You can't stop what is coming

Örömmel jelenthetem, hogy jól indul ez az év vagy zárult a tavalyi, ahogy tetszik! A No Country for Old Men c. remekmű több dolgot is véghezvisz egyszerre anélkül, hogy az erőlködés és a nagyot (és nagyon) akarás látszata révén kilógna a lóláb. Csendes és sokak szerint lassú film, amely több szempontból is feljebb tornássza a lécet, ami ugye nem kell mondanom, csak jó nekünk!
Először is megjelenése pillanatától számítva ez a legjobb Coen film. Pont. Ethan és Joel Coen pedig nem arról híres, hogy fércmunkákból él, elég csak a Fargo-ra vagy a Halál keresztútján (Miller’s Crossing) c. gengszereposzra gondolnunk és akkor még nem is említettük az olyan ízes tréfát cinizmussal elegánsan ötvöző darabokat, mint a George Clooney egyszemélyes showjaként is értelmezhető Kegyetlen bánásmód! De ezekről most jó sokáig nem fogunk beszélni, hacsak nem vesszük elő őket felkorbácsolt érdeklődésünk okán, ugyanis a No Country for Old Men még ezeket is csúnyán bealázza: a műfajilag leginkább a Blood Simple c. bemutatkozómunkájukat idéző bűnfilm ugyanis egyszerűen tökéletes! S bár némi túlzás és drámai túlkapás is sejthető e sorok között, azért a folyamatban lévő és nem mostanában csillapodó díjzápor is valami hasonlóról árulkodik, a kritikai visszajelzésekről és az imdb-toplista igen előkelő helyezéséről már nem is beszélve, szóval sejhető és igaz: a krimik és a film noir szerelmesei bizony új etalonnal gazdagodtak!

Nem emberi fülnek való cím

Mármint a magyar. Lefordítottuk egy az egyben, s lett belőle Nem vénnek való vidék, sajnos. Ha már kötjük az ebet a karóhoz, akkor talán hangulatosabb lett volna, hogy Nem vénnek való e táj, vagy valami hasonló, bár ez is baromság, néha jobb lenne csak hagyni a fenébe az angol címeket, nem igaz, hogy ennyit nem bír mindenki lefordítani! És így tovább... lehetne dühöngeni kb. ötven bekezdésen át azon, ahogy kis hazánk ezzel a filmmel (is) bánik, mert ugye március előtt még a mozik sem adják, így a -nyilván tengerentúli és európai- Blu-Ray és DVD megjelenés idején talán már láthatják azok, akik kivárják ezt a hosszú három hónapot. Sebaj, van ugye az internet, akinek ennél több mankó kell, az hülye és haljon meg!

Elöljáróban leszögezendő sajnálatos tény: nem olvastam a film alapjául szolgáló regényt (Cormac McCarthy írása), könnyen megeshet, hogy nem is fogom, bár ha megjelent magyarul, akkor azért a polcra teszem, de nem ez a lényeg. Hanem. Többek szerint is meglehetősen visszafogott feldolgozása ez az irománynak, tehát Coen-ék behúzták picit a féket az egójukon és igyekeztek a regényhez hűen adaptálni a cselekményt, persze megszórva -ám közel sem vastagon- a jól bevált morbid és érces humorral és a rendkívül keserű, cinikus monológokkal, narrációkkal... Így fordulhatott elő, hogy a Javier Bardem alakította Chigurh karaktere kapott némi irónikus színezetet, mert hát hogyan is vehetnénk komolyan egy bérgyilkost, aki a nagybetűs Végzetnek képzeli magát, pláne egy olyan filmben, ahol a halál olyan gyakori elem, mint babfőzelék után a bélgáz. (sic!)
Coenék tehát vigyáztak, így jóval kevesebbet kapunk a korábbi harsány –ám jóízű- ripacskodásból, és humorból is, ill. annak minden formája cinizmus formájában van jelen, verbális poén tulajdonképpen nincs is, ahogy a párbeszédek és a szómenés aránya is drasztikusan csökkent, ám mindez egy western-thriller esetében talán nem meglepően jótékony hatással bír! Persze azoknak sem kell csalódniuk, akik egy Coen filmre ülnek be, a nyilvánvalóan tudatos regényválasztás és a precíz adaptáció kettőse még mindig csak egy minőségi alapot biztosít, amire aztán jöhet a már említett körítés, így ha nem tudnánk, hogy feldolgozást látunk, talán meg sem fordulna a fejünkben!

Nem lányregénynek való történet

És hogy miről is van szó? Nyugat Texasban járunk, 1980-ban. Egy férfi letartóztatását látjuk, akiről aztán hamarosan kiderül, hogy bérgyilkos és bizony sajátos küldetése van, amit úgy tűnik, akár jópár emberélet árán is véghez visz. Az ő útja kereszteződik a helyi serrifével és egy vietnámi veterán vadászéval, ill. nem mellékesen egy táskával, amiben jókora összeg lapul! A történetről többet vétek lenne mondani, de hogy senkit ne érjen túl nagy csalódás, ejtenék néhány szót a cselekményvezetésről, nehogy valaki akciófilm, ne adj’ Isten valami humors kis jövés-menésre számítson! A film teljes ideje alatt ugyanis egy olykor adrenalinpumpáló, olykor csendesen ravasz, szerepcseréktől sem mentes macska-egér párharcot követhetünk nyomon, annak minden mellékhatásával együtt! S ahogy az ilyenkor lenni szokott, a karakterek hullanak, mint a legyek, a hangulat pedig minden fordulatnál tovább feszül, amit aztán a Tommy Lee Jones alakította Ed Tom (igen, csupa nagyon hülye név) sherrif intermezzói törnek meg, hogy keserű keretbe zárják ezt a kilátástalan rémálmot.
Többen kifogásolták a film tempóját, amit nem egészen értek, jó lenne persze tudni, hogy az illető a Cranket és a Shoot ‘em Up-ot nézte-e előtte, avagy a Remény Rabjait, mindenesetre csak a saját tapasztalatokról tudok beszélni. Alapvetően meghatározza egy film sebességét, hogy szereplői milyen érzelmi kötéssel tudnak operálni a néző felé, hisz’ ha közömbösek vagyunk, hogy potenciális kedvencünk él-e avagy hal, akkor bizony a legzúzósabb akció is csak lötyögős erőlködésnek tűnhet, itt azonban erről szó nincs! A főszerepben fél éven belül másodszor is nagyot alakító (oké, emlékezeteset, a Planet Terror dokijáról van szó ugyanis!) Josh Brolin egyszerűségével és hihető esendőségével percek alatt a bizalmunkba férkőzik és udvariasan csak annyit kér: aggódj értem. Amire aztán minden okunk meglesz, mert az ő nyomába ered minden idők talán legellenszenvesebb bérgyilkosa, így a feszültség garantált, s innentől kezdve nincs értelme tempóról vagy játékidőről beszélni, hisz előbbit a már agyondícsért cselekmény biztosítja, utóbbi pedig eléri a két órát, ami ez esetben akár kevésnek is tűnhet, majd meglátjátok!

Nem galamblelkűnek való látvány

Bár ez így pontatlan. Nem is annyira a látvány, vagy éppen az öncélú erőszak az, ami kiverheti a biztosítékot egyeseknél (utóbbi főleg nem, mert mint olyan, gyak. nem is létezik a filmben, esetleg egyes félreértelmezésekben), hanem a pszichológiai terror, amit Bardem karaktere végigvonszol a az egész játékidő alatt. Ez a faszi ugyanis nem fárad bele sem a gyilkolásba, sem a minél drámaibb hatásra törekvésbe, minden kivégzését -amelyek javát nem is láthatjuk- olyan színpadias jelenet kíséri, hogy a végére már tényleg elhiszed: ő maga a Halál! Pedig dehogy...
Chiguhr is csak részese a játszmának, ahogy a többi karakter is, legyen szó élőkről vagy holtakról. Egy olyan játszmának, ahol nincs jutalom -ne tévesszen meg a filmben jobbra-balra hurcolt táska sem!-, nincs megváltás és nincsenek túlélők sem. Rég volt, hogy mozgókép ennyire elhitette velem: szereplőinek -sorsuktól függetlenül- semmi esélyük a menekülésre, legyenek bármilyen agyafúrtak, bármilyen éberek, teljesen mindegy, hogy mit csinálnak.
Persze azért ilyen elveszett körülmények között is szükség van a szokásos elemekre, így megkapjuk a magunkét mindenből: van szimpatikus főhős, csinos arája, bölcselkedő sherrif és még vagy fél tucatnyi karakter, akikre emlékezni fogunk, hibátlanul átláthatjuk az őket összekötő motivációs hálót is és végezetül izgalomból is kijut bőven! Itt megjegyezném, hogy régen kalapált ennyire a szívem (film alatt!:)), mint az autós-kutyás üldözési jelenetnél a film első harmadában! Adrenalinbomba, ahogy a későbbi lövöldözések, üldözések és kergetőzések is, Coen-ék jók ebben, elég csak a Miller's Crossing Tommy gunos jelenetére gondolnunk!

Nem hülyéknek való film

Gyors és rövid konklúzió, nem akarom a semmit ragozni: egy film a végzetről, a sorsról és arról, hogy mennyire semmi közünk hozzá, mi történik velünk! Vagy ha igen, a következményekkel akkor sem számolhatunk előre, kiválóan illusztrálja mindezt, hogy a filmben egyetlen alkalommal történik olyan cselekedet, amit a jóság és az emberség vezérel, és pont az indítja útjára a következő másfél órában gyönyörű képekkel (és zene nélkül!) tálalt pokoljárást!
A valószínűleg kiváló regényre húzott, jól átgondolt és működő koncepció tehát egy tökéletes filmet eredményezett, amit még napok múltán is a gyomrodban érzel, be-bevillan és nem hagy békében: mert a vesédbe lát! Rámutat arra, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk, milyen esendőek és gyakran szánalmasak, és ez jó.
Ám úgy tűnik nem mindenkinek: Coenék bravúrja, hogy képesek széles közönség elé vinni mély és komoly gondolatokat, úgy, hogy mindez szórakoztató és élvezetes maradjon, még ha nem is a szó leghagyományosabb értelmében! Mindig friss az anyag, legyen hozott vagy gyúrt, de talán pont ezért is háborodom fel a szokásosnál is jobban: már megint kezdenek jönni -nagy arányban!- a negatív "kritikák", vagy inkább összehányt fércböfögések. És bizony utánaolvasgattam, ez a hozzáállás pl. az amúgy mindig rohadtul negatív imdb-n sem jellemző ezúttal, az érdemek elismertetnek és a nézők hálásak a minőségért...
Jót tenne valami film- és médiatananyag már általános iskolában is ennek az országnak, mert amíg a StoryTV a vezérvonal, addig mindig lesz lejjebb!

A filmhez jó szórakozást, vagy a közeljövőben, vagy márciusban, de nézzétek meg, mert kevesebbek lesztek nélküle!