Egy PC estéje
- Vajon kikapcsolja a nagy piros lámpát az ember? -gondolkodott Professzor.
- Túl fáradt, nem jut majd eszébe -válaszolta Móni.
Igaza volt, az ember nem kapcsolta ki a nagy piros lámpát, ami igazából az elosztó kapcsolója volt, majd ásított egyet, és otthagyta a gépet, áram alatt. Készenlétbe került minden. Az ember lefeküdt, magára húzta a takarót, és elaludt.
- Igazad lett Móni - mondta Professzor.
- Mint mindig -válaszolta nyájasan a kis 22 colos LCD. - Jó lesz végre kihűlnöm...
- Az bizony rám is rám fér - mondta Professzor.
- Miérrrrt csinálsz úgy, mintha rrrrosszul végezném a munkámat? - szólalt meg Hugó berregő hangon, aki Professzor elválaszthatatlan társa volt, mióta először áram alá került.
- Nem végzed rosszul, de attól én még melegedek.
- Mi is! -szólalt fel a RAMbó ikerpár egyszerre. - Az ember ránk sose gondol...
- Biztos gondol...
- Engem se felejtsetek el itt lent! -kiáltott fel a gépház aljából Winch Eszter.
- Mi a gond Esztike? -kérdezte Professzor.
- Semmi különös. Csak szóltam, hogy én is ittvagyok. Engem mindig itthagytok egyedül, ezzel a csomó fájlal a tányérjaimon...
- Hiszen nem fut a rendszer, ilyenkor nincs mit csinálni a fájljaiddal...
- Attól még egyedül vagyok... Mióta a testvérem írófeje tönkrement, és az ember elvitte, azóta olyan magányos vagyok.... - szomorkodott a 400 GB-os merevlemez.
- Ugyan-ugyan Eszti...
- Nem eszik olyan forrón a kását - szólalt meg Móni. - Ha ez megnyugtat, te még mindig közelebb vagy a többiekhez, mint én.
Professzor kinyújtotta minden tranzisztorát, és jólesően morgott közben.
- Ez a Crysis kikészít... Hogy lehet ilyen programot írni?
- És akkor én mit szóljak? - háborodott fel Vili, a videókártya. - Folyton csak ezzel szórakozik az ember...
Mindannyian együttérzően mormolásztak.
- Elvégre nem vagyok már csúcsmodell...
- Megmozdult! -kiáltott fel Móni, az emberre utalva. De ő csak fordult egyet az ágyában, és aludt tovább. - Csak vaklárma....
- Megnyugodtam. Ma már nincs kedvem dolgozni ezzel a sok aprósággal... - mondta Eszter.
- Én is már eltenném magamat, de a feszültség még bennem van... -sóhajtott Professzor
- Bennünk is! -kiáltott fel a RAMbó ikerpár ismét egyszerre.
- Mindenkiben benne van... Nehéz időket élünk... - mondta Vili. - Egyre nagyobb gépigényű programok... Minket meg teljesen elhanyagolnak... Nézzétek meg, tiszta por vagyok.
- Lefújnám rrrrólad, de sajnos nem rrrrajtad vagyok hűtő - mondta Hugó.
- Köszi Hugó...
- És hogy vannak a tranzisztoraid Vili? -kérdezte Professzor.
- Köszönöm jól, de a hűtőm már nem a régi, egyre jobban melegszem...
- Az sosem jó. Irigylem azokat akiket a friss, hűs víz nyalogathat... -álmodozott Professzor.
- Sosem leszünk vízhűtésesek. Túl drága.
- Ez bizony így van.
Kis csönd következett.
- Fiúk... Kilazult a tápkábelem -szólalt meg Winch Eszter.
- Majd holnap rendbetesz az ember -mondta Móni.
- Úgy legyen. De én már egyre álmosabb vagyok...
- Megint megmozdult! -kiáltotta Móni.
Mindannyian elnémultak. Az ember most felkelt, kiment egy pohár vízért, majd észrevette, hogy az elosztót elfelejtette kikapcsolni.
- Észrevette a lámpát! -adta le a drótot Móni. - Jóéjt nektek!
Az ember elkezdett lefelé hajolni.
- Jóéjt Móni, nektek is, többiek! -mondta Professzor.
- Jóéjt Professzor! -duruzsolta a RAMbó ikerpár.
- Jóéjt Professzor! -mondta Vili és Winch Eszter egyszerre.
- Végrrrre alhatok... -sóhajtotta Hugó. - Jóéjt Prrrrofeszorrr!
- Jóéjt Hugó!
Az ember keze egyre közelebb került az elosztó kapcsolójához.
- Remélem holnap nem fogsz a Crysis-szel játszani! -törte meg a csendet Vili.
- Nyugi Vili... -csitította Professzor.
Az ember mutatóujja hozzáért a kapcsolóhoz.
- Alváááás! -kiáltotta a RAMbó ikerpár.
- Fiúk, csend legy... -kezdte Eszter, de a mondatot nem tudta befejezni, mert a kapcsolót lenyomva a tápegység minden maradék áramtól megszabadult, áramtalanítva a gépet. Az ember visszafeküdt, és ismét elaludt. Számítógépe is csendben aludta az igazak álmát....
