A cigány.
No aggyonIsten. Jó megvagyunk. Annyi zene van mán a faluba, hogy mán sok is.
A fene se tuggya honnét gyütt, de eccer csak ottan vót a kocsmába, osztán köszönt egy jó nagyot. Fogattuk, osztán kérdeztük tűle, hogy mi járatba gyött, mifelénk nincsenek romák. No, esztet kikéregette magának. Ő cigány, ha mán az annya annak szülte. Hát legyék cigány, nem ettül függ az emberség.
Szaglászott, meg nyelt nagyokat. Osztán szipogott egyet. Nem tuttuk mire vélni a dógot. No, bánatosan nézett ránk, osztán elő húzott a hóna alól egy ócska hegedűt, a vonót marokra kapta, oszt elkezdette firiszelni a húrokat. Vigyorgott hozzája, mi meg nem. A kocsmáros macskája kiugrott egy vödörbül, oszt kéccer akkora vót, mint szokott lenni, annyira felborzóta a szőrit. Vernyákót egy nagyot, osztán kiviharozott az ajtón. Ettül a cigány megijedt kicsinyt, osztán mán nem huzigáta a vonót. A tűzojtó ki is hasznáta a csöndet, osztán mondotta a cigánynak, hogy fel kén hangóni asztat a hegedűt. Zene értő ember, ő mán tuggya. Ő is fel szokta hangóni a trüttyös trombitáját. Monta a cigány, hogy az apjátul örökőte esztet a hegedűt, föl vót az hangóva, kár lenne elrontani. Emelintette is az állához, hogy kínozzon minket, aztán felhömbörödött, mer hozott a Mári egy tál étket, osztán véletlenül fellökte. Az étek az asztalra kerűt, a Mári felsegélte a cigányt, osztán lenyomta a székre, hogy egyék. A másik székre a hegedű kerűt, hogy baja ne essék.
Tömte magába az étket a cigány, közbe dícsérgette a szakácsot. No, ez jól esett a Márinak, osztán a cigány mellé űt, hogy gyönyörköggyön az evésébe. Nagyon kicsit reccsent a hegedű, a cigány anná hangosabban kezdett sipákóni. Jajveszékelt, hogy ez egy ősi hangszer, osztán felbecsűhetetlen érték. Erre a tűzojtó csak annyit mondott, hogy vót, mán nem az. Mári fölállott, leporóta a farárul a törmeléket, osztán ment dógára.
Vernyákót a cigány nagyon, hogy kifosztottuk az örökségibül, még toporzékót is. Osztán könyörgőre fogta a dolgot, de látta, hogy ezzel se megy semmire. Fordított a beszédjén, osztán asztat monta, hogy ő innét el nem megyen, amig szakasztott ojjan hegedűt nem kap, amijjent összerongát néki a Mári.
Szót néki a rendőr, hogy mostan mán elég legyen, mostan eszünk, osztán teli hassal könnyebb gondókodni. Érkezett is az étek, osztán falatoztunk egy szó nélkül. A cigány se vót szégyenlős, lapátolta befelé ami előtte vót, osztán hogy jóllakjék, cserélte előtte a Mári a kiürült tálat telire. No, végeztünk, osztán iszogattuk a pájinkát. A cigány megint kezdette vón a siránkozást, de a tisztölendő áldására abba is hagyta. Nem köllött sokáig várni, indút a cigány a budira, sikamlóssá tette a beleit a kenőszappany.
Intézkedett a rendőr, a bótos Piri rohant a pénzér, a kicsi Sára meg a Borcsa nénőér.
Borcsa nénő szokott pijacozni a városba, ő aggya el mindasztat, ami nékünk terem, oszt fölösleg. Számóni ő se tud, de a pijacon becsapni nem merik, mer tuggyák, hogy akkó bémegyünk igazságot tenni, osztán abbul baj vagyon. Penig a tisztölendő még nem is vót velünk, hogy áldást osztogasson.
No, meg is gyüttek. A rendőr elmonta, hogy hegedű köll, de ojjan ám, aminek a forgácsa van a fődön, ne maraggyon szégyenbe a falu. A bótos Piri adott a Borcsa nénőnek két marék papír pénzet, aki el is indút a révésszel, mer kompon ment.
Meggyütt a bakter is közbe, osztán leste, mennyi pájinka fogyott. A légy utánna érkezett, és igen büdös vót a röpte. Kitanátuk hamar, hogy a budinál járhatott kíváncsiságába. Nagyon hallaccott, hogy nyögdécsel a cigány, pedig szorulása nem lehetett, hacsak az előző étektül nem. No, a kenőszappany bizton kipurgájja.
Tellett az idő, elvótunk, a tűzojtó meg fúddogáta a trüttyöst a cigány nyögésinek ütemére. Mán a kocsmáros macskája is vissza merészkedett, de csak leűt az ajtó mellé.
Meggyütt Borcsa nénő a révésszel, letette az asztalra a szerzeményit, osztán nem győzött szabadkozni, hogy enné rosszabbat nem tudott venni a hegedű bótba. Láttuk mi is, hogy nem szakasztott ojjan, mint a cigányé vót, de tán ez is jó lesz néki. Mán csak a cigány hiányozott, hogy venné át a hegedűjét, ha mán meghozta a Borcsa nénő. Ment is érte a patkoló kovács, osztán hozta is.
Megnézte a cigány a hegedűt, osztán fanyalgott, pedig ő vót büdös, nem a hegedű. Osztán csak elfogadta, közbe nagyon fogta a hasát. No, köllött a patkoló kovács orvosoló tudománya, neki is látott. Egyik kezivel megtámasztotta hátulrul a cigány derekát, a másikkal meg elkezdette erősen dömöckőni a hasát. Először piros lett a cigány orcája, aztán ződ. Középrül kihagyta a fehéret. Eccer csak kitépte magát a patkoló kovács kezibül, oszt rohant vissza a budira. Gyütt hamar, érti a dógát a patkoló kovács.
No, minden rendbe vóna, kérte a bótos Piri a maradék pénzet a Borcsa nénőtől. Az nincsen, mer a hegedű bótos elszedte az egészet. Tyú, kotkodált a Piri, hogy az rengeteg pénz, azon mán új kocsmát is lehetne építeni. Nagyobb indokot nem mondhatott vón, indútunk is a városba. A rendőr, a patkoló kovács, a révész, a tisztölendő plebános, meg én, hogy esztet is megírjam. Vittük a cigányt is, ő ért a hegedűhöz.
Mentünk a városban úgy, ahogy asztat Borcsa nénő elmeséte. Lassan haladtunk, mer akatt pár surbankó, aki le merte szólni a tisztölendő szoknyás ruháját. Ijjenkó a rendőr bólintott, a patkoló kovács orcán verte a röhincsélőt, a révész meg rávert még egyet az evező lapáttyával, hogy ne szenveggyen.
Vót egy meztéllábas fejű, aki a cigányt kezdette ócsáróni. No, őtet a tisztölendő vette kezelésbe. Szeretetrül beszét, közbe osztogatta az áldást két kézzel. Az ócsárolót ezek után a patkoló kovács verte orcán. A révész nem bántotta, hagy szenveggyen.
Megérkeztünk a hegedű bótba. Sejthetett valamit a bótos, mer nem kínálta a portékáját. A rendőr elébe rakta a hegedűt, osztán úgy csinát, mint aki ért a számokhó, kérdezte az árát. Hebegett a bótos, hogyaszongya ajándékba vót az, csak itten felejtette a menyecske a pénzet. Gyorsan ki is rakta, szemre nem hiányozott belőle.
Monta a tisztölendő, hogy ha mán ajándék, akkor veszünk valamit, osztán beszámíttya a bótos. Nem értettük, de úgy csinátunk, mintha értenénk, osztán bólogattunk. A bótos is bólogatott, csak nem örömmel. A tisztölendő előre húzta a cigányt, osztán mutatta a falon lógó, meg üveg mögött lévő hegedűket, hogy válasszon kedvére. No, most lett fehér a cigány. Csak bámút ide, meg oda, osztán reszkető ujjal mutatott egy hegedűre, meg még egyre, meg még annyira, amennyi ujj van egy kezemen. Rakta elé a bótos sorba. A cigány egyenkint megfogdosta, kopogtatta, körömmel pengette a húrokat, osztán annyi maradott nála, amennyi keze vót. A többit elrakta a bótos, közbe a cigány mán a vonót húzgáta a húrokon. Végül kiválasztotta asztat, amelyik megfelelt néki. Nem vót az a hegedű szép, de a hangja igen. Nyeldekelt a bótos, mondott egy számot. Összenéztünk, mer nem értettük, köllött vón a Piri. Berezelt a bótos, mondott egy másikat. Ezzel se vótunk előrébb. A rendőr megelégelte, osztán a pénzre mutatott. A bótos húzott belőle, osztán megin húzott, mi meg néztük őtet. Izzadott mán nagyon, osztán abba is hagyta a húzgálást. A maradék pénzet a tisztölendő elrakta a szoknyás ruhája alá, elköszöntünk, osztán indútunk haza. A cigány úgy szorongatta a hegedűt, mintha az édes gyereke vóna.
Mán gyorsabban haladtunk, nem röhincsélt senki. Inkább dícsértessékeltek, meg köszöngettek.
Megérkeztünk épségben a kocsmába. A cigány mán fogta marokra a vonót, de a tisztölendő kiszedte a kezibül, osztán letette egy székre. Asztat monta, hogy együnk, megérdemejjük. Utánna megláttyuk. Tálak az asztalon, mán csak neki kellett látni.
Mikor mán pájinkáztunk is, a cigány felkapta a hegedűt, marokra a vonót, osztán a kocsmáros macskája mán megint elrohant. Firiszelte a cigány a húrokat, közbe az orcánkon leste a hatást. Inkább nem néztünk oda. A tűzojtó gondót egy jót, osztán elkezdette fúni a trüttyös trombitáját, hogy elnyomná a hegedű hangját. Túl jó vót a hegedű, no meg a tűzojtó is elpártolni láccott, mer kezdett a cigánnyal egy dallamot fúni. Mán a bakter is úgy vélte, hogy zenész, osztán az asztal lábán rugdalta a ritmust. Lehet, hogy eltiltom a szamaram a révésztül, mer az meg az evező lapáttyát kopogtatta a fődhöz ritmusra. Osztán mán nem érdekelt minket, csinájják. Ijjen dógunk úgyse vót. A pájinka is elég, húzd rá.
Igen ám, csak a zenére beviharozott a kanász is, osztán egy pohár pájinka után kezdette veszettül fúni a tülköt. No, itten hittük asztat, hogy ennél jobb dógunk nem lehet. Peniglen lehetett. A tülök hívó szavára gyütt a falubul az összes disznó. Telve vót mán a kocsma, osztán mindenki kedvére mulatott. A disznók kiitták a vödrökbül a pájinkát, mi meg a többit, osztán mikor vége lett a vigalomnak, az egész falu tele vót részeg disznóval.
No, másnap megin a kocsmába szólongatott minket a megszokás, meg a gyomrunk. Ettük a kenőszappanyos étket, ittunk rá pájinkát, osztán a cigány mán megin marokra fogta a vonóját, de a rendőr nem engette, hogy huzigájja. Elmondotta néki, hogy hallottunk mán zenét, és ha asztat nem tud, akkó ne erőtesse. Köszönnyük, hogy itten vót, és ha éhes, egyék még, ha szomjas, igyék még, osztán menjen Isten hírével. Monta a cigány, hogy néki így vót muszáj, esztet várták tőle. Hát ha esztet, akkó menjék oda, ahol várják. Monta a rendőr, hogy este van mán, maraggyon éccakára, de reggel máshun járjon mán. Ebbe a faluba mindenki csinál valami hasznosat, osztán kuncsorgót nem tartunk el. Kérte a cigány, hogy még egyet, csak még egyet hagy jáccon. Itt ugyan nem, az uccán lehet. Megköszönte a cigány mindasztat amit kapott, köszönt illendőképp, osztán ki is ment a kocsmábul.
Ültünk, sóhajtoztunk nagyokat, és éreztük, hogy nagyon nem jól van ez így. A rendőrnek peniglen igaza van, aki nem hasznos a falunak, asztat nem etettyük. A hegedű hangja törte meg gondókodásunkat. Ojjan szépen szót, ojjan keserves nótát húzott a cigány, hogy össze köllött szorúni az ember szívének. Mentünk is kifelé, osztán csak úgy a fődre ülve gyönyörködtünk. Gyüttek a falubul mindenhonnét, osztán a cigány mán egy gyürüben találhatta vón magát, ha felnéz. De nem nézett, a szeme csukva vót, könnyei potyogtak, osztán csak húzta, húzta, és mán nem marokra fogta a vonót.
Véget ért a muzsika, elszállott a csoda. A cigány maradott, nem engettük el. Ő a mi cigányunk, és itten úgy játszódhat a hegedűjén, ahogy a szívéből gyün. Igen nagy haszna is vagyon néki. Ha valahun hibás valami, megreparájja.
Mán a kenőszappanyt is megszokta, így mán falunkbéli.
Hogy ne felejcsem mán, a kocsmáros macskája is visszagyütt.
Isten tarcson meg jó egésségbe, kedves óvasó.
