Mielőtt bárki elolvassa jelen írást, leszögezném, hogy első cikkem a logouton, így kérek mindenkit, hogy ehhez mérten alázzon a föld alá. Igyekeztem a lehető legjobban megírni, remélem sikerült, várom a kritikus- illetve az esetleg dícsérő hozzászólásokat.
Négy éve első konfigom megvételekor -az akkor még elegendő tárkapacítással rendelkező- 120 gigás Samsung merevlemez megvétele mellett döntöttem. Akkoriban még az informatikában kezdőként nem igazán foglalkoztatott a hdd hangja. Elsődleges szempont az volt, hogy gyors, és elegendő tárhellyel rendelkező hardvert szerezzek be. Ahogy múltak az évek kezdtem magam nagyon szűkösen érezni a fentebb említett vinyón, és akkori választásom szerint beszereztem egy 320 gigás Western Digital Caviar-t. Hazavittem, beszereltem, és megdöbbentem. Gyors volt, de a hangja, mintha egy traktor duruzsolt volna töredezettség mentesítés közben a jobb oldalamon elhelyett Aerocool Aeroengine házikóban.
Megint csak múlt az idő, jöttek az új hardverek, és egy új ház: Coolermaster Elite. Ára, és márkája miatt esett a választásom a szerintem best buy termékre. Nagyságrendekkel halkabb, és rezonciára kevésbé hajlamos, mint előző plexis kuckóm. Aztán a processzor hűtő a Coolermaster Hyper 212, egy Zalman fanmate-tel kiegészítve, ami szinte hangtalanná varázsolta hőn szeretett konfigom. Egy fájó pont maradt: a winchester.
Mint már leírtam a Western Digital, amelyet a rendszer merevlemeznek, és adattárolásra is használtam amolyan traktor hangú volt, a Samsungank meg volt egy olyan sajátossága, hogy az egész ház búgott, rázkódott tőle. Nem is igazán tudom megfogalmazni ezt, olyan ütemesen morajlott, ami nagyon idegesített, főleg éjszakai seed idején.
Amint lett egy kis pénzem, eladtam a két HDD-t, és közben kerestem az utódot. Két tipus jött szóba a Wd Caviar Blue 6400AAKS, és Samsung F1 642JJ. Árlisták böngészése közben tapasztaltam, hogy utóbbit ezresekkel olcsóbban bírtokomba vehetem, így egy szerdai napon elvillamosoztam a Király utcába, és megvettem.
Főiskolás, kollégista lépén, alig vártam a csütörtök estét, mikor hazaérek kis falvamba, amikor is beszereltem az újoncot. Azonnal feltelepítettem a 64 bites Vista business-t, és hallgattam, hogy mi a helyzet odabent. Elsőre kellemesen meglepett a Samsung 640 gigás üdvöskéje, azonban ahogy múltak az órák, és eljött a csendes éj, tudomásul kellett vennem, hogy halk ugyan, de még hallom.
Nem akarom hallani, csendet akarok, határoztam el úgy hajnali 3 óra környékén, mikor barátnőmmel álomra hajtottuk fejünket. Köszönöm neki, hogy elnézi az informatika terén vívott ámokfutásaimat, de hát kell valami hobbi az embernek így a válság idején:)
Másnap reggel megszületett az ötlet: RADÍR!!
Elmentem hát a legközelebbi papír-írószer kereskedésbe és beszereztem 160 magyar forintért 6 db radírgumit. Olyan vastagabb, szélesebb fajta, a márka nem lényeg. Kiszereltem a hangtalanságra kárhoztatott tárolót, és nekiláttam a radíroknak. Mindegyikbe középen fúrtam egy csavarfej átmérőjű lyukat, majd abba toltam bele a winchester aljában rögzítendő csavarokat, majd egyszerű suli-fix ragasztóval biztosítottam őket a helyükön.
Miután becsavartam őket a vinyóba, a radírok aljára gyurmaragysztó került. Ugyan nem atombiztos felfogatás, de nem egy könnyen mozdul meg a szerkezet. Vinyó átfordít, a gépház aljának nyom (a radíros felével persze), kábelek rádug, gép elindít.
És lön csend! Méghozzá olyannyira, hogy kizárólag a hdd led villogásából tudom meg, ha valamilyen művelet zajlik éppen.
Féltem, hogy ebben a környezetben majd nagyon meleg lesz a cucc, de félelmem szerencsére nem igazolódott be. Terheletlenűl 26 fokot mutatott a smartból kiolvasott érték, 2 óra „Almázgatás” (F.E.A.R. 2) után pedig egészen 34 fokig mászott az Everest képzeletbeli hőmérője.
Ezzel az egyszerű olcsó megoldással sikerült elérnem, hogy többé ne haljak a háttértárolóm felől, így végre nem zavar, amikor a Vista nekiáll rendszeres, ám meghatározhatatlan háttérben futó optimalizációinak.
Bátran merem ajánlani mindenkinek, akit zavarnak a számítógépéből kiszűrődő kerregő, daráló, búgó hangok.
Köszönöm mindenkinek aki megtisztelt a cikk olvasásával.
Képek:
