A minap esett meg velem, de tény, hogy annyira megdöbbentett a dolog, hogy most kezdek csak magamhoz térni.

Parkolási sztori az egész, nem gondoltam volna, hogy így elharapódzik az indulat.

Késő este értünk haza a férjemmel, 10 óra jócskán elmúlt már. Ilyenkor a "Titok" című könyvből merítek mindig, és még véletlenül sem jut eszembe, hogy nem lesz parkolóhely, inkább mondogatom magamban, hogy választhatok is, hogy hová álljak be.
Tényleg volt hely, igaz ott nemigen szoktunk parkolni, mert a tízemeletes és a négyes között van egy nagyobb placc, és általában lestipi-stopizzák azok az emberek, akik általában a WC-re is kocsival járnak.

Mindenesetre most betolattam egy másik kocsi mögé, /általában így állok be, a férjem tanított meg rá, sokkal egyszerűbb a kiállás/ jócskán hagyva helyet, hogy ki tudjon tolatni. Még jobbról is voltak parkolóhelyek, mert általában 4 kocsi szokott itt parkolni, vagy még több is, ha más alakzatot vesznek fel és a füves terület egy részét is igénybe veszik.

A férjem másnap a munkahelyről hívott, hogy a kocsink szélvédőjén volt egy A4-es papír, rajta nyomtatott szöveg: "Te eggyértelmü!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Látszik, hogy a visszapillantót csak akkor használod, ha bevered a fejed..." stb. szöveggel. A helyesírási hibákat nem én vétettem!:D
A férjem kicsit kiakadt, és megkért, hogy írjak egy választ, aztán nemsokára jött is az sms, nem volt sértő, azok után, amilyen az adjon Isten volt, de gondoltam, hogy nincs értelme, hogy elharapódzon a vita, így "Tisztelt X.Y.!! Szeretném szíves tudomására hozni, hogy nem miattam nem tudott kiállni, hanem aki utána jobbról mellénk parkolt és túl közel, stb. Tisztelettel: H.L.-né pontos címmel, /munkád mellé add a neved mozgalom híve!/ " ezt a szöveget nyomtattam ki, majd biggyesztettem a még ottlévő kocsi szélvédőjére.
Egy "kedves" ismerős a nyolcadikról megkérdezte, hogy mit levelezgetek, mire kapásból, hogy egy buzeráns milyen szöveget írt nekem, én csak válaszoltam rá. Tőle tudtam meg, hogy a mellettünk lévő négyemeletesben lakó pasi barátnőjének a kocsija volt az, nem éppen jó hírben lévő ürge, köszönőviszonyban is voltunk.
Délután dolgozni mentem, hívott a fiam, hogy keresett a "kutyás pasi" és azt üzeni, hogy majd megtanít parkolni.

Bosszantott a dolog, de gondoltam nem hagyom magam felhúzni, nem hagyom, hogy elrontsa valaki is a kedvem, mivel általában pozitív gondolkodású vagyok.
Túl is tettem az egészen magam, nem foglalkoztam vele, gondoltam, hogy le lett zárva a dolog a részéről is.
Vasárnap reggel indultunk anyósomékhoz Simontornyára, hogy a padláson lévő gyerekholmikat kiválogassam, hisz szebbnél-szebb babaholmikat tettem el, és pár napja megszületett második kisunokám.

A férjem elindult a kocsihoz, mi pár perccel utána mentünk a 11 éves fiammal. Amikor leértünk a ház elé, akkor láttam, hogy lent van a pasi a kutyájával, gondoltam nem szólok semmit neki, nincs értelme vitázni.
Amikor a közelébe értünk, odaszólt, hogy "maga lakik a negyediken a tizenhármasban?"
Mire én: "Igen és én vagyok az, akit nem kell megtanítani parkolni!" - Ekkor már mellé értünk, és Ő fölémtornyosulva ordibálni kezdett velem, hadonászott, artikulátlan hangon rikácsolta, hogy kicsinál, a valagamba vágja az ernyőt és szétszaggat, stb. A fiam szerintem még mindig nem heverte ki lelkileg, hogy három évvel ezelőtt a nővérét megtámadták és összerugdosták /lásd Brutális állat című írásaimat/
ezért azon igyekeztem, hogy minél előtt távol kerüljünk ettől az embernek nem nevezhető brutális állatfajtól.
Amikor a kocsihoz értünk, tehetetlen dühömben sírva fakadtam, /lehet, hogy féltem is a fenyegetések miatt?!/a férjem amikor elmeséltem mi történt, teljesen kiakadt. Nem tudtuk mitévők legyünk, ezért úgy gondoltuk, legjobb lesz, ha kihívjuk a rendőrséget, mert mást mit is tehettünk volna?
Azt mondták, hogy várjuk meg őket és jelezzünk, hogy hová kell menniük /elég nagy kavalkád a lakótelepi házak számozása/. Amíg várakoztunk, látjuk ám, hogy a kisgyerekével a karján, meg a kedves barátnője jönnek ki a lépcsőházból és mennek a kocsihoz. A férjem odaszólt neki, hogy ne menjen el, mert kihívtuk a rendőrséget és mindjárt itt lesznek.

Persze válaszként megint olyan szöveg jött, hogy mit akarunk mi, azt hisszük, hogy megijed a rendőröktől? Majd meglátjuk, hogy előttük is így fog kiabálni, stb./már arról is hallottunk, hogy elég jó kapcsolatai vannak/szóval itt adta a nagy arcát elő nekünk. Közben a férjemet invitálta, hogy intézzék el egymás között, majd jól elveri stb. A férjem közölte vele, hogy neki nincs ideje kondizni járni, és mivel el kell tartania a családot, annyira meg nem hülye, hogy összeveresse magát. Közben arra is figyelmeztette, hogy jó lenne, ha nem a pici gyerekkel a karján üvöltözne. Mindenesetre jöttek a fenyegetések, hogy majd megmutatja, mert tudja, hogy hol dolgozunk, mikor járunk haza, és ki fog csinálni minket, ha meg a kocsi még egyszer ott parkol, majd azt is elviteti, de előtte jól szétveri.
Közben megérkeztek a rendőrök, és mivel még akkor sem fogta vissza magát, így az egyik kis suhanc rendőr velünk foglalkozott, míg a másik velük. Közben csatlakozott hozzájuk a "kedves" ismerős a lépcsőházból /közös buheráik vannak, a csaj már ült is/, gondolom aki okozta a fő galibát, hogy én azt mondtam rá, hogy buzeráns, valószínű visszamondta neki. /Lehet, hogy fáj az igazság!/ Mindenesetre a beszélgetésnek csak annyi értelme lett, hogy a végén odajött hozzánk a másik fiatal rendőr, aki közölte, hogy a pasi megígérte, hogy ezentúl nem szól hozzánk /nem mintha hiányzott volna eddig is/, de megkért, hogy mi meg ne parkoljunk ott!? Ez egy kicsit ledöbbentett, mert közterület és hogy mondhat ilyet egy hivatalos egyén?
Ezzel is lovat ad az alá, aki törvénytelen módját választja elintézésképpen a dolgoknak.
Mondtuk a rendőrnek, hogy nem kell aggódni, nem fogunk a közelébe se menni, de ha netán a férjemnek, vagy nekem, vagy a kocsinak baja esik, akkor reméljük tudni fogják, hogy ki tette.

Így is elég sok problémája és gondja van az embernek aki a mai világban négy gyereket nevel, nem hiányoznak még ilyen afférok. A férjem már 3 hónapja 12 órázik, a bolt mellett én is dolgozom mást is, nem hiányzik semmiféle atrocitás, ami az amúgy is érzékeny idegrendszerünket borzolja.
Mindenesetre elgondolkodtató és megdöbbentő az eset, amit átéltünk. Nem tudom, hogy mikor fogom kiheverni, de még most sem tudok napirendre térni a dolgok felett.