When one door closes...
Szóval, szép lassan telt az idő, és bár a gyakornoki dolog nem egészen úgy jött össze, ahogy terveztem, ezért az a félév kicsit lazább lett, viszont itthon egy kisebb lakás-felújításos projektbe csöppentem, és ezzel el is ment az ősz nagy része. November környékén aztán kaptam egy telefont egy volt csoporttárstól, szakdolgozat ügyében, emellett néhányszor azért összefutottunk páran egy kis nosztalgiázásra. Mivel mindenkinek megvolt a maga feladata a saját életében, nem is nagyon vettük észre, hogy nem kaptunk semmit a tábortól, mígnem a CampLeaders rá nem kérdezett, hogy akkor most mi van, megyünk-e vissza, mert ha igen, akkor neki kellene állni a papírmunkának.
Előző években már október vége felé megérkezett a visszahívó e-mail, de most semmit sem írtak. Elmúlt november, majd december is, végül aztán januárban írtunk egy levelet, hogy most akkor mégis mi a helyzet. Erre érdemleges választ végül csak február közepén kaptunk: tulajdonképpen kirúgták majdnem az összes visszatérőt takarékossági okokból, köztük engem is. A hat konyhás lányból is csak hármat hívtak vissza, illetve még egy főt a takarítók közül. De senki mást.
Mint kiderült a hiányzó létszámot szinte teljes egészében mexikóiakkal töltötték fel és csak pár elsőéves érkezett a közép kelet európai térségből. Mint ahogy utaltam rá ez a felállás nem igazán vált be, pedig az intő jelek már a 2011-es mexikói csapat egy részénél mutatkoztak. Volt ott egy unokatestvérpár, akik képtelenek voltak kibírni 5 percet egymás nélkül, és akárhova is voltak beosztva, 10 percen belül megtalálták egymást és folytatták a traccsolásukat, miközben a munka kiesett a kezükből. Emellett nem igazán zavartatták magukat, nyugodtan leálltak megenni egy desszertet vacsoránál a második seating vége felé, mikor még javában a szektoraikkal kellett volna foglalkozniuk. Vagy említhetném azt a srácot, akit nem sikerült mindig irányítania a szakácsunknak még anyanyelvén beszélve sem, mert fogalma sem volt, hogy mi micsoda a konyhában…
Ahogy hallottam, 2012 nyarán egy főt kirúgtak lopás miatt, 4 fő pedig egy napsütéses délutánon nemes egyszerűséggel kisétált a tábor kapuján és elfelejtettek visszajönni…
Igazából nem is az bosszantott, hogy nem hívtak vissza, hanem ahogy ezt lekommunikálták velünk, illetve a döntés közlésének időpontja. Mert ha azt mondják, mondjuk novemberben, hogy kicsi az esélye annak, hogy visszavesznek, azt mondom rendben, és nekiállok,- vagy inkább nekiállunk,- tábort keresni. De február közepén annak, hogy saját magad találj tábort, hát az esélyed erősen konvergál a nulla felé. A CL ilyen helyzetben, ha ő keres tábort, maximum elsőévesként tud elhelyezni, de nem hiszem, hogy bárki elvállalna egy nyarat alapfizetésért, főként úgy, hogy addig egy nagy, 800-1000 főt kiszolgáló táborban dolgozott három éven keresztül, tehát van tapasztalata.
Akiket nem hívtak vissza végül beletörődtek és élték tovább az életüket, de mivel a szakdolgozat,- mint tárgyat,- csak tavaszi félévre tudtam felvenni, úgy döntöttem megpróbálok kint eltölteni még egy nyarat, de az elsőéves opciót kizártam, és mindent egy lapra tettem fel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
