyen hardver mellé.

Az 1800 MAh-s akku készenléti ideje attól függ, hogy mennyire izzasztjuk meg a gépet, de azt kijelenthetjük, hogy fénykorában 3 órától olyan 10-12 óráig bírta egy töltéssel. Az én példányom már csak olyan 2-3 órát bír, de ez még mindig tekintélyes idő. Lehetett anno vásárolni hozzá nagyobb teljesítményű (3600 MAh) aksit is, ezzel pedig az egekbe szökött a készenléti idő.

A billentyűzet kényelmes, még éppen akkora méretűek a gombok, hogy ne legyen zavaró rajtuk a gépelés. A karakterkiosztás kicsit idegen (vagy mondjuk úgy, hogy kínai) a magyar embernek, de azért megszokható. Ha szeretnénk, akkor magyar kiosztást is beállíthatunk egy kis segédprogram segítségével. Van egy FNC gomb, ez ugyanolyan szerepet tölt be, mint a laptopok esetében az FN, tehát mellé a megfelelő gombokat lenyomva csökkenthetjük/növelhetjük a fényerőt vagy éppen kikapcsolhatjuk a kijelzőt. Ezeken felül szinte teljesen megegyezik egy hétköznapi netbook vagy notebook klaviatúrájával, vannak kurzormozgató nyilaink és funkcióbillentyűk is, bár ezeket sok mindenre nem használom, mivel fogalmam sincs mire szolgálnak jelen esetben, a rajtuk levő krikszkraksz jelek pedig nem segítenek megértenem a feladatukat.

A kijelző teljes értékű WVGA felbontású TFT, egyszerűen élmény rajta filmeket vagy képeket nézni. A fényereje és színvilága pont olyan, amilyennek lennie kell. Egyedüli üröm az örömben, hogy sajnos csak 5 colos, pedig a készülék méretéből ítélve bőven lehetne akár 7 is. Elő ránézésre hajlamos is becsapni az embert, ugyanis nagyobbnak tűnik, mint ami. Ez annak köszönhető, hogy a két oldalán érintésérzékeny gyors gombok találhatók, ezekkel kelthetjük életre például a böngészőt, a Media Playert, a Messengert, a levelező programot és még néhány hasznos dolgot. Nem butaság, de azért én jobban örültem volna egy nagyobb aktív megjelenítő felülettel rendelkező kijelzőnek.

A fentiekből is látszik, hogy nem hétköznapi eszközzel van dolgunk, de ez még csak a kezdet. Sajnos magát a HPC kategóriát kihaltnak tekinthetjük mégis van létjogosultsága ennek a kicsi készüléknek a netbookok és a tabletek térhódítása közepette is. Mára a lelkes támogatói bázisnak és a sok kísérletező kedvű felhasználónak köszönhetően szinte mindent meg tudunk valósítani ezzel a készülékkel, amit mondjuk egy EeePC 700-al tennénk. Nézzük meg mire is használható az S3 a gyakorlatban.

Az operációs rendszer, a programok és a használat

Amint fentebb is említettem a gép lelke egy Windows CE 4.1 .net operációs rendszer, ami külsőre leginkább a Windows XP kinézetére emlékeztet. Jobban megnézve azonban észrevehetjük, hogy ez egy jóval fapadosabb kiadás. A Microsoft az Embedded Compact rendszereit főleg gyengébb hardverekkel rendelkező, főként egy területre fókuszáló eszközökbe (pl: navigáció) szánta, tehát értelemszerűen nem is rendelkezünk akkora szabadsággal, mint mondjuk egy XP esetében. A CE kernel kevesebb mint 1 MB memóriát igényel és alapjában véve egy zárt rendszer, tehát alkalmas arra, hogy romba égetve üzemeljen a lehető legkisebb erőforrásigény mellett. Természetesen itt is van nekünk tálcánk, sajátgépünk, feladatkezelőnk, jegyzettömbünk és minden a Windows érzéshez szükséges legalapvetőbb kellék és segédprogram. A sebességre nem lehet panaszunk, hisz a rendszer száguld, ha megnyitsz valamit már rögtön elő is ugrik. Meggyőző.

Mint említettem az S3 japán piacra szánt termék, ezért az operációs rendszer is ezen a nyelven kommunikál. Persze ebből az átlag ember nem sokat ért alapesetben, így én sem. Szerencsére az ügyes fanok készítettek angol (és német) lokalizációs csomagot a géphez, ami a rendszer 90%-át lefordítja nekünk egy jóval barátságosabb és közérthetőbb nyelvre. Így már rögtön könnyebb a kezelés, bár akadnak olyan programok, amik még így is furcsa vonalakból álló nyelven kommunikálnak. Ide tartozik az alapból a gépre telepített Gemini PIM csomag, azaz az e-mail kliens, a névjegyzék, a kapcsolati manager, a Picsel Browser és még pár egyéb apróság. Persze, ha ügyesek vagyunk, akkor ezekhez is találhatunk angol nyelvű fordítást.

(A jelenlegi asztalom pillanatképe)

A gépen alapértelmezett böngészőként az IE 5.5 található, ami tudásban kb. az asztali IE 6 szintjén mozog, tehát böngészésre kis kompromisszumokkal ugyan, de megfelelően használható. Viszont ha nem tetszik, létezik még jó pár alternatíva (például Opera vagy Netfront). Ha USB kapcsolaton keresztül kötjük össze a gépet egy PC-vel, akkor képes a másik masina netjét használni, tehát így is böngészhetünk. Ezen felül használhatunk CF LAN, modem vagy akár Wlan kártyát is a nethez jutáshoz. Szintén érdekesség, hogy a S3 kis ügyeskedés után képes a Flash állományok futtatására, ezáltal még a Youtube videók is megtekinthetők vele. A Picsel Browser sem egy hétköznapi program. Segítségével ugyancsak képesek vagyunk netezni, az ereje azonban inkább a szöveges dokumentumok és a PDF fájlok olvasásában rejlik. Nagyíthatunk, kicsinyíthetünk és lapozhatunk kedvünkre, a gép meg sem érzi, élményben pedig verhetetlen. Természetesen nem ez az egyetlen PDF olvasó program a gépre. Az Acrobat Reader és a Foxit is működik, sok kevésbé ismert kis alkalmazással együtt.

(PDF olvasás a Sigmarion 3-on)

Filmezésre a legideálisabb választás a TCPMP, ami hardveres gyorsítást is használ, hiszen a kis S3 az ATI Imageon chipjével van szerelve, ami bizony képes a 2D-s alkalmazások gyorsítására. Rengeteg beállítást és finomhangolási lehetőséget tartalmaz maga a program, simán felveszi a versenyt asztali PC-re szánt társaival, az általa nyújtott élmény pedig kategóriájában az egyik legjobb.
Ha már az ATI chipről van szó, akkor érdemes megemlíteni, hogy a lelkes fejlesztők elkészítették a DirectX tenyérgépekre szánt változatát, ami a GAPI nevet kapta. Ezen kiegészítő használatával alkalmunk nyílik kihasználni a gép teljes erejét, tehát akár még komolyabb játékokat is futtathatunk rajta. Én kipróbáltam a mindenki által ismert Quake első és második részét és azt kell, hogy mondjam, akadás mentesen futott. (Ha emlékezetem nem csal, akkor a Quake III is portolásra került, azonban ezt nem volt alkalmam tesztelni).

(Húzzuk meg azt a procit!)

Zenehallgatásra szintén tökéletes az eszköz, gond nélkül elboldogul akár a 320 kpbs minőségű MP3-akkal is és a lejátszóprogramok közül is van választék bőven. A gépre telepített Messenger egy frissítőcsomag után teljes értékűen használható, tehát a szociális szükségleteinkről sem feltétlen kell lemondanunk. Ráadásul Skype-ot is használhatunk, ha kedvünk tartja. Van teljes értékű Total Commanderünk is, így a fájlműveletek is könnyebbé válnak. Ha útra kelünk és eltévedünk akkor sincs gond, hiszen csak bedugjuk a CF-es GPS kártyát az S3-ba, elindítjuk az IGO-t és rögtön tudjuk, hogy merre tovább. Ha hosszú az út, akkor pedig ott az autós töltő.

(Total Commander használat közben)

A doc és xls fájljaink megtekintése is gyerekjáték, szerkesztésükre pedig használhatunk külön programot, ami szinte az asztali Office-ok teljes funkcionalitását nyújtja. Ha távoli asztali kapcsolatra vágyunk azt is megtehetjük, mert telepíthető a készülékre és gond nélkül működik is. Az infra port segítségével pedig vezérelhetjük azon eszközeinket, amik ezen keresztül kommunikálnak. A rendszergazdák körében is kedvelt eszköz lehetett a S3, akár az imént említett távoli asztal, akár a Pocket Putty miatt.

(Szövegszerkesztés Office szinten)

Ha elkapna bennünket a retro láz, akkor ott a PocketDOS, ami egy teljes értékű DOS alaprendszert kelt életre. Emulálja a 486-os processzor utasításkészleteit, így újra elővehetjük régi kedvenceinket. Én, mint elvetemült retro rajongó rögtön tovább is gondoltam a helyzetet és elkezdtem telepíteni a Windows 3.11-et. A telepítés gond nélkül lezajlott, azonban az indításakor valami hiba csúszott a gépezetbe és kilépett a PocketDOS, pedig szerettem volna elmenni legalább a Windows 95 telepítéséig (Bár bacsis kolléga őrült kísérletei eszembe juttatták, hogy valószínűleg még az XP is elketyegne ilyen hardveren).

(Pocket DOS akció közben)

Végszó, pozitívumok, negatívumok

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy mennyi mindenre használhatjuk még ma is ezeket a kis tenyérgépeket. Kár, hogy a gyártók már nem látnak bennük akkora lehetőséget, pedig ki tudja... lehet, hogy a netbokok és a tabletek korában is lenne igény ilyesmire. Én legalábbis biztosan beruháznék egy friss modellre, ha tehetném.

A gép legnagyobb pozitívumai számomra:

- Sokoldalú, szinte minden feladat megoldható vele
- Hosszú készenléti idő
- Verhetetlen kijelző
- Gyors, megbízható, a legjobb útitárs
- Buherálással szinte minden megvalósítható és elindítható rajta

A negatívumok pedig:

- Nem flashelhető rom
- Sokat kell buherálni, ügyeskedni, ha valami nem működik megfelelően
- Win CE 4.1 (jobb lett volna, ha a 4.2 kerül rá a jobb támogatottság miatt)
- Csak 5"-os kijelző
- Linux nem futtatható rajta

A legjobb zárszó azt hiszem egy videóteszt, amit ugyan nem én készítettem, de jól demonstrálja a S3 képességeit.

(Kattintásra indul a videó)

Már megkeresett egy hazai S3 tulaj, remélem a bemutató hatására összegyűlik itt egy kis közösség és segíthetjük egymást a továbbiakban is. Úgy gondolom ismét bizonyítást nyert, hogy kicsi a bors, de erős. Ha valaki netalántán kedvet kapna egy ilyen géphez, akkor sajnos nem lesz könnyű dolga, mivel elég ritka és nem vesztegetik minden utcasarkon. Legnagyobb valószínűséggel ebay-en található meg a legkönnyebben, de a cikk írásának pillanatában ott sem hirdettek eladó példányt.

(Kézzel írni vagy akár rajzolni is könnyedén lehet)