Terveim szerint gonosz és rosszindulatú sorozatomban pellengérre állítom a hazai blogelit krémjét, ahogy azt kell. Mert kell. Egyrészt, kell az egészséges rosszindulat. Másrészt, a blog, mint műfaj, valahogy ordít a nagyképű, önjelelt megasztárok után. Van is belőlük sok itthon, frankón.
Ha mondanak neked valamit azok a szavak, hogy doransky, pollner, zsolti, konrád, akkor itt a helyed. A személyes fikázás mellett persze igyekszem majd mindig valami általánosabb észrevételt is tenni.
Fika és egy konkrét eset
Kezdjük is velük ebben a sorrendben. Gondolom sokan ismeritek a Blogteret, hazánk második legnagyobb (látogatottságú) és legnagyobb (pofájú) blogszolgáltatóját. Mivel ez egy rosszindulatú bejegyzés, a pozitív dolgokkal (maga a szolgáltatás nem rossz, a koncepció kb. működik, stb.) most nem foglalkozunk. Csak a negatív dolgokra koncentrálunk.
Doransky egy s@ggfej. Nem volt mindig az, egy ideje az. Leginkább azért, mert a cseppet sem eredeti Blogter / Linkter / Videobomb kapcsán egy önelégült, elszállt, és önjelölt sztárt csinált magából. A Blogter bő 70 millió forintos tőkével indult vállalkozás - behúztak egy befektetőt. Elindultak, iszonyat csinadrattával, ömlöttek a reklámok mindenhol (Index, Origo, Hírkereső, stb.). Mindenféle hivatalos statisztikák híján is pillanatok alatt kommunikálni kezdték piaci elsőségüket és felsőbbrendűségüket, és ez a hozzáállás azóta sem változott.
Mégis mi a retekben hisznek? Hogy ha valamit elég sokszor mondogatnak, halál komoly pofával, akkor majd mindenki magáévá teszi a bölcsességet? Sajnos egyébként ez igaz valahol, de hát az első számú törvény, hogy a netes közösségben minden kiderül.
Konkrét adalék: [link]
(Hosszú, de nagyon tanulságos)
Szinte hihetetlen, hogy egy 70 millió+ forintos törzstőkéjű cég vezetésében csupa állat legyen, aki blogokra jár flamelni, mint a 14 éves fórumjancsik! Az a paradox az egészben, hogy Doransky pont a blogot, mint olyat nem érti (érted, ő, aki az egyik legnagyobb önjelölt hazai blogszakértő), amikor úgy viselkedik saját jáccóterén, ahogy épp sértődöttsége vezeti. Ha valami, hát a blog egy kötetlen, szókimondó műfaj, és bizony bírnia kéne a kritikát. Nem kitörölni, mert attól az nem szűnik meg. Neki pláne nem, mert a cég ''arca''.
Röviden: elloptak egy logót, sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy konkrétan vagy áttételesen, de igen sok mindent ''kölcsönöznek'' másoktól. Ez iszonyú amatőr. Ekkora cégtől pláne (és jól mutatja, hogy mi történik, ha megdobsz pár tapasztalatlan és cégvezetésre alkalmatlan suhancot egy valag pénzzel).
A nagyobb baj, hogy amikor ez kiderült, kivétel nélkül az összes cégtag elővette a nagymellényt és a konkurenciájukat fikázták (persze nem is ők kezdték, stb.). Baromi visszatetsző dolog. És igen, tipikusan magyar dolog ezen csámcsogni, de amikor fizetett hirdetésként elárasztják a piacot felsőbbrendűségüket hirdető okosságokkal, akkor bizony elfér nekik egy pofon az arcukon a közösségtől.
A tanulság
És itt a legszebb momentuma az egésznek: a pofont a saját közösségüktől kapják, ők, Az Első Számú Magyar Közösségi Szolgáltató. Attól a közösségtől, amit nem tudnak kezelni. Attól a közösségtől, amit hülyének néznek, amikor így viselkednek. Remélem nem árulok el nagy titkot vele, hogy nem ők az egyedüliek ezzel a médiapiacon, de hogy egy közösségi szolgáltatásokra specializálódott cég tegye, az gáz.
(Mivel Doransky hetente egy böszmeséget majdnem mindig elkövet, fogunk még foglalkozni vele és rajta keresztül általános dolgokkal eleget. Nézzük meg addig is a www.youtube.com [link] és a www.videobomb.hu [link] oldalakat. Ész megáll, hogy ezt lehet büntetlenül.)
Gyorskeresés
A blog rossz, az alkohol rossz, érteem?
Terveim szerint gonosz és rosszindulatú sorozatomban pellengérre állítom a hazai blogelit...
[ ÚJ TESZT ]
Azóta történt
-
Merre tovább, online média?
Az online média jelene és jövője Talán a BBS-sel kezdődött minden, még a 80-as években.
Percről percre
-
Corsair ONE i500 PC-k
A mágikus szavak a Raptor Lake, Ada Lovelace, AIO és valódi fabetét, de az árcédulák kapcsán nem volt szégyenlős az amerikai cég.
-
Újabb platformokra tart a Master Detective Archives: Rain Code
Eredetileg tavaly jelent meg a játék Switch-re, júliusban végre PC-n, PlayStationön és Xbox-on is elérhető lesz.
-
Megérkezett az új Nokia 3210 4G Magyarországra, ennyit kérnek érte
Május közepétől kapható.
-
Jövő hónapban jön a Wholesome Direct
Akik kedvelik az indie játékokat, azoknak érdemes lesz követniük néhány hét múlva a show-t.
-
Az AI-ra helyezi a fókuszt az Apple M4 SoC
A friss rendszerchip azért a processzormagok tekintetében is újít egy nagyot.
-
Microsoft, gamingleépítés
Lassul a gamingipar, ennek keretében pedig már a Microsoft Xbox részlege is nagy költségcsökkentéseket eszközöl.
-
Sand Land teszt
Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
-
Musk kínai robottaxijai
Elon Musk áprilisi látogatásakor ígérte meg, hogy Kínában robottaxikban tesztelik majd a fejlett vezetéstámogató csomagjukat.
-
Olimpia, kiberfenyegetés
Nagy a nyomás a szervezőkön, példa nélküli kiberfenyegetettségre készülnek a párizsi olimpia kapcsán.
-
Indika teszt
Teológiai utazás egy kételkedő apáca és egy istenhívő szökött fegyenc kíséretében.
-
V Rising teszt
Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
-
Apple, AI, chip, adatközpont
A jelentések szerint az Apple saját chipeket fejleszt, hogy AI-szoftvereket futtasson az adatközpontokban.