2024. február 24., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

Logout TV: Sony Xperia M4 Aqua - középkategóriás búvár

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Az adásban megtudhatjuk, hogy milyenre sikerült megalkotni a Sony-nak a csúcskategóriáját idéző készülékét.

[ ÚJ TESZT ]

A mai Logout TV témája nem más lesz mint a Sony középkategóriás készüléke amely nem más mint a Sony Xperia M4 Aqua. Az adásban megtudhatjuk, hogy milyenre sikerült megalkotni a Sony-nak a csúcskategóriáját idéző készülékét.

A Sony a M szériát még 2013 közepén mutatta be, amely semmi olyan tulajdonsággal nem rendelkezett, amely kiemelte volna a mezőnyből, illetve házon belül az Xperia L, illetve SP sokkal jobb ajánlatnak bizonyult. De 2014 elején jött a modellfrissítés az Xperia M2, illetve M2 Dual személyében, amelyek leváltották az eddigi összes középkategóriás Sony készüléket. Kicsit később pedig bemutatták az M2 Aquát amely nevéből is érezhetően egy vízálló készülék lett.

A gyártó ezután lépett kettőt a számozással (ami náluk viszonylag gyakori) és bemutatták az M4 Aquát, amely a felső-középkategóriában próbál szerencsét. Ebből a készülékből már több verzió nem készült, nem úgy, mint az elődjénél. A készülék megkapta a középkategóriára jellemző komponenseket, mint például a Snapdragon 615 processzor, illetve a HD kijelző. De, hogy milyen pluszt nyújt még a készülék, az adásban kiderül. A mostani adást The.End és jómagam vezetjük

Ha bármi kérdésetek merült fel, nyugodtan kérdezzetek, illetve iratkozzatok fel a csatornára, ha hamarabb szeretnétek értesülni az új videókról!

Azóta történt

  • Logout TV: egy hét tablettel

    Egy hetet Lipcsében töltöttem egy tablet társaságában ezen próbáltam a mindennapjaim megoldani.

  • Logout TV: LG G4, a G-pont

    Az LG G-sorozat legújabb tagját vizsgáljuk meg, amely bőr hátlappal tűnik ki a tömegből, de sok újdonságot is kapott.

  • Logout TV: Herkules

    A mai főszereplő nem más lesz mint az Asus Zenfone 2 amelyet az Asus "csak" Herkulesnek hív.

  • Logout TV: Már a csukló is okos

    Ma egy régebbi okosórát fogok bemutatni: a Motorola 360-at, de inkább azt, hogy mégis mire jó egy ilyen kütyü.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.