Azóta nem hagy nyugodni a gondolat, mióta jó néhány cikket olvastam (itt a PH-n is), illetve videót néztem a témával kapcsolatban : valóban a processzor és a hűtő polírozása hozza-e azt a néhány fokos hőmérséklet csökkenést? Vagy nem is annyira a fényezés utáni kétségtelenül szép, csilli-villi felület, mint inkább...?
Mindjárt az írásom elején le kell szögezzem, eszem ágában sincs "leszólni" az eddig is, vagy az ezután is hagyományos módszert használókat, és az így elért eredményeket. Abban viszont mindenképpen segít, hogy tisztábban lássuk, mit, miért, és hogyan érhetünk el, részben pedig - azt hiszem, az eredmények birtokában bátran állíthatom - lerántja a leplet egy ezidáig alaptalanul istenített dologról, jelesül a polírozásról.
Magával az „eljárással” kapcsolatban is rögtön aggályaim ébredtek és azonnal beugrottak az emlékek megboldogult amatőr csillagász koromból, mikor is több tükrös teleszkópom optikáját saját kezűleg készítettem el. Az első és – mint a későbbiekben kiderült - legnagyobb súllyal latba eső gondolatom az volt: hogyan lehet két különálló darabot, nevezetesen a processzort és a hűtőt, külön – külön megcsiszolni úgy, hogy tökéletesen illeszkedő felületeket kapjunk a végén? Meg is mondom mindjárt : sehogy sem. Hogy az optikai példánál maradjak anélkül, hogy részletezném, ott is az a lényeg, hogy két (nagyjából azonos átmérőjű) üvegkorongot csiszolunk egymáson megfelelő mozdulatokkal, egyre finomabb csiszoló porokkal, és végül két (egy pozitív és egy negatív görbületű) tökéletesen egymáshoz illeszkedő gömbsüveg felületet kapunk. Esetünkben, a processzor és a hűtőtalp lesz ez a két – tízezred milliméteres pontosságú – sík vagy nem sík (lehet ez éppenséggel nagyon nagy sugarú gömbsüveg is), de mindenképpen összeillő felület.
Véleményem szerint sokan csalódnak a hagyományosnak nevezhető, külön – külön darabonként és csiszoló papíron elvégzett munka eredményében, ami a fentieket figyelembe véve nem is meglepő, hiszem nem nehéz belátni, hogy ezzel a módszerrel a két felület tökéletes illeszkedésének elérése elméletileg ha nem is lehetetlen, de a gyakorlatban lényegesen nehezebb, mint a processzor és a hűtő egymáson való csiszolásával.
A másik gondolatom a fényezés szükségessége körül forgott : lehetséges-e, hogy a felületek illeszkedését és egy bizonyos felületi finomságot elérve (paszta használatot feltételezve) nem nő tovább a hőmérséklet nyereségünk a további, egyre finomabb, végső soron pedig a polír fokozatokkal? Az alábbiakban ez is kiderül.
A műtét alanyai:
------Hűtő : ThermalTake BlueOrb II
------Processzor : Phenom II x2 550 BE
Mivel manapság csiszolóporokat nem lehet kapni – pontosabban lehet, csak körülményes, és csak nagy tételben – ezért én is a papírok beszerzésével kezdtem : 200,400,600,800,1200,2000. Most majd sokan azt mondjátok fölösleges a 200-as, mert túl durva, pedig az egyenetlenségek gyors eltüntetéséhez ez kell. A továbbiakban az ilyeneket, mint – üveglap, egyéb síknak mondott alkalmatosság, papír felragasztása a lapra stb..., felejtsétek el. Ehelyett az éppen aktuális fokozatú papírról ki kell nyernünk a rajta lévő szemcséket, amit egyszerűen úgy érhetünk el, hogy egy belőle levágott kisebb darabbal átcsiszoljuk a nagyobbat, majd az így kitermelt csiszolóport ecsettel, kefével összegyűjtjük és a talpával felfelé néző hűtőre söprögetjük. Meg kell jegyezzem, a por kinyerése a 800-as fokozattól kezdve eléggé nehézkes, én is abbahagytam a "nyerészkedést" az 1200-assal bezárólag, az a sovány tű hegyén is elférő mennyiség még pont elegendő az egyszeri átcsiszoláshoz. Mivel itt már tízezred milliméteres szemcse nagyságról beszélhetünk, nem fenyeget a veszély, hogy elrontjuk a felületek illeszkedését, ha a továbbiakban a hagyományos módon, papíron folytatjuk a fényezést, amit kemény 15 perces ráfordítással be is fejezhetünk. A hűtőtalp csiszolását én abba is hagytam az 1200-as fokozattal, nem láttam értelmét a fényezéssel járó többlet munkának, majd a végelszámolásnál kiderül, miért. A processzort is csak a látvány - és a cikk - kedvéért folytattam, meg aztán nem volt még olyan tájképem, amit a fotók között láthattok. A hűtő megfelelő rögzítését típustól függően egyénileg kell megoldani, én ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert megáll a saját „fején”. Ujjunkkal egy, azaz 1 kövér csepp vizet téve a csiszolóporos hűtőtalpra el is kezdhetjük a csiszolást. A processzor letakarásához a dobozában lévő gyári szivacs darabot használtam. A csiszolást apró, körkörös mozdulatokkal végezzük, melynek középponttól számított kilengése ne haladja meg a processzor oldal méretének 1/4 – ét, vagyis a proci közepe soha ne érje el a hűtőtalp közepének és szélének fél távolságát. Ha ennél hosszabb mozdulatokkal dolgozunk, akkor a processzornak a közepe, a hűtőtalpnak pedig a széle fog jobban kopni (így kell eljárni a távcső tükör csiszolásánál, de most nem célunk a processzorból objektívet fabrikálni). Minden 15-20 mozdulat után forgassunk egy negyedet a hűtőn az egyik, a procin az ellenkező irányban. Egy fokozat nem tart tovább 10 percnél, hovatovább több az előkészület, mint maga a munka. Ezt az eljárást ismételjük meg minden fokozattal, közöttük némi takarítással, nehogy a végén kerüljön képbe esetleg egy durvább szemcse, ami el ugyan nem rontja a felületetek illeszkedését, de csúnya karcot hagyhat.
A processzor mozgása a hűtőtalpon körülbelül így néz ki :
És most beszéljenek a képek is, végül az eredmények. Az idle hőmérsékletek a bekapcsolást követő 5. percben, a load-ok pedig Prime 95 alatt, szintén az 5. percben lettek rögzítve alap feszültségen és órajelen, állandó 25°C szoba hőmérséklet mellett, egy átlagosan szellőző, zárt házban (RaidMax Sagitta, 3db 12cm-es ventilátor) :
A hűtőtalp eredetileg. Barázdás és hullámos mint egy hanglemez, jól látszik ez a háttérben tartott vonalzón
Előkészület a 400-as fokozathoz. A 200-ast még hagyományosan, papíron csináltam. A hűtőtalpon a 400-as csiszolópor "kupac"
Valahol félúton...
Egy reszketős kezű kép csiszolás közben..., a vizes trutyi azért látszik.
A hűtőtalp az 1200-as fokozat után. Súroló fényben már enyhén tükröz. Így is maradt...
És a végeredmény : tájkép a processzorban...
A mindenkori paszta mennyiség
Az eredmények screenshot-jai (ha valakit érdekel), amit kb harmadszorra sikerült összeollózni. Felül a fokozatok szerinti idle, alul a hozzátartozó load hőfokok.
És végül jöjjön a lényeg : mennyit nyerhetünk a műtéttel. Szándékosan nem zsúfoltam tele a diagramot az összes részeredménnyel, ami nekünk kell így is egyértelmű :
Kezdeti sejtésem a végére, de még inkább már félúton beigazolódni látszott.
Ahogy azt a diagramon is láthatjuk, már az első 200-as fokozattal elértem a maximális hőmérséklet nyereséget. Ha valakinek nem tetszik ez a kissé durvának kinéző felület, elmehet a 600 - 800-as fokozatig. Bebizonyosodott tehát -számomra biztosan-, hogy nem érdemes kínlódni, nem kell elmennünk a polírozásig ahhoz, hogy garantált eredményt kapjunk. Garantáltat, mert olyan tökéletesen illeszkedő felületekről van szó, amit csakis ezzel a módszerrel tudunk elérni. Koránt sem biztos, hogy némely hűtő ránézésre szépen polírozott gyári felülete valójában nem rejt-e a szem számára észrevehetetlen egyenetlenséget. Azt pedig végképp kizártnak tartom, hogy egy processzor és egy hűtő gyári állapotban, "jó vastag" paszta réteggel összepasszítva elérje az egymáson való csiszolásos módszerrel kapott eredményt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt ezredmilliméterekről van szó. Mi sem bizonyítja az illeszkedést jobban, mint hogy a polírozott felülettel paszta nélkül is ugyan azokat a hőmérsékleteket kaptam, mint pasztával. Itt felmerülhet a jogos kérdés, hogy akkor minek kell pasztázni? A válasz : csakis a pórusok kiegyenlítése miatt. Tartsuk szem előtt, akkora leszorító erő ( a Forma 1-et kivéve) a világon nincs, ami maradéktalanul kipréselné a fölösleges pasztát, tehát lényeges, hogy (amennyiben megelégszünk egy 400 - 600 finomságú felülettel) egy alacsonyabb fokozatnál is csak annyi pasztát kell felvinni a beszerelés előtt a hűtőtalpra, amennyi éppen hogy eltömi a (esetemben 1200-as fokozatú) pórusokat, tehát valóban egy lehelet vékony rétegről van szó. Ezt én egy pengével ( vagy más egyenes élű és megfelelően kemény anyagú eszközzel, pl bankkártya) értem el, lehúzva, eltávolítva az összes paszta anyagot, ami csak a vastagságot növeli és rontja a hővezető képességet, ezzel félig - meddig értelmetlenné téve munkánkat. Ez pedig, és ez nem vicc, kevesebb mint egy Uncle Ben's- féle hosszúkás rizsszem fele. A processzorra való felhelyezéskor némi nyomás gyakorlása alatt végezzünk néhány apró körkörös mozdulatot. A csavarokkal való felfogatásnál a hűtőnek már nem szabad egyszer sem elemelkednie a processzorról, elkerülendő a paszta (ha mégoly kevés is) cuppanásából adódó csomósodást!.
Megjegyezném végül, így leírva sokkal bonyolultabbnak és körülményesebbnek tűnik az egész, mint amilyen az a valóságban. Mindent összevetve a munkához nem kell több másfél óránál.
Mit kívánhatnék ezek után : JÓ POLÍROZÁST! 
Utóirat :
1. Nem árt tudni : a processzorról eltűnő adatok hiánya garancia vesztéssel járhat (azért írom így, mert eleddig nem volt szükség arra , hogy utánajárjak, valóban így van-e.
2. Valószínűsíthető, hogy sok nagy nevű gyártó nem véletlenül fordít látszólag kevés gondot a hűtőtalp kidolgozottságára, ők már régen tudják azt, amit ...
3. Lustaság "fennforgása" miatt valószínűleg nem mostanában fogom a processzort visszacsiszolni 600-as fokozatra..., különben is legközelebb csak proci, vagy hűtő cserénél lesz kioperálva kivéve, ha "elromlik" az előszoba tükör, mert van praktikum is a dologban : mikor feleségem felé fordítottam a procit a - Mit vakaródzol már megint - kérdésre, azonnal a fejéhez kapott :
- Atya gatya, hogy néz ki a fejem...-
4. Érdekességként itt egy táblázat az anyagok hőtechnikai jellemzőiről, melyből kiderül, a gyémánt lenne a nyerő.
Egyben várom építő és/vagy leépítő jellegű észrevételeiteket. Válaszolni csak az esti órákban tudok...
