Életem egyik legrosszabb napja után írtam e sorokat. Ha hiba van benne majd arra fogom...

Áprilisban a gimiben bál volt.
Mint ahogy szokás, az egész osztály megőrült hogy kit hívjon el és ki menjen egyedül.
Én inkább az otthon ülést szeretem, de ha mindenki megy akkor sem akartam kimaradni belőle (csapatszellem rulz).

Az évfolyamról próbáltam meg találni partnert, ami félig sikerült is. Egyik volt osztálytársam pont abba az osztályba jár, ahol a kiszemeltem volt. Igaz van/volt barátja, de ez nem nagyon zavart. Bíztam még annyira magamban hogy meg tudom csinálni. Egyik nap erőt vettem magamon és elhívtam, és itt kezdődött minden.

Tudtam hogy van barátja, de túlzottan nem zavart, mert elment egy hónapra Ausztriába síelni, viszont van egy ex-e aki felér egy természeti csapással. Nem is kell mondanom, hogy mindkettőt sikerült magamra uszítanom, bár ez lett volna a legkisebb baj. A lány azt mondta hogy csak ő dönthet arról hogy kivel megy a bálba, így éreztem némi reményt, bár már sejtettem hogy nem fog eljönni, viszont azt mondta hogy legkésőbb szerdán (04. 04.) megtudom a választ.

Április 4.
Reggel direkt hamarabb mentem a suliba hogy tudjunk beszélni. Ott ült a folyosón a szokott helyen. Siettem ahogy tudtam. Köszöntem. Felém se nézett. Éreztem hogy valami nincs rendben, mert ez még sohasem fordult elő. Kérdem hogy zavarok-e. Válasz: Fogadásból nem zavarsz. Itt világosult teljesen, hogy semmi sincs rendben. Hogy mégis milyen fogadás volt?
Semmilyen. És pont ez volt a baj. Egy biztos forrásból azt tudta meg hogy állítólag fogadásból hívtam el. Ennek lett az a mellékhatása hogy egész nap nem szólt hozzám, amit viszonylag borzalmasan tűrtem. Negyedik óra előtt egyik osztálytársam odahívott a lány miatt. Ott volt Ő is. A lefolyt társalgás közben kiderült hogy csak félreértés volt az egész. Majd elszálltam a boldogságtól, de ami könnyen jön az könnyen is megy. Utolsó órán végig SMS-eztünk (ha nincs az embernek németkönyve nem nehéz). Óra után kapok egy SMS-t, hogy menjek ki a suli elé. Nem tudtam mit akarhat de a kíváncsiság által hajtva mentem. Ezt szerencsére nem bántam meg, hanem mint jóbarát, hazakísértem és dumáltunk még egy órát. Aztán jöttek a szülei, és mennie kellett.
Amint hazaértem kapcsoltam be a gépet, hátha fent van MSN-en. Természetesen nem volt. Kb egy óra múlva írt egy SMS-t hogy sajnos nem tud eljönni, mert a tánctanára félretájékoztatta, és Berlinben lesz fellépésük. Ekkor omlott össze minden bennem. Remegésen kívül nem nagyon tudtam mit csinálni.

Röviden ennyi a sztori. Sokan azt mondhatják hogy örüljek annak hogy lejött volna, de lassan elérem a több sikertelen próbálkozásom lesz a nők terén mint ahány nap van egy hónapban, és ez nem tesz túl jót az önbizalmamnak. Ez első írásom, ha így folytatom lehet hogy utolsó is. Remélem lesz még jobban is, bár ahogy ismerem magam..... Barátja azt ajánlotta hogy kérjek meghívót tőle egyik fellépésükre, de valahogy az más mint ez lett volna.

Az írás egyes részei (bál) még nem biztos hogy megtörténtek, de nem akarom újraírni ezért került minden múlt időbe.

Végül egyik kedvenc Hobo Idézetem:
A csavargás, a csalódás, a szerelem, a taps, a születés, a halál mind-mind megőrjít vagy megváltoztat. Csak a művészet térít meg. Csak a blues térít magamhoz. Annyian, és mind a legjobbak elmentek. Hamarosan kiürül ez a város, olyan lesz mint egy kifosztott múzeum. Mégse zárjuk be a kaput, engedjünk be bárkit jöjj közénk, nem kontárok vagyunk, bizonytalan kódorgók, fáradt önfeladók, amit elvégeztünk, meglátszik a városon, de a múlt sikere nem igazol semmit. Nem vagyok fáradt, készen állok bármi újra, bársony könyvemet nem írtam tele, nem tudtam megfogalmazni mindig az igazságot, de amit írtam, mind igaz.